2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kiegészült az égi társulat, Szabó Duci is befejezte földi pályafutását. Immár teljes a néhaiak, a Székely Színház alapító nagyjainak aranycsapata. 


Kiegészült az égi társulat, Szabó Duci is befejezte földi pályafutását. Immár teljes a néhaiak, a Székely Színház alapító nagyjainak aranycsapata. Kovács György, Delly Ferenc, Szabó Ernő, Andrási Márton, Borovszky Oszkár, Kiss László, Lohinszky Loránd és a legendás Úri muri előadás többi kiváló közreműködője újra örülhet Rozikának. Ahol ő volt, ott úrrá lett mindenkin a derű. Életigenlést sugárzó, megnyerő egyénisége kimondatlanul is hirdette, a vele készített életinterjúban többször el is mondta, a beszélgetőkönyvben művészi hitvallásaként meg is fogalmazta: „A szeretet mindennél többet jelent. Egy színháznál különösen”. Bármennyit változott az eltelt évtizedekben a színház világa, vagy éppen a világ maga, ebben bizonyára igaza volt, igaza van. És abban is, hogy „a jó színészek jelentették, jelentik a siker kulcsát”. Szabó Duci is az volt. Mint egyik kedvenc rendezője, Kincses Elemér írta az említett interjúkötet előszavában, a művésznő „tökéletesen ismerte a legnagyobb titkok egyikét: amit mondott, igaz volt”. „Nem alakítottál, léteztél, voltál, – lélegeztél, aggódtál, szerettél, szenvedtél, mosolyogtál könnyes szemmel... egyszerűen lenyűgöző voltál” – folytatta tovább méltatását a híres Szerelem-beli szerepe kapcsán. Igen, tehetségéből adódó természetessége számtalan alkalommal elragadtatással töltötte el a közönséget. Aki közelebbről ismerhette, sosem feledheti embersége melegét, lélekderítő kedélyét. És aki hallotta nevetni, ami nála gyakran bekövetkezett, örökre megőrizte magában dallamként csengő, vidám kacagását. Rozikaként is ezzel vett le mindenkit a lábáról, meg persze eszköztelen alakítása egyszerű frissességével, tisztaságával. Nem tudom, hányan élnek még azok közül, akik látták a közel hét évtizede annyiszor eljátszott Úri murit. Magam csak az előadás rövidített hangfelvételét ismerem, többször sugározta műsoraiban a Marosvásárhelyi Rádió. Kivételes élményt nyújtott úgy is. Hangja most is visszacseng fülembe, dallama elűzi a távozása okozta szomorúságot. Nem könnyű, de szép volt az élete. És nem sokkal halála előtt egy megrendítően kedves, könnyesen is felemelő, vidáman szomorkás ajándék idézte fel pompás fiatalságát: születésnapján a mai társulat köszöntötte jó szóval, nótával, zenével. Ott ült megtörten a terem közepén, el-elérzékenyült, de egyszer csak feledve betegséget, bajt, bánatot, visszatért szemébe a régi tűz, hirtelen évtizedeket fiatalodott, és ő is bekapcsolódott a dalba. Amíg élek, immár így fogok emlékezni Szabó Ducira. Teste szerdától a Házsongárdi temetőben nyugszik. De valahol odafenn gondoskodó oltalmába vette és illő szerepeket oszt neki Thália. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató