Raktárlat

A legfontosabbat elmondja a címbe emelt szókapcsolat: olyan kiállítással van dolgunk, amely a raktárkészletet viszi közönség elé, az érdeklődők pedig úgy érezhetik, akárha raktárban nézelődnének. Persze nem egészen így állnak a dolgok, a tárgyszerű, lakonikus szómagyarázat megtévesztő lehet. Sok minden színezi, dúsítja, gazdagítja az értelemszerűen leegyszerűsített összképet. Mindenekelőtt az, hogy értékes műgyűjteményben található műalkotásokkal van dolgunk, a marosvásárhelyi Bolyai Alkotótábor másfél évtizedes munkálkodása nyomán összegyűlt különböző műfajú művekkel, amelyeknek egy része ismét a tárlatlátogatók elé kerülhetett. Rendhagyó módon természetesen, hiszen ez a művészetet és tudományt összekapcsoló kezdeményezés maga is rendhagyónak tekinthető. Olyan értelemben is, hogy évről évre valamilyen újdonsággal, szokatlannal rukkolt elő, a Bolyai szellemet más-más területen, a különféle szemléleteket, művészeti irányzatokat kreatívan változtatva, ütköztetve, társítva igyekezett éltetni, továbbgyűrűztetni a köztudatban. Ezért sem kellett különösebben csodálkozniuk azoknak, akik a 15. alkalommal megszervezett Bolyai Alkotótábor nyitóeseményére érkezve múlt szombaton délelőtt beléptek a Kultúrpalota földszinti galériájának ajtaján, és hirtelen megtorpanva azt hitték, még rendezés alatt a kiállítás. Hamar rájöhettek, hogy a tárlat szándékosan kelti a folyamatban levő munka benyomását, és ők maguk is pillanatok alatt a happening részeseivé válhattak. A házigazdák – Csegzi Sándor és Csegzi Magdolna – elképzelése szerint a rendezvény önmagában is felfogható úgy, mint egy nagy, közös alkotómunka, és voltak is olyanok a tárlatnyitón, akik elmondták, ekképpen is érzékelik. Az ötlet különben világjáró fiatal szakembertől származik, a jelenleg New Yorkban élő, oktató Csegzi Kamillától, aki közelről végigkövette a vásárhelyi művésztelep tizenöt évét, de közben a művészeteket meghatározó nagy központokban, világvárosokban is napirenden lehetett a kulturális élet, az alkotói mozgalmak újdonságaival. Az idei „raktárlatos” megnyilvánulások látványos plakátját is ő tervezte. Dizájnja a Bolyai-féle geometria elméleteire is utal.

Több festmény, grafika, szobor, textília, kerámia, installáció, digitális alkotás volt egy héten át a kiállítótermekben, mint ahány a hagyományos rendezés szerint elfért volna. Állványra vagy a falak mellé helyezve, a látogatók tetszés szerint váltogathatták a látnivalót. Voltak ilyen szempontból bátortalan nézők is, de olyanok is akadtak, akiknek szárnyakat adott az interaktivitás. A megnyitón művészeti középiskolás diákok váltogatták a festőállványokon a műveket. Itt jelezhetjük, hogy az ifjú tehetségek támogatását, bátorítását is felvállalták a tábor működtetői. Bőven volt válogatnivaló, hiszen mint Csegzi Sándor elmondta, több mint 200 művész fordult meg a táborozásaikon. Helyiek és az eltelt évtizedekben külföldre távozott, de városukhoz ragaszkodó vásárhelyiek, meg persze mások is az országból. Életkor, műfaj, stílus, művészi törekvések tekintetében széles spektrumú volt a Bolyai-tábor ölelése, sok alkotóra hatott termékenyítően a tudományos szakemberekkel, kutatókkal teremtett szellemi kapcsolat. Három teremben folyamatosan vetített filmek, felvételek nyújtottak bepillantást a művésztelep eddigi tevékenységébe, a várban folytatott alkotómunkába, a táborzáró kiállítások hosszú sorába, emlékeztettek a bécsi, párizsi, budapesti, kecskeméti, dél-szicíliai, ilmenaui bemutatkozó rendezvényekre, mutatták fel azokat a köztéri műveket, amelyekkel a tábornak köszönhetően Marosvásárhely az utóbbi időben gyarapodott. Külön érdeklődésre tarthattak számot azok a délutáni-esti találkozók, amelyeken jeles alkotók avatták be az érdeklődőket műhelytitkaiba, beszéltek alkotótábori élményeikről. Egyértelmű, hogy a Bolyai Alkotótábor kiemelt figyelmet érdemel, az ilyen rangos és egyben sajátos megnyilvánulások növelhetik a város esélyeit az európai kulturális fővárosi címért folytatott versenyben. Hogy annak mi lesz a sorsa, az ma még teljesen bizonytalan, az Bolyai Alkotótábor azonban feltétlen folytatásra vár.