Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2014-10-22 14:48:01
Kicsoda tulajdonképpen a kamasz, valóban hamarabb kezdődik mostanában a serdülőkor, mint az elmúlt évtizedekben, hogyan közeledhet hirtelen lázadóvá váló gyermekéhez a szülő, milyen szerep jut ebben a sérülékeny korban az iskolának, illetve az egyháznak? – ezeket a kérdéseket járták körbe az október 15-ei, múlt szerdai Női Akadémia résztvevői a marosvásárhelyi Ama Deus keresztény kávézóban. A találkozón Bukovinszky Csáki Tünde református lelkipásztor, Belényesi Gabriella, a Philothea Klub tizenévesekkel (is) foglalkozó szakembere és Páll Melinda pszichológus osztotta meg gondolatait, tapasztalatait az egybegyűltekkel. A beszélgetést Csata Éva pszichológus irányította.
– A kamasz a család, az iskola és önmaga rabságából is ki akar törni – határozta meg a tizenévekre eső kort Páll Melinda. Bukovinszky Csáki Tünde két tinédzser édesanyjaként úgy vélte, hogy akkor válik kamasszá a gyermek, amikor a szülő megengedi neki, hogy döntéseket hozzon, esetenként tévedjen. Belényesi Gabriella a „már nem gyermek és még nem felnőtt” meghatározásból kiindulva arra hívta fel a figyelmet, hogy a tinédzserekkel való pozitív kapcsolat fenntartása folyamatos kihívás, amelyben a felnőtt állandóan sakkhelyzetbe kerül, és az összes, korábban alkalmazott módszert eldobva minden helyzetből valami újat kell kihoznia.
Az előre hozott kamaszkor, illetve kiskamaszkor kapcsán a lelkész asszony elmondta, hogy ő érettségizőként még copfot viselt, és gyermeknek érezte magát.
– A mai kamaszoknak felnőttes külsejük van, így jelzik, hogy ők már nagyok – jegyezte meg Bukovinszky Csáki Tünde. A pszichológus azt hangsúlyozta, hogy amit korai kamaszodásnak látunk, az csak külsőség, a világ külső jegyeinek lenyomata, de lelkében még jó ideig gyermek marad a tizenéves. Belényesi Gabriella szerint éppen ebben az aszimmetriában rejlik a probléma gyökere, a biológiailag érett tizenhárom-tizennégy éves ugyanis olyan élethelyzeteket próbálhat ki, például szexuális kapcsolatot létesíthet, amelyre érzelmileg és szociálisan még nincs felkészülve.
– A 13 évesek az alkoholizmus veszélyének is ki vannak téve – jegyezte meg a szakember, aki szerint bizonyos, külvilágból érkező támadásokat úgy lehetne kivédeni, ha már ötödik osztályban elbeszélgetne a szülő a gyerekkel ezekről a kérdésekről. A tinédzser életében rendkívül fontos szerepet tölt be a kortárs csoport, ezért kellene gondoskodni arról, hogy minél előbb megfelelő értékeket képviselő közösségbe kerüljön a fiatal – vélte Belényesi Gabriella. Csata Éva szerint az otthoni prevenciós munka már óvodáskorban elkezdődhet, annál is inkább, mivel nem ritka, hogy egy páréves gyerek a játszótéren hallott szavak – pl. „buzi” – jelentéséről faggatja a felnőtteket.
„Megéri kivárni”
Páll Melinda Szent Ferenc szavaival adott „használati utasítást” a kamaszok szüleinek: „A lelkek birodalmában szükség van egy csészényi tudásra, egy hordónyi okosságra és tengernyi türelemre”.
– Többet nyerünk, ha kivárjuk a végét, mint ha tönkretesszük ezt az időszakot. Ha megértőek vagyunk lázadó gyermekünkkel, a serdülőkor végén egy sokkal jobb barátot kapunk vissza – mondta a pszichológus.
