„Csak másban moshatod meg arcodat”

Gyergyóból, Udvarhelyről, Csíkszeredából, Erzsébetvárosból, Kolozsvárról, Szamos-újvárról és Amerikából is érkeztek vendégek a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület által ötödik alkalommal megszervezett Örmény kultúra napjai nevű rendezvénysorozatra. A rangos esemény első mozzanata a szombat délelőtti Örmények a diaszpórában, Erdélyben és Marosvásárhelyen című konferencia volt. A Kultúrpalota kistermét megtöltő közönséget, közösséget elsőként Puskás Attila, a marosvásárhelyi egyesület elnöke köszöntötte.

– Az erdélyi örmény magyarok számára az az érték, hogy együtt lehetnek – hangsúlyozta az ülésszak házigazdája, majd az európai értékválság kapcsán a múltra való emlékezés fontosságáról szólt, amely nélkül jövőkép sincs, végül arra hívta fel a figyelmet, hogy idén megalakult a marosvásárhelyi örmény fiatalok ifjúsági csoportja, a MARÖFI. 

A továbbiakban Peti András alpolgármester felidézte, miképpen járultak hozzá a város gazdasági és szellemi gyarapodásához a 220 évvel ezelőtt Marosvásárhelyre érkező örmény kereskedők, akiktől az előjogaikat féltő polgárok idegenkedtek. Nagy László unitárius lelkész afölötti örömét fejezte ki, hogy mind többen vannak Marosvásárhelyen azok, akik felvállalják ezt a kultúrát, és azt is megjegyezte, hogy az örmény testvérek ma már otthon érzik magukat a Bolyai téri Dersi János-teremben. Dr. Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét tolmácsolta. „A városiasodás, a kultúra fontos kovásza volt ez a népcsoport. Mi, magyarok, hálával tartozunk nekik ezért…” – üzente levelében a főkonzul. Soós Zoltán polgármesterjelölt, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a hagyományait megőrző, de más kultúrát, jelen esetben a magyart is befogadó örmény népről szólva Szent István szavait idézte: „Szegény az a nép, aki csak egy kultúrát tud magáénak”.

 

A fennmaradás zálogai

Az előadás-sorozatot dr. Dzsotjánné Krajcsir Piroska armenológusnak az örmény kolóniák kialakulásáról szóló értekezése nyitotta meg. A budapesti előadó mindjárt az elején leszögezte, a történelmi visszatekintéssel azt szeretné elérni, hogy a jelenlevőkben tudatosuljon, valamennyien a világba szétszóródott örmény néphez tartoznak. „Csak másban moshatod meg arcodat” – idézte József Attilát, majd a fogalmi meghatározások után – a kolónia egy elvándorolt népcsoport, amely a befogadó országban megőrzi létfeltételeit, nemzeti identitását, a befogadó néptől elkülönül, zárt egységben él, a diaszpóra a kolóniák időbeli és térbeli összessége – a jelenleg több mint ötmilliós lélekszámú örmény nép hazátlanná válásának, századokon átívelő vándorlásának, szétszóródásának okait taglalta. Szólt a keleti és nyugati birodalmak vetélkedéséről, a kereskedelmi szempontból stratégiai fontosságú útvonalakért folytatott harcról, az örmény hűbérurak széthúzásáról, mely tényezők együttesen vezettek ahhoz, hogy Örményország 428-ban megszűnt államilag létezni. A létbizonytalanság indokolta elvándorlást, csoportos letelepedést megkönnyítette a szomszédos országokkal már az antikvitásban kialakított kereskedelmi kapcsolat – mondta az előadó, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a kereszténység felvétele előtti időben, 301-ig nem voltak kolóniák. A fennmaradás záloga két sorsdöntő történelmi eseményhez kapcsolható: a kereszténység felvételéhez (301) és az örmény ábécé megalkotásához (406). Krajcsir Piroska három időszakot különböztetett meg, a középkori (7–18. századi), újkori (19. századi), illetve legújabb kori (20. századi) kolóniák kialakulását.

 

