„Jövök a bőrönddel, és mesélek...”

Idén múlt 15 éve, hogy megszületett az egri Lóci Színpad, amelynek különleges világába az elmúlt években többször is betekintést nyerhetett a marosvásárhelyi közönség, legutóbb a Bábtáncoltató betlehemes című előadás kínált erre lehetőséget. Az ünnepi évforduló kapcsán Lázár Attilával, a Lóci Színpadot megálmodó és életre keltő, marosvásárhelyi származású bábművésszel, zenésszel beszélgettünk.

– Milyen volt a Lóci Színpadig vezető út?

– A művész vénát a szüleimtől örököltem, édesapám kántorként szolgált a gyergyói örmény katolikus templomban, ő még tudta az örmény miatyánkot. 38 éve zenélek, 33 éve vagyok bábműszínész, tehát számomra a zene volt előbb. A zeneóvodában xilofonozni tanultam, hat évet hegedűltem, szolfézsra jártam, közben vonzott a tűz körül gitározó fiatalok világa. A hegedű és a gitár volt tehát az alap, később, a Mákvirág folk- és régizene-együttes tagjaként 18 hangszeren kellett megtanulnom játszani. A marosvásárhelyi Népművészeti Iskolában klasszikus gitár szakot végeztem. Ezután következett a Marosvásárhelyi Állami Bábszínház bábszínészképzője. A Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány szakán mesteriztem. Szakmai fejlődésemet olyan nevek határozták meg, mint Antal Pál, Demeter Zsuzsa, Lengyel Pál. Antal Pál egy kétszemélyes darabbal, a Piroska és a farkassal indított útra. 1990-ben már megfogalmazódott bennem a kezdeményezés, de 2000-re kristályosodott ki és született meg a Lóci Színpad. Aztán egymás után jöttek a darabok, jelenleg tizenegynél tartok. Az évek során sikerült a Lócit egyre magasabbra emelnem, és megmutatnom a világnak az ukrajnai Ungvártól a franciaországi Nantes-ig. A vásárhelyi Forgatagra is elhoztam.  

– Mi a sajátossága ennek a „színpadnak”? Úgy tudom, nem a nagytermi előadások pódiuma. 

– Többnyire valóban nem. Egy óvodai teremben, egy eldugott kis falu művelődési otthonában vagy szabadtéren is színházi körülményeket teremtek. Jövök a bőrönddel, kinyitom, és mesélek. Egy-két kivétellel egyszemélyes előadásaim vannak, de sokan segítik a munkámat, profi hang-technikusokkal, képzőművészek-kel, zeneszerzőkkel, bábtervezőkkel és -készítőkkel, nyomdászokkal dolgozom együtt. 

– Ön rendezi az előadásokat?

– Általában igen, de sok segítséget kapok a feleségemtől, Suba Hajnaltól, nélküle meg sem született volna a Lóci Színpad. Ő szakmailag is közel áll a színházhoz. A betlehemes előadást is a feleségem írta, dramatizálta és rendezte. 

– A színpadi játékban inkább mire kerül a hangsúly?

– Sokfajta bábtechnikát alkalmazok, a kesztyűst, a wayangost, azaz pálcást, a bunrakut, ami a hátulról mozgatott bábjátékot jelenti, a marionettet és az árnybábjátékot. Most a Gárdonyi Géza Állatmeséiből készített előadással nagyon benne vagyok a marionettezésben. Nekem, mint bábosnak, nem tíz ujjam, hanem tíz kezem van. A hagyományos bábjátszástól eltérően, amikor a művész paraván mögé bújik, én végig látszom az előadás alatt. Éppen ezért figyelnem kell arra, hogy minimálisra csökkentsem a saját arcom játékát, a mimikát, valahogy lebutítsam a fizikai jelenlétemet, közben pedig megtörténjen az átlényegülés. Ilyenkor a szívem, a lelkem a kezembe megy át.

– A Lóci Színpadon a bábozás és a zene összefonódik.

– Ennek meghatározó szerepe van ebben a világban. Amikor hangszerbemutatót tartok, három asztalt is megtöltök a hangszerekkel. A Bábtáncoltató betlehemesben a lant, a koboz és a büröksíp szólal meg.

– Milyen Marosvásárhelyen játszani?

– Mindig itthon érzem magam ebben a környezetben, ez egyrészt az Ariel Színház vezetőségének és társulatának, másrészt a közönségnek is köszönhető. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a színház, ahonnan elindultam, az örökös tagjai közé emelt. 

– Hogy fogadták a gyerekek a Bábtáncoltató betlehemest?

– Tátott szájjal, az átélés mély csendjében nézték az előadást. Érdekes, hogy a gyermekek mennyire érzik azt, amit a bábszínész továbbgondolásra nyújt nekik. 

– Tegnap a felnőttközönség is találkozhatott Önnel.

– Soós Zoltán múzeumigazgató meghívására a Kultúrpalotában új köntösbe öltöztetett régi zenét játszottam a nagyérdeműnek. Az előadás után Dula Bence és Tóth Ferenc borászok egri nedűit kínáltam a jelenlevőknek, a kóstolóra csütörtök délután, a Bábtáncoltató betlehemest követően is sort kerítettünk.

– Beszéljünk egy kicsit a kimondottan zenei pályájáról.

– Két kórusnak, az egri Andanténak, illetve a Cantus Agriensisnek is tagja vagyok. A múlt évben jelent meg az Amerre a vágyam száll című első előadói CD-m, az idei a Summáját írom... című lemez. 

– És mi újság a Lóci Színpadon?

– A legújabb marionettjátékom a Hassan & Layla, azaz a szultán álma. Ez egy húszperces szösszenet, amelyben igyekszem perzsa hangulatot teremteni. Nagyon közel áll a szívemhez ez az előadás.

– Mi volt a 15 esztendő legnagyobb sikere?

– 2004-ben a Pécsi Nemzetközi Felnőtt-bábfesztiválon UNIMA-diplomát kaptam. Ez a bábos világ Oscar-díjának számít. 

– Miközben egy személyben varázsolja el a közönséget, nem hiányzik a csapatmunka, a társulat?

– Valahol hiányzik a kőszínházi élet, a csapat, de a Lóci Színpad adta szabadság számomra mindennél többet ér.