A beszélgetés egyik izgalmas kérdése a konfirmáció és a serdülőkor egybeesésére irányult. Bukovinszky Csáki Tünde későbbre, 15-16 éves korra halasztaná a hitvallásról való tanúságtételt, illetve kevesebb ismerettel és sokkal több játékkal, érzelmileg telített programokkal, a bizalmi légkör megteremtésével vonzaná az egyházhoz a konfirmandusokat.
– A mai gyermekek képekhez kötődnek. Az egyik egyházközségben ifiórákon képekben vetíti ki az információkat a lelkész. A gyermekeket csak így lehet egymáshoz kapcsolni – mondta a lelkész asszony.
– Mit pótolhat az egyházi közösség, ha a szülők elfoglaltsága vagy egyéb okok miatt otthon nem kapja meg a szükséges lelki táplálékot a gyermek? – tette fel a kérdést Csata Éva.
– Semmit – szögezte le Bukovinszky Csáki Tünde. – A konfirmáció évében már késő pótolni a hiányokat, ugyanakkor a konfirmandusokat nem azért küldik a szülők hozzánk, mert szeretnének változtatni valamit, hanem azért, mert ez a hagyomány. Ezeken az együttléteken mindenki próbál viselkedni, de legtöbbször utána el is felejtődik az egész. A kisebb gyerekekkel szervezett kirándulások, táborok alkalmával, személyes élmények átélése közben viszont már kialakulhat egy olyan bizalmi légkör, amire lehet alapozni.
– Mennyire szólhat bele a szülő tinédzser gyermeke baráti körének kialakulásába, és jó-e az, ha már kisiskolás korban programokkal zsúfolja tele a gyerek napját, hogy ne maradjon ideje „hülyéskedni?” – hangzott el az újabb kérdés. A beszélgetőtársak egyetértettek abban, hogy az a legjobb, ha a felnőtt a saját példájával, a saját barátai által képviselt értékrenddel igyekszik már kiskorában hatni a gyermekre, és egyhangúlag elutasították az agyonszervezett gyermekkor gondolatát.
– Amikor azt hallom a szülőktől, hogy most jönnek a gyerekkel az angolóráról, és tőlünk majd úszni mennek, onnan pedig egy harmadik helyre, szeretném megkérdezni, hogy minek? A pedagógusok gyakran panaszkodnak arra, hogy hiperaktívak a diákok, és ez nem is csoda, hiszen a fokozott mozgásigényüket otthon sincs lehetőségük kielégíteni. Miért nem lehet hagyni őket, hogy tanulás után szabadon játsszanak? – vetette fel Belényesi Gabriella.
Bukovinszky Csáki Tünde a minőségi szülő–gyermek viszonyt illetően az érzelmek kifejezésének fontosságát hangsúlyozta.
– Minket úgy neveltek a szüleink, hogy nem beszéltek a lelkiállapotukról, csak kötelességtudóan tették a dolgukat. Nekem a saját gyerekeimmel egészen más a viszonyom. Ha a gyerekem megbánt valamivel, és azt mondom neki, hogy „ez nekem most nagyon rosszulesett”, az sokkal súlyosabb, mint ha elkezdeném szidni.
A beszélgetés utolsó húsz percében az apák szerepéről, illetve annak a fontosságáról is szó esett, hogy szülő és gyermek bizonyos feladatok elvégzésében együtt legyen. Bukovinszky Csáki Tünde azt javasolta a jelen levő szülőknek és nagyszülőknek, hogy próbálják meg tudatosan, elkötelezetten szeretni gyermeküket, beburkolva körbeszeretni, úgy, hogy ő abban a szeretetben otthon érezze magát. Páll Melinda arra hívta fel a figyelmet, hogy ne próbáljuk meg a magunk képére, álmaira formálni gyermekünket, bízzuk Istenre, hogy Ő mutassa meg a kijelölt utat.