2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Beszélgetés Balázs Gáspár-Emil íróval


Diáktársak, tanárok, szülők és meghívottak számára minden évben különleges eseményt jelent, amikor a marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceum dráma szakos diákjai bemutatják Barabási Tivadar felkészítő tanár irányításával kidolgozott vizsgadarabjukat a közönségnek. A X. B osztály idei bemutatója a megérdemelt siker mellett azért volt különleges, mert a Plusz mínusz negyven centire a padló felett című előadáson rész vett Balázs Gáspár-Emil, a mű szerzője is. A szerzőt Nagy László XI. B osztályos dráma szakos diák faggatta. 
– Mióta írsz? – indultunk el a kezdetektől.
– Szerintem ugyanannyi idősen kezdtem el írni, mint ti. Az írás java részét első osztályban tanulja meg az ember, attól kezdve elmondható, hogy tud már írni.
– Akkor pontosítok: mióta foglalkozol drámaírással? 
– Felnőtteknek szerettem volna mesét írni, de soha nem jött össze. Tulajdonképpen ez az első drámám. Ezenkívül meseszerű történeteket írtam, de azokat nem szántam színpadra.
– Honnan jött az ötlet a darab megírásához? 
– Van egy barátom, Dénes Kincső, aki szeretett volna az iskolában egy kis előadást, s addig-addig beszélgettünk, míg egyszer kijelentette, hogy írnom kell neki egy színdarabot.
– Ez a darab kimondottan középiskolásoknak szól?
– Csakis és kizárólag. Eléggé durva lenne nyugdíjasokat egy tornaterembe hívni, hogy előadják, ami a darabban elhangzik. A …negyven centire a padló felett kimondottan 9-11.-es középiskolásoknak szól. Hiába nagyzolunk vagy foglalkozunk olyan dolgokkal, amelyek  távol állnak a tizenévesektől, mert akkor mesterkéltté válik a szöveg.
 – Honnan az ihlet, hogy a darabban társadalmi problémákat dolgozz fel? 
 – Eléggé összetett a kiindulópont, azért is, mert kevés drámát lehet látni, amit diákok adnak elő. Többnyire vicces dolgokat, bohózatokat játszanak, és gondoltam, ideje lenne egy kicsit komolyabbat is írni. Sokan azt hiszik, hogy diáknak lenni nagyon vagány, mert nincsen semmi bajuk, iskolába járnak, hazamennek, és minden nagyon jó. Azt viszont nem veszik figyelembe, hogy egy diák több mint nyolc órát dolgozik naponta, s emiatt rengeteg nehézséggel kell megküzdenie, ami a drámát is ihlette.
A másik kiindulópont, hogy volt egy szomorú eset nálunk, odahaza, Gyergyóban egy fiatal srác felkötötte magát. A környező iskolákban egy év elteltével sem dolgozták fel a történteket, a diákokat azonban foglalkoztatta, egymás között megbeszélték. 
– Ezek szerint szándékos volt, hogy ez a történet megjelenjen a darabban?
– Az alapját a bennem felgyűlt bosszúság jelentette, amiatt, hogy van egy intézmény szakosított tanárokkal, és nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Holott a diákokban ott van a szorongás és a kérdés: mi lehet egy nyolcadikos diák fejében, aki felakasztja magát? Még egy felnőtt ember sem tudja ezt könnyen feldolgozni, nemhogy egy diák. Ezzel nyilván a tanárok sem tudtak mit kezdeni, és válaszolni sem arra, ami mindenkit megviselt. Mi, emberek, ilyenkor hajlamosak vagyunk elhallgatni, ami nekünk nem tetszik, és azt hisszük, hogy a hallgatással minden el van intézve. 
– Kinek szántad a darabot? 
– Két célközönségnek: a diákoknak és a tanároknak. 
– Vannak-e újabb drámaterveid a jövőre? 
– Úgy gondolom, hogy a ti korosztályotoknak sokkal hálásabb írni, mert veletek könnyebben el lehet beszélgetni. Ti még ismeritek a játék fogalmát, a felnőttek viszont már játszmáznak, gondolkodnak és ferdítenek. 
– Ezzel azt akarod mondani, hogy a gyermekek tudnak még őszintén játszani, a felnőttek viszont taktikáznak? 
– Pontosan, és ezért könnyebb a diákéletből merítkezni. Szeretnék még drámákat írni, mert nem áll tőlem messze ez a műfaj. Amúgy verseket írok.
– Véleményed szerint a színészi játék mennyit tud lendíteni egy előadáson? 
– Nagyon sokat. A világ legjobb szövegét is el lehet rontani. Hogy lehet-e nagyot alakítani a világ legrosszabb szövegéből? Az nem biztos, de megtörténhet, hogy valaki arra is képes.
– Köszönöm a beszélgetést, és el kell mondanom, hogy az előadástól sokat kaptam. A szolidaritással kapcsolatos gondolatok kavarognak bennem, az, hogy meg kell próbálnunk észrevenni társaink gondjait, és segíteni egymáson. Ne legyünk felszínesek, és ne lépjünk át a problémákon olyan könnyelműen. Próbáljuk meg értékelni a szépet, mert az élet sokszor mást is tartogat számunkra!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató