„Fiam, soha ne tudd meg, mi az a háború!”

Szombaton délután a marosvásárhelyi várban az egykori tiszti épületben a 16. alkalommal emlékeztek a doni katasztrófára, a magyar hadsereg számára a második világháború leg-tragikusabb eseményére, amikor a túlerőben levő és jobban felszerelt szovjet hadsereg 1943. január 12-én a Don folyó mellett áttörte a magyar állásokat, aminek következtében szinte teljesen megsemmisült a második magyar hadsereg. 

Az idei emlékezést az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Marosvásárhelyi 23. Honvéd Határvadász-zászlóalj hagyományőrző csoport szervezte. Az eddigi megemlékezésektől eltérően az idén a program-összeállítással elsősorban a fiatalabb nemzedék tagjaihoz kívántak szólni a szervezők. Ezért Szilágyi Mihály tanár diákjai már az elején, majd a műsor során többször is korabeli katonadalokat adtak elő és verset is mondtak. A szervezők nevében dr. Ábrám Zoltán, az EMKE országos alelnöke szólalt fel. Elmondta, hogy 15 éve kezdeményezték a megemlékezést, és mindig azon igyekeztek, hogy valami újdonsággal lepjék meg az érdeklődőket. Talán az volt a legmeghatóbb – emlékezett az alelnök –, hogy a második rendezvényen még hatan éltek azon marosvásárhelyiek közül, akik megjárták a doni poklot, és könnyes szemmel mesélték el élményeiket a hallgatóságnak. Azóta Székelyföldön több helyen is megemlékeznek az eseményről, és számos kutatás, személyes beszélgetés alapján újabb részletek derültek ki arról, hogy mi is történt tulajdonképpen 1943. január 12-én, illetve az azt megelőző előkészületeken, valamint a visszavonuláskor. Dr. Ábrám Zoltán köszöntet mondott segítőtársainak, Berekméri Róbert és ifj. Benkő József hadtörténészeknek, akik azóta is kutatják ezt a történelmi eseményt. Nekik, valamint dr. Csige Sándornak, a csíkszeredai magyar konzulátus konzuljának emléklapot adott át. Elmondta, szeretné, ha valamikor a marosvásárhelyi megemlékezők csoportja a helyszínen is elhelyezhetné a kegyelet és a tisztelet virágait a sírokra, és megtekinthetné az egykori harcteret. 

Mint ismeretes, a német hadsereg segítségeként vezényelték ki a második magyar hadsereget, hogy a már nyugat felé haladó szovjet hadsereget a Don-kanyarnál megfékezzék. 1943. január 12-én indította meg a szovjet hadsereg az Osztrogozsszk–Rosszos hadműveletet, amelyben a 40. szovjet hadsereg az urivi és a sztorozsevojei hídfőknél áttörte a magyarok védvonalát. A túlerő mértéke élőerőben 2,7:1, tüzérségben 5:1, páncélosokban 1,3:1. A hadművelet célja az Osztrogozsszk–Rosszos-vasútvonal fennhatóságának megszerzése volt. Gyakorlatilag ennél több történt, ugyanis valósággal elsöpörték a gyengén felszerelt magyar hadsereg katonáit. 

Lukács Bence Ákos konzul – aki, mint kiderült, doktori dolgozatát is a Don-kanyarnál történtekről írja – megemlékező beszédét egy idézettel kezdte: „fiam, soha ne tudd meg, mi az a háború!” – ismételgette egy idős bácsi unokájának, valahányszor a Don-kanyarban megélt tapasztalatairól mesélt neki. Ő szerencsésen túlélte, de valójában mindazok számára, akik hazatértek, életre szóló trauma maradt a háború emléke. Az 1945 után születettek is azon szerencsés nemzedékek tagjai, akiknek nem kellett megtapasztalniuk, hogy mit jelent a háború, amely arra figyelmeztet, hogy milyen kegyetlen is lehet az ember, amikor a pokol erői lesznek úrrá rajta. És ez a történelmi tapasztalat inthet arra, hogy szolidárisak legyünk egymással, úgy emlékezzünk mi, békeidő kiváltságosai dédapáink szörnyű történeteire, hogy óva intsük egymást, hogy soha ilyesmi ne forduljon elő – mondta többek között Lukács Bence Ákos konzul. 

A konzul beszédét követően Szász Z. Zsolt, Vass Márton, Kelemen Tamás és Farczádi Róbert fiatalok slam poetry jelenete következett. Érdekes volt hallani, hogy a kortárs költészet eszközeivel miként látják, érzik és adják vissza a mai nemzedék képviselői a több mint 70 éve történt tragikus eseményt. 

Berekméri Róbert történész vetítést tartott a magyar királyi 27/2-es könnyűágyú-ütegről. Amint elmondta, kutatásai során fedezte fel, hogy ebben az alakulatban szolgáltak azon marosvásárhelyi és környéki katonák, akik erősítve a második magyar hadsereget kikerültek a frontra, és részt vettek a doni csatákban is. A Bárkányi Zoltán ütegvezető által megőrzött és a hozzá került képek alapján vázolta fel a katonák sorsát. Érdekes volt látni azt a felvételt, amelyen az alakulatot a marosvásárhelyi Városháza előtti téren Májai Ferenc polgármester jelenlétében búcsúztatták, majd marhavagonokban utaztatták ki a frontra. Bepillanthattunk a frontvonal mögé. Aztán voltak olyan felvételek, amelyek hűen tükrözték a körülményeket, amelyek között az emberek harcoltak: megfagyott, elcsigázott, felismerhetetlen, amorf tömeggé lett katonák sorait láthattuk a képeken. Mintegy 50 fotó maradt fenn és került a kutatóhoz, aki azt is elmondta, hogy szándékukban áll egy fotóalbum kiadása is, amelyben a közölt képek révén hitelesebben kerülhet közelebb az utókorhoz mindaz, amit a túlélők elmeséltek a doni tragédiáról. 

Az előadás után ifj. Benkő József történész, a Marosvásárhelyi 23. Honvéd Határvadász-zászlóalj hagyományőrző csoport vezetője az általa gyűjtött korabeli egyenruhákat, fegyverzetet mutatta be, hangsúlyozva azt a különbséget, amely a szemben álló felek felszerelésében mutatkozott. Ennek köszönhetően is sikerült könnyűszerrel áttörniük az oroszoknak a magyar védállásokat. 

A szombati rendezvény a katolikus temetőben zárult, a résztvevők megkoszorúzták a bejáratnál levő doni áldozatok köztéri szobrát, és talapzatánál több gyertyát is meggyújtottak az elhunytak emlékére.