Szoborvarázs

Hegedűszó járta át a galériát, ott hullámzott andalítón a kiállítótérbe, lépcsőfeljáróra, szobrok közé zsúfolódott tömeg fölött. Különös hangulatot árasztott, akárha csodára vártunk volna mindannyian. Talán el se ámulunk, ha megtörténik. Inkább örömöt éreztünk volna, ha azt látjuk, hogy a tárlatnyitót felvezető hat muzsikus emelkedni kezd, és súlytalanul lebegve a fejünk fölött, önfeledten tovább muzsikál. Mint a hátuk mögött Chagall festői világát idéző Gyarmathy-plasztikán a háztetőt álmodozva elhagyó, nyújtott testű hegedűs. A varázslat természetesen ebben a változatban elmaradt, túlzottan a földön járunk ahhoz, hogy ilyesmi bekövetkezhessen. A jelenlevők azonban jól érzékelhették, milyen erővel képes hatni rájuk az igaz művészettel való találkozás, mennyire megmozgatja a képzeletüket az az emberközpontú világ, amelyet szárnyaló fantáziával, sziporkázó ötletekkel, kivételes szakmai tudással és láttató erővel a szobrász eléjük tár. Többször írtunk már Gyarmathy János bronzszobrairól, részletes tudósítás jelent meg a marosvásárhelyi Kultúrpalotában február 4-én lezajlott jubileumi kiállító-eseményről is, ma egy kisebb szegmentumra szűkítve térünk vissza a művész négy évtizede épülő gazdag, jellegzetesen gyarmathys formavilágára.

 A művészi avantgárd egyik egyedi hangú képviselője, Marc Chagall fantáziadús, meseszerű univerzumából indultunk ki. A vásárhelyi alkotót régóta vonzza ez a közeg és hangvétel. Több megkapó kisszobrot mintázott a Hegedűs a háztetőn témára. A maga markáns, groteszkbe hajló modorában a parafrazáltat és önmagát is felmutatja e jellemábrázoló remekekben. A tárlat jól tanúsítja, a szobrász nemcsak a múltból, a mitológia, a Biblia világából és nem csupán napjaink valóságából, szűkebb, tágabb környezetünkből ihletődik, a kultúrtörténet meghatározó alakjai, a nagy elődök is alkotásra ösztönzik. A kiállításon több olyan munka is látható, amely tisztelgés halhatatlan, ihletforrásként is hasznosítható életművük előtt. Gyarmathy rokonlelkeket vél felismerni bennük, a maga módján azonosul bizonyos törekvéseikkel. A művészsors, a művészlélek például, amelyet többen társítanak a bohócéval, Gyarmathynál is gyakori téma. „Én csak bohóc vagyok, aki megértette korát…” – olvasható a sokoldalúságában is meghökkentő Pablo Picasso művészeti végrendeletében. Szobrászunk Hódolat Picassónak című kisplasztikájában a bohóc-én gondolata is benne van. A lét, korunk megannyi abszurditása Gyarmathy Jánost sem hagyja közömbösen. Érthető, hogy a 20. századi avantgárd, a szürrealizmus belga óriása, René Magritte is bűvkörébe vonta. A Hódolat Magritte-nak a festő jól ismert művészi kellékeire, egyes alakjai arctalanságára utal. A nevesített főhajtá-sok sora nem merül ki ennyiben a tárlaton. Dante és Beatrice is megtestesül Gyarmathy János egyik impozáns domborművén. És Bartók iránt is kifejezi hódolatát. A vásárhelyi szobrászművész látványosan gyarapodó életművében közvetve-közvetlenül biztos a továbbiakban is megjelennek majd ilyen alkotói nagyságok. A varázslat azonban, amiről e kis lírai jegyzet elején beszéltünk, sok más összetevővel kikerekedve fogja meg végképp a szemlélőt.

Ne feledjék, a galériába lépve, balra a bejáratnál a kiállító 40 évvel ezelőtti, I. éves egyetemistaként mintázott alumíniumszobra szerénykedik. A mai mester alkotói erényeiből már azon is több felismerhető. Nem csak kuriózum ez az apró munka. A kiállítás másik 99 alkotásával azt is példázza, miképpen lehet az ajándékba kapott talentummal jól sáfárkodni, hogyan lehet a tehetséget folyamatosan, következetesen dolgozva, tanulva kétségtelen értékké kiteljesíteni.