Nincsenek véletlenek!

Felkavaró, izgalmas látványt, titkot, sejtelmességet hordoz Kuti Botond kiállítása a marosvásárhelyi Bernády Házban. „Rejtelmek ha zengenek…” – súgja József Attila a terembe belépő néző fülébe.

Kuti Botond: Allegro-barbaro

Felkavaró, izgalmas látványt, titkot, sejtelmességet hordoz Kuti Botond kiállítása a marosvásárhelyi Bernády Házban. „Rejtelmek ha zengenek…” – súgja József Attila a terembe belépő néző fülébe. És mindjárt rátromfol Illyés Gyula Bartókja: „Hangzavart! Azt!…/ ha így adatik csak vallania/ a létnek a maga zord igazát,/ mert épp e „hangzavar”,/ e pokolzajt zavaró harci jaj/ kiált/ harmóniát!” Talán sikerült a rendkívüli tehetségét mind magabiztosabban bizonyító fiatal festő művészetének a lényegét megragadnom a két versidézettel. Szinte mindenik festménye sejtet valami furcsát, szokatlant, titkozatosat, és mindenik azt sugallja, hogy pokoli harci zajban, hatalmas energiákat mozgósító, kíméletlen küzdelemben fogant, miközben a különféle festői anyagok és technikák káoszából harmóniává, renddé szelídült a látomás, megteremtődött az egyensúly, megszületett a kép. Az utóbbi időben az alkotás folyamata, a HOGYAN lett fontosabb számára – vallja Kuti Botond –, a látványteremtés izgalma, a belső impulzusok hatására ösztönösen induló mozdulatok, gesztusok és az általuk gerjesztett alkotói láz vált számára nélkülözhetetlenné. Kísérletezésnek is nevezhetnők, a művészi tapasztalatszerzés kockázatot sem nélkülöző sajátos módjának, hiszen a téma munka közben körvonalazódik, és igazodik egyre letisztultabban a kompozíciós vázhoz. Idejében fel kell ismerni a színek, formák, az agresszív pikturális eljárások kavalkádjából „véletlenszerűen” felbukkanó jelenséget, lehetőséget, és abból létrehozni a végleges alkotást. Ez nem sikerülhet minden alkalommal az elvárások szerint, ezért van az, hogy a festő már késznek vélt munkáját is képes átfesteni, megsemmisíteni. Közönség elé csak olyan mű kerülhet, amely az önmagának állított magas mércét meghaladja. Ez a tudatosan kezelt, uralt, irányított véletlen nyilván fölényes szakmai tudást feltételez. Aki a kiállított festményeket csodálja, pillanatig sem kételkedik a festő fölényes tudásában, született tehetségében. Rá, a szemlélőre is számít Kuti, festői szempontból is dúsgazdag képfelületein a nézői fantázia sok-sok irányba indulhat. Olyan drámát, abszurd helyzetet, tárgyi vagy tájbeli realitást, esetleg valóság fölötti jelenséget fedezhet fel, amilyenre talán még a festő sem gondolt. Különös atmoszférájú kompozícióin a figuratív is majdnem mindig megjelenik, többnyire hatalmasra nagyítva vagy éppen lekicsinyítve, a tárlatlátogató pedig a képcímekből is kaphat fogódzót. De nem ez a döntő.

Négy évvel ezelőtti vásárhelyi kiállításán még csak néhány téma, sorozat konkretizálódott. A mostanin, amely pár hónappal ezelőtti sikeres kolozsvári egyéni tárlatát követi, már igen változatos a tematika. Több olyan kép is látható, amely intenzív