2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Bízunk Máté András Levente ártatlanságában”

  • 2013-09-20 13:57:41

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség értetlenül áll a hír előtt, hogy Máté András Levente Kolozs megyei parlamenti képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője ellen a legfőbb ügyészség vádat emelt. 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség értetlenül áll a hír előtt, hogy Máté András Levente Kolozs megyei parlamenti képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője ellen a legfőbb ügyészség vádat emelt, különösen annak tudatában, hogy ebben az ügyben már született döntés, a hatóság elrendelte a bűnvádi eljárás megszüntetését.
Úgy tűnik, hogy az ügyészség egyes tagjai az egymásnak ellentmondó, zavaros jogi normákat, illetve joghiányt ismét arra használják, hogy szelektív módon indítsanak peres eljárásokat megfélemlítés céljából a különböző hatóságok közméltóságai ellen. Meggyőződésünk, hogy a Máté András Levente ellen indított eljárás ezen akciósorozatba illik bele, mely feloldja a jogállamot, és átalakítja azt egy rendőrállammá, amelyben az önkény az úr.
Ismervén a törvényeket, meg vagyunk győződve arról, hogy az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője nem szegett meg egyetlen hatályos jogi normát sem, és bízunk abban, hogy az igazságszolgáltatás döntéseit a törvényi és alkotmányos előírásoknak megfelelően és az Alkotmánybíróság azon határozatainak szellemében hozza, amelyek az összeférhetetlenségek, érdekellentétek és a közméltóságok jogi státuszát szabályozó normák helyes értelmezéséről szólnak.
A szövetség szolidáris Máté András Leventével, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében végezte munkáját.
Az RMDSZ értetlenül áll az ügy előtt, és várja a Legfelsőbb Bíróság mihamarabbi döntését ebben az ügyben.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében
Kelemen Hunor szövetségi elnök

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató