2024. july 7., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A legtöbb esetben a szövegé az elsőség: azt követi a kép, a rajz, a verset „díszíti” az illusztráció. A költő, avagy kiadója felkéri a képzőművészt, akinek alkotása teljessé teszi a sok esetben már amúgy is teljes kötetet.


A legtöbb esetben a szövegé az elsőség: azt követi a kép, a rajz, a verset „díszíti” az illusztráció. A költő, avagy kiadója felkéri a képzőművészt, akinek alkotása teljessé teszi a sok esetben már amúgy is teljes kötetet. De mi történik akkor, amikor ez a folyamat megfordul? Amikor a kép ihleti meg a költőt, és ezáltal a szöveg válik a festmény illusztrációjává? Mert ritkán ugyan, de ilyesmi is előfordul. Legutóbb Marosvásárhelyen. A történet eredményességét példázza, hogy az ihlető képek és az ihletett szöveg találkozásából egyrészt tárlat, másrészt hamarosan megjelenő kötet született. Előbbinek megnyitójára, utóbbinak ismertetésére remek helyszínnek bizonyult az újranyitott Bolyai Klub – az eseményt megnyitóként is értelmezhettük, amelyre a klub új székhelyén, a gyönyörűen restaurált Köpeczi–Teleki-ház emeletén került sor.

A szóban forgó képzőművész Részegh Botond, a költő Markó Béla. Az alkotás műfaja szonettkoszorú, címe Passiójáték. Az eseményen teljes telt házas közönség jelenlétében, a falakon látható képek és melléjük függesztett versek társaságában, kivetítők alatt zajlott a kötetbemutató-tárlatnyitó-klubnyitó beszélgetés, amelynek moderátoraként Gáspárik Attila üdvözölte a jelenlévőket, majd az alkotóknak tette fel kérdéseit. Ezekre válaszolván Markó Béla elmondta, az esemény elsősorban tárlatnyitó, amelyen szóba kerülnek a versek is. Ezúttal a szokásos fordítottja történt: általában a szöveg illusztrálására kérik fel a képzőművészt.

– Volt már ilyen közös munkánk is, a Boldog Sziszüphosz című haikukötetem. Részegh Botond ehhez talált ki egy új technikát, e tárlat az aszerint született művek folytatása. A haiku nemcsak keleti forma, hanem gondolkodásmód is: azt sugallja, hogy befele indulva is eljuthatunk a végtelenségig. A művész kávét öntött a Kínából beszerzett rizspapírra, majd ebből alkotta képeit. Tizenhét fejet készített, egy haiku tizenhét szótagból áll. És javasolta, hogy írjak a művekhez tizenhét haikut. Végül tizenöt fejet választottam ki, és nem haikusorozat, hanem szonettkoszorú lett belőle. Az én értelmezésem szerint Krisztus-fejeket láthatunk a képeken, amelyek Krisztus szenvedéstörténetének tizenöt stációját követik. A mesterszonett a tizenötödik stáció, a feltámadás. Persze, mindez csak lehetséges értelmezés.

A ma estének két személyes üzenete van, mindkettő az irodalom és képzőművészethez, illetve azok találkozásához köthető. Az egyik az, hogy Erdélyben nagy szükség van a modernitásra, és a Részegh Botond által képviselt törekvések ide tartoznak. Emlékszem, annak idején Mikházán én nyithattam meg azt a tárlatot, amelyből kinőtt a legendássá vált Marosvásárhelyi Műhely. Olyan mozgalom született, amelynek folytatásaként az Igaz Szó kiadásában megszületett az Ötödik Évszak című antológia, amelyet többek között a MAMŰ alkotói illusztráltak. A másik üzenet szintén ide tartozik: az erdélyi képzőművészet legalább olyan rangú, mint az irodalom, de ez utóbbihoz képest mégis háttérbe szorult. Többet kellene róla beszélni. Nagy Pál és Dsida Jenő életművének értéke között nincsen különbség. A versekre visszatérve, szonettkoszorút írni nagyon nehéz feladat. Egyrészt a forma önmagában értelmetlen, ha nem töltjük meg érzésekkel, gondolatokkal, másrészt a szonettkoszorút fordítva kell megírni. A mesterszonett soraiból bontjuk le a többit. Krisztus szenvedése is hasonlóképpen képzelhető el: ő is ismerni vélte az utolsó stációt, a feltámadást. Az európai művészettörténet nagy részét az egyházi rendelések, a hatalmas alkotások és veszekedések teszik ki. És ezen művek közül nagyon sok Krisztus szenvedéstörténetének valamelyik részét dolgozta föl.

– Haikut rajzoltam, de szonett lett a vége – tette hozzá Részegh Botond. – Az összkép nagyon erős. Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy ne a szöveget illusztráljam, hanem az érzést. Illusztrátorként kialakítottam egy saját metodikát, amely szerint olvasom, majd illusztrálom a verset. A haiku-kötethez például rizspapírt és kávét használtam. Utóbbi szétfut a papíron, nem lehet jól kontrollálni, ezért nagyon érdekes dolgozni vele. A haikukból is bármerre el lehet indulni, legutóbb tizenhét kép született, amelyek szonett-koszorút ihlettek. A munkákból és versekből kötet is készült: nagyon kis sorozatban jelent meg, mindegyik példány kézzel varrott, kézzel merített papírból készült és tölgyfadoboz „borítóval” rendelkezik. De ezen általam készített díszkiadás alapján hamarosan elkészül a Passiójátéknak a Bookart kiadó által megjelentetendő kötete is – tette hozzá a képzőművész a jó hangulatban nem szűkölködő, felolvasással, valamint számos művészet- és irodalomtörténeti kitérővel, gazdagított estén, Marosvásárhely legrégebbi, közel ötszáz éves polgári lakóházának emeleti termeiben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató