Százas szög és kézállás

 – Te arany, meg egyéb nemesfém-tartalékú alapember a kispadon, aztán nehogy azt a vékony talpú sportcipődet hozd magaddal – figyelmeztetett még utazás előtt „szövet s égi” kapitányunk azzal a nemes egyszerűséggel, amellyel a százas szöget szokta rábírni, hogy integrált áramkörként működjön. – Melyiket? – kérdeztem vissza oly buta ábrázattal, amivel általában felfele szoktak visítani a hullámvasúton. – Azt, amiben, ha a pályán rálépsz egy százforintos pénzérmére, meg tudod mondani, hogy fej vagy írás! – okított a „szövet s égi”. 

És szó, ami szó, rám fért a kioktatás, mert röviddel a külhoni turné előtt vettem egy pár vadiúj kínai sportcipőt, ami már az első edzőmérkőzés előtt, még az öltözőben, cipőfűzés közben nyögött kettőt, reccsent hármat, s azonnali hatállyal szolgálaton kívül helyezte magát. Rossz nyelvek szerint azért, mert márkás termék helyett ökologikus, egyszer használatos, lebomló cipellőt sóztak akciósan a nyakamba, olyat, amilyet az EU kötelező módon halottaknak ír elő.

Nos, mivel a tapasztalat olyasvalami, amihez csak közvetlenül azután jut az ember, hogy szüksége lett volna rá, jómagam is lenyeltem szőröstül-bőröstül a sportcipős békát (ami úgy kellett nekem, mint anakondának a lábszárvédő), és megfogadtam, hogy ezután hamarább fogok a kaszinóbéli félkezű rablóval piros pacsit játszani, mint ama hárombetűs üzletből bármit is vásárolni. És hogy a csapattársak előtt is kivágjam a rezet, a turnéra beszereztem magamnak egy überfantasztikus, csúcsminőségű, kacsa meg egyéb szárnyas lábakon forgó stoplis futballcipőt, amiért rögtön a turné első mérkőzése előtt bezártak a szobámba.

Ez pedig úgy történt, hogy Szöllősi Laci barátom, az ASA aranycsapatának egykori kitűnő hátvédje, aki jó ideje a MÚRE focicsapatának, a PRESSingnek a védelmét erősíti, hogy, hogy nem, átmenetileg mellém szorult a kispadra. És amikor meglátta a magammal hozott überfantasztikus, csúcsminőségű, kacsa meg egyéb szárnyas lábakon forgó stoplis, góllövő futballcipőmet, hirtelen olyan féltékenységre gerjedt lábbelim iránt, hogy még a szállodaszoba ajtaját is rám zárta, csakhogy nagyobb esélye legyen pályára lépni a kispadról, mint nekem.

S mintha mindez nem lenne elég, „szövet s égi” kapitányunk azzal buzdította góllövésre az egész csapatot, hogyha netán gólt lőnék (mármint én, a kispad örökös tagja), ő kézállásban jön haza Tápiószentmártonból, amire persze az egész csapat a legnagyobb gyönyörrel boldogan befizetett volna, tudva azt, hogy Ervin és a kézállás olyan viszonyban vannak, mint terrorista a vaktölténnyel. 

Merthogy Kelet-Magyarországra voltunk hivatalosak arra a Hoffer-kupára keresztelt kispályás labdarúgótornára, amelyet május 9-10-én, kétnapos évi kongresszusa alkalmából a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) a Kincsem Lovasparkban rendezett, s amelyre a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) is hivatalos volt, az egyesület PRESSing nevű csapatával súlyosbítva.

A kongresszuson számunkra, külhoni magyar újságírók számára fontos pillanat volt, amikor az MSÚSZ alapszabályzatának módosításával lehetővé tette, hogy minden MÚRE-tag, aki igazolja, hogy tagdíjat fizet, ingyenesen tiszteletbeli MSÚSZ-tagsági kártyát kapjon. Többek között ezt is tartalmazza az az együttműködési szándéknyilatkozat, amelyet a kongresszuson a két szervezet nevében Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, valamint Rácz Éva, a MÚRE elnöke írtak alá.

De visszatérve a tápiószentmártoni kongresszus zárónapjának sporteseményeire (merthogy a Hoffer-kupa mellett mesés fogathajtásban is versenyeztek az újságírók), mélyen egyetértünk a Nemzeti Sport-os kollégáknak a focikupáról szóló tudósításukban felvetett dilemmával, hogy „hegedűvirtuóznak kell-e lennie a zenekritikusnak, csak költőgéniusz menjen-e irodalmárnak, kizárólag labdazsonglőrből, atlétából lehet-e sportújságíró?” A választ, persze, mi sem tudjuk, inkább mi is iránymutatásnak vesszük azt, hogy például a legkiválóbb állatorvosok sem feltétlenül az állatok köréből kerülnek ki...

Mindezt pedig azért emlegettem fel, hogy a kedves olvasónak ne tűnjön öncélú hivalkodásnak, ha elmondom, hogy minket mint PRESSinget őszinte büszkeséggel töltött el, hogy az igazi labdarúgás dimenziójától ugyan messze eső teljesítménnyel, de azért tisztességes helytállással a Hoffer-kupa idei kiadásában a dobogó harmadik fokára állhattunk fel. A magyar újságíró-válogatottat ugyan ezúttal sem sikerült legyőznünk, a Nemzeti Sport kupagyőztes csapatától pedig 4-0-s vereséget szenvedtünk, de a FourFourTwo sportmagazin csapatát 2-0-lal legyűrtük. Igaz, e sorok írója végül mindössze csak öt percet játszott, és nem lőtt gólt, így a torna legjobb kapusának megválasztott Szucher Ervinnek nem kellett kézállásban hazajönnie Tápiószentmártonból, de Szöllősi László csodacipőm ellenére oszlopos tagja volt a pályán a csapatnak. 

A PRESSing ezúttal a következő kerettel vett részt a tornán: Szucher Ervin, Szöllősi László, Szakács Géza, Csutor Tomi, Csorbai Loránd, Kádár Zoltán, Farczádi Attila és Bögözi Attila.