Vagyonos elvándorlóktól a nincstelen menekültekig

– A kolóniákat problematikus egy rendszerben szemlélni, történelmük ugyanis eltérően alakult. Az viszont közös bennük, hogy megőrizték hagyományaikat, és bekapcsolódtak a befogadó ország struktúrájába – emelte ki az előadó. A középkori kolóniákat elsősorban kézművesek és mesteremberek alakították ki, akik kereskedtek is termékeikkel, és polgári „csonka társadalomként” illeszkedtek be a befogadó országok feudális rendjébe, ahol hamarosan előjogokat szereztek, nemességet kaptak, illetve vásároltak. Népes családdal és vagyonnal érkeztek, és zárt társadalmakat alkottak, eltérően az újkori kolóniáktól, amelyekben megszűnik a privilégium és a zártság. Ekkoriban erősödött meg az anyaország és a kolóniák közötti kapcsolat, felélénkült a nemzettudat, beindult az irodalmi és színházi élet. A 19. századig a kolóniák főleg a keleti országokban, Bulgáriában, Erdélyben, illetve Románia területén, Oroszországban, Perzsiában jöttek létre. A nagy diaszpóra az 1915-ös genocídium után keletkezett, amikor félmillió örmény menekült Szíria, Libanon, Görögország felé. Ekkor Nyugat-Európa lett a legnagyobb gyűjtőhely, a túlélők közül sokan Franciaországban telepedtek le, mások Amerikába mentek, de most már nem ingó vagyonnal és családdal, hanem minden szempontból nincstelenekként. A legújabb kori bevándorlók első nemzedéke nyelv- és szaktudás híján segédmunkásként dolgozott, még a nők is munkába álltak, pedig az örmény szemlélet szerint ez természetellenes, a férfi ugyanis a ház külső, a nő a ház belső fala. Az ipari szféra legalsó fokán szívós elszántsággal állták meg a helyüket, a gazdasági válság miatt azonban a nők állás nélkül maradtak. A férfiak, akiket, kiváló munkaerők lévén, a nehéz anyagi helyzetben sem bocsátottak el, idővel otthagyták a gyárakat, és kisvállalkozásokat hoztak létre. 1930-ban iskolázott szakmunkásként dolgoztak, 1945 után már egyre több volt közöttük az értelmiségi, és világhírességek is kerültek ki soraikból. Értekezése végén az előadó kiemelte:

– Napjainkban azok a kolóniák nézhetnek biztos jövő elé, amelyek nemcsak hagyományaikat ápolják, hanem kapcsolatot teremtenek más kolóniákkal, illetve az anyaországgal.

 

Virtuális utazás a szakrális térben 

Az elkövetkezőkben dr. Pál Emese művészettörténész Erdély legrégebbi ma is álló örmény katolikus templomába, a szamosújvári Salamon-templomba kalauzolta el az egybegyűlteket. A virtuális utazás különlegessége abban rejlett, hogy az előadó nem a jelenlegi, hanem a 250 évvel ezelőtti, ma már teljesen átalakult szakrális teret mutatta be a művészettörténész szemével. A képekkel gazdagon illusztrált ismertetés során egyrészt az örmények vallásosságára, szentek iránti tiszteletére, illetve művészetek iránti vonzalmára hívta fel hallgatósága figyelmét, másrészt azt emelte ki, hogy a szamosújvári templom is bizonyítja a bevándorló nép azon törekvését, hogy beilleszkedjen az erdélyi társadalomba, magáévá tegye annak hagyományait. Erre utal az építészeti stílusok ötvöződése, illetve a szentképek sokasága. Az előadás végén kiderült, a művészettörténész Örmény katolikus templomi berendezések Erdélyben című újonnan megjelent könyvének egyik fejezetét ismertette. A könyvet Oláh Dénes főesperes ajánlotta a jelenlevők figyelmébe. 

 

Találkozás a fénypontnál

Az előadók sorát Puskás Attila Barna, az Erdélyi Magyar Örmények Szövetsége logójának megalkotója zárta. A jelkép születésének történetét egy pár perces filmmel ismertette, ebből idézünk: … 

„Abból indultam ki, hogy a népcsoport, melyről gondolko-dunk (nevezzük akár örmény–magyarnak, magyar–örménynek, örmény–székelynek, székely–örménynek), mindenekelőtt magyar nemzetiségűnek tartja magát. A magyar nemzetet semmi nem szimbolizálja jobban, mint a Szent Korona (…), az egész magyar nemzet jelképe. A Szent Korona felülnézete a körbe zárt kereszt. (…) Az ősi egyenlő szárú kereszt, szögleteiben a Szentháromságot jelképező egykori »rügyeivel« összetéveszthetetlen szimbóluma az örménységnek. Összeillesztve a Szent Korona és az örmény kereszt vonalait, megkaptam logónk alaprajzát. Nem véletlen, hogy a két szimbólum találkozáspontja a fény pontja, a fény-lik, hiszen a két nép közös tulajdonsága Istenbe vetett hite. A két összetevő elem találkozása négy tulipánt eredményez, melynek középpontja szintén a fény-lik. E négy tulipán az elmagyarosodott négy legfontosabb erdélyi örmény kolóniára utal, Szamosújvárra, Erzsébetvárosra, Gyergyószentmiklósra és Csíkszépvízre. Az sem véletlen, hogy a logóban minden elem a középpontra, a fény-likra irányul, mely együvé tartozást, összefogást jelent.”

A konferencia a szamosújvári örmény tánccsoport szemet gyönyörködtető táncával zárult. A továbbiakban vendégek és vendéglátók közösen látogattak el a vármúzeumi örmény kiállításra. A későbbiekben a Keresztelő Szent János-templomban tartott örmény szentmisén találkozhattak újra. Az egyházi szertartás után a templom alatti kripta történetét vázoló négynyelvű – magyar, román, angol és örmény nyelvű – információs tábla bemutatására került sor. 

Vasárnap délelőtt a budapesti Martaian Ermone Zabel művésznő várta üvegfestésre a gyermekeket a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermébe, majd ugyanitt Martaian Ermone Zabel, Lili Adam Seyranyan, Dobribán Annamária és Demeter Irén üvegfestészeti, örmény-magyar kerámia- és kézműipari alkotásaiból nyílt kiállítás.