2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Petőfi mindenkié

Az utóbbi időben – a legnagyobb magyar költőnek is tartott – Petőfi Sándorral kapcsolatosan leginkább azzal foglalkoztak, mikor és hol halt meg. 

Kedves Jelenlévők!
Kedves Marosvásárhelyiek!
Az utóbbi időben – a legnagyobb magyar költőnek is tartott – Petőfi Sándorral kapcsolatosan leginkább azzal foglalkoztak, mikor és hol halt meg. Marosvásárhely mindig akkor volt nagy Erdélyben vagy a Kárpát-medencében, amikor vállalta egyediségét, másságát. Én ezért is szeretem ezt a székely-magyar erdélyi várost, mert nem a költő titokzatos – és ettől nagyon élő – halálával foglalkozik, hanem születésével. Pedig itt a Görög-ház homlokzatán még kőtábla is hirdeti, innen indult az eltűnés felé. Tudatosan nem mondtam halált, mert a költők halhatatlanok, és Petőfi szelleme él ma itt, s addig fogunk mi is itt élni, míg versei – énekben vagy szóban – élnek itt.
Jogosan kérdezhetik, miért áll itt a szobor mellett – most már 16 éve – minden január 1-jén délben egy lelkipásztor? A válasz tiszta és egyszerű: Petőfi Sándor nem 1823. január 1-jén született, egy ekkora költő nem is egy napon születik. Petőfi Sándort 1823. január 1-jén keresztelték meg, és írták be a nevét a kiskőrösi evangélikus egyházközség keresztelési anyakönyvébe. Én láttam is ezt, és nevével kezdődik az anyakönyvben egy új oldal – nevével kezdődik a magyar lírában is egy új oldal.
Szerencsés nemzet vagyunk, mert igaz a mondás: Petőfi mindenkié. Ennek a cáfolhatatlan valóságnak van egy személyes áldása: ha Petőfi mindenkié, akkor minden magyar embernek van egy Petőfije, vagyis minden magyarul álmodó emberben él egy Petőfi. A kisgyermekeiket nevelő fiatal családoknál János vitézként, a tiszta érzésében élő ifjúban szerelmesként, a határokkal elszakítottakban a szabadság lángoló katonájaként él a költő. A vallásos ember is talál nála biztatást: a mai nappal induló 2016-os esztendő bibliai kísérője Ézsaiás prófétától származik:
„Ahogy az anya vigasztalja fiát,/ úgy vigasztallak én titeket” (Ézs 66,13), s lelkünkben felcsendül az egy estéjét otthon töltő költő vallomása:
„...a földön nekem van/ Legszeretőbb anyám!”
De a világirodalomban is számon tartott költeménysor – „elhull a virág, eliramlik az élet” – gyökere ott olvasható a fogságban örömhírt hirdető Ézsaiás könyvében: 
„Elszárad a fű, elhervad a virág” (Ézs 40,7).
Mégiscsak megható egy magyar ember számára, amint a legszebb költői verssorok összeölelkeznek a Biblia örök üzenetével, s amint átölelik egymást, úgy maradunk meg magyarnak, keresztyénnek, embernek.
Azt hiszem, ez is hozzátartozik egy nagy költő halhatatlanságához, amint a ma itt élő erdélyi magyar emberekben nem is csak egy Petőfi él tovább. Volt idő, mikor a Nemzeti dal írója volt a példaképem, s ökölbe szorított kézzel szavaltam én is: „Rabok legyünk, vagy szabadok?”, s aztán később azt csodáltam benne, aki két szóban merte az élet nagy értelmét így összekapcsolni: „Szabadság, szerelem!/ E kettő kell nekem”.
Kedves Emlékezők!
Nem vagyok irodalomtörténész, nem tudom, mitől olyan nagy költészet ez a két sor: „Szabadság, szerelem!/ E kettő kell nekem”, de azt tudom, aligha mondtak ennél szebbet, ennél találóbbat az én népemről, az én ezeréves viharban talpon maradt fajtámról.
Én nem tudom, mekkora vitéz volt a legendás Bem tábornok kiskőrösi tisztje, de azt tudom, ahhoz, hogy elnémítsák azt a huszonéves költőt, egy egész osztrák hadsereg sem volt elég, még az orosz katonákat is segítségül hívták.
Én nem tudom, hol nyugszik Petőfi, európai vagy ázsiai földben, de azt hiszem, büszkeségünk nekünk mind az öt kontinensen. Ez is azt igazolja: minden magyarban él egy Petőfi, akár délen, akár északon, keleten vagy nyugaton, s akinek szívében, nyelvében él Petőfi Sándor, annak nemcsak a neve magyar, hanem a lelke is. S ebben a csípős téli délben itt állók személyes jelenléttel igazolják: ebben a városban él Petőfi – s éltet minket is.
Ezzel az örömmel kívánok mindenkinek boldog új évet!
(Elhangzott Marosvásárhelyen, 2016. január 1-jén, a Petőfi-szobor mellett)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató