2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szemet gyönyörködtető, szívet melengető látvány fogadja az udvarra belépőt. Székely kapu, üdezöld pázsit, tiszta, rendes udvar, faragott tornác. Bent pedig faragott csodákkal találja magát szembe az ember.

Fotó: Nagy Tibor


Szemet gyönyörködtető, szívet melengető látvány fogadja az udvarra belépőt. Székely kapu, üdezöld pázsit, tiszta, rendes udvar, faragott tornác. Bent pedig faragott csodákkal találja magát szembe az ember. A sóváradi Király Csaba művészi szinten műveli a fafaragást. Ottjártunkkor is a műhelyben találtuk. Lebénult hangszálai miatt nehezen formálja a szavakat, bot segíti a járásban. Azért megértjük egymást. Olyan szeretettel mesél a munkáiról, hogy közben minden baját elfelejti.

A szovátai munkaszövetkezettől küldték el Vásárhelyre, ahol hat hónapig tanulta a faragászatot.
– Nem népi faragást tanultunk, hanem barokkot, rokokót, reneszánszt. Amikor hazajöttem, Szovátán laktunk, a szomszédasszonyom, egy tanárnő azt mondta, miért nem foglalkozom a népi faragással, hiszen ez a miénk, ezt kell csinálni. Igaza volt: azóta teljesen ráálltam a népi faragásra. Akkor még élt Vásárhelyen Bandi Dezső bácsi, nagyon jó barátságban voltam vele, sokszor volt itt, én is jártam nála, nagy segítségemre volt, sok rajzot adott, az utasításai szigorúak voltak, de nem haragudtam, mert tudtam, nevelő hatásuk van a szavaknak. Úgyhogy azóta teljes tudásomat a népi faragászatnak szenteltem. Ezt csinálom azóta, a székely népi faragászatban is a sóvidéki faragászatot művelem.

Jellegzetes motívumai a tulipán, a madár, ezen itt például a szőlőinda – mutatja és magyarázza. – Madár eszi a szőlőt, ez Bandi Dezső bácsinál is megtalálható, benne voltak a szarvasok a hegytetőn, meglátják majd benn a házban. Ezek jellegzetes sóvidéki minták, ezek mellett álltam ki, ezeket variáltam, de megmaradtam bizonyos keretek között.

„Az ajándék olyan, hogy megtérül valahol”

– Nem dolgozom rendelésre – válaszolja kérdésünkre –, mert nem tudok már, de csinálom. Sokan jönnek látogatóba, ajándékba adok egy-egy darabot. Az ajándék olyan, hogy valahol megtérül. A szovátai református egyházat is segítettem, a sóváradi halottasházban is faragtunk.

Nem a faragászatból él

– Tulajdonképpen egy művész sem él meg a művészetből. Szeretem, de ez nem megélhetés. Ez a hobbim, amolyan mánia. Szeretni kell. Sokan mondják, beteg vagyok, mért nem fekszem? Itt érzem jól magam – mutat körbe a műhelyben –, itt vagyok itthon, hétköznap és vasárnap is. Szól a rádió, erre összpontosítok, itt levezetem a feszültséget és elfelejtem a betegségemet. Azt mondta a doktor, hogy volt egy kicsi agyvérzésem, bár én soha nem éreztem, se lebénulva nem voltam. Egyik felől ki van cserélve a forgóm, ki kellene cserélni a másik felől is, a lábam trombózisos, el van dagadva, de ezzel élek – mondja, miközben egyetlen pillanatra sem hagyja abba a munkát. Éppen kendőtartókat farag „szakmai gyakorlásként”.

Szélmalom, faragott tornác, rendezett udvar

Miközben a ház felé haladunk, meséli, hogy a fiának, aki Szovátán dolgozik, sok szabad ideje van, szépen farag ő is, mutatja a ház előtti kopjafát. Úgy gondolja, ő többre viheti. Közben elérjük a tornácot, azt is ő faragta, elmondja, hogy a szilvafa a legszebb fa, ami nálunk létezik, csak nagyon sok munka van vele, mert a szilvafából csak keskeny kicsi darabokat lehet kivenni, össze kell ragasztani, sok a munka vele.

Az előszobában fekete láncot mutat, rajta fából készült lakat, amit fakulcs nyit és zár. Fém nincs benne, ébenfából készült. – Azért csináltam sötétre, mert a fekete hozza magával a szomorúságot, a bút, a bánatot, s a lánc mindig szomorúságot fejez ki. A láncon évszámok, a magyarok bejövetelétől szinte napjainkig: 1920, ’48, Rákóczi, Mohács, bejövetel, sorolja. Rajta van a székely címer, a nap, a hold, egy kalodát is mutat, béklyót és egy buzogányt, amelyet görbe késsel faragott ki.

A fali fogason is megtalálhatók a székely népi motívumok: őzek a hegyen, a napimádat jelképe, ami rajta van minden székely kapun, de ott van a szőlő és a tulipán is.

„A dió a legméltóságosabb fa”

A szoba, amelybe belépünk, csupa faragott bútorral van berendezve. – Ez itt diófa – mutat a hálószobára. – A dió nálunk, úgymond, a legméltóságosabb fa. A legjobban faragható fa: olajos természetű, ezért jól csúszik a véső benne. Azt mondják sokan, hogy a puhafát könnyű faragni. Nem igaz. A keményfát könnyebb, a véső jobban és simábban vágja. A puhafát túrja, pláne, ha nem vág a véső. Az a két szék olyan trónszerű – mutat az asztal melletti székekre. – Sokan viccelnek, ha kérdik, mondom, miért csináltam a magas hátat. Mikor beleülök, a feleségem ne tudjon hátulról fejbe csapni.

– Tessék bemenni, terel egy másik szobába, amely faragott bútorokkal van tele. – Hát ez a szoba zsúfolva van. Szeretnék eladni belőle, de valahogy úgy van, hogy az ember nem szereti eldobni, megfizetni meg nem lehet. Ez az utolsó székem, a múlt héten csináltam – mutat egy csodálatos, szilvafából faragott székre. – Ez a kettő egyforma – mutat a másikra, amely cseresznyefából készült. – A szilvával kétannyi munka volt, mint a másikkal. A cseresznyefából széles deszka vágható. Ebből, amíg elérek egy olyan széles darabot, rengeteget kell ragasztani, színre összeválasztani… Ez szuszék – mutat egy másik darabra –, az falra akasztós kétajtós, arra lehet akasztani kulcsokat. Ez egy kincsesláda, jó volna, ha tele volna kinccsel – mondja, majd egy jellegzetesen sóváradi bútort mutat, egy kasztent: három fiókja volt, ebben tartották a zsákokat.

– Néha az újságban, a Múzsában is látok egy-egy rajzot – mondja, miközben „apróbb” darabokat mutat: Így néz ki az anyja hasában az ikergyermek, itt egy székely ember szétvetett lábbal védi a családot, ez egy nő, aki leguggolva védi a gyermekét, itt pedig sulykok vannak.

A tehetség is jön a szeretettel

A beszélgetés során megtudjuk, hogy sulyokból eddig 17 ezer darabot csinált, tizenöt országba, még Chilébe, Afrikába, Ausztráliába is vittek belőlük. A rajzokat is maga készíti, mint mondta, a rajz irányít, de a többi szakértelmet igényel. – Nem is annyira tehetség kell hozzá: valahogy úgy van, hogy a tehetség jő a szeretettel. Ha szeretem azt a mesterséget, akkor belebolondulok, és a tehetség is megjön a szeretet után.

Kifelé menet újabb „kincsesláda” akad utunkba, közben elmondja, hogy a tavalyelőtt eladott egy faragott asztalt tizenkét székkel, Gyergyóba vitték. – Most itt, a határon egy katolikus pap megvett egy tanyát. Volt ott nálam vagy 25 gyermekkel, azt mondta, székeket vásárol. Várjuk, hogy jöjjön. Ott túl az ajtó mögött van egy fogas diófából – mutat a falra a másik szobában. – Tessenek helyet foglalni – kínál a háziasszony süteménnyel és üdítővel. 

Ez az életem, ez éltet

Sokszor veszekedik velem a feleségem, üljek le a dagadt lábaim miatt – mondja, miközben az asztal mellé telepedünk, majd arról beszél, hogy több mint ötszáz népdal szövegét gyűjtötte össze, és több mint száz történetet írt sóváradi emberekről.

– Nem bölcsködni akarok, de nálunk a családban hagyomány az irodalom szeretete. Király Lászlónak az apja apámmal testvér, én is foglalkoztam falusi témákkal, megvan nekem leírva a sóváradi emberekről 113 megtörtént anekdota és 513 székely népdal szövege egy füzetbe bekötve. Beszélgetés közben végiglapoztam a füzetet, sok ismerős népdalt fedeztem fel benne.

Búcsúzáskor faragott ceruzatartóval lepnek meg. Megköszönjük, majd eltelve a gyönyörű látvánnyal, elbúcsúzunk. Csodaszép dolgok, amelyeknek az értékét fel sem lehet becsülni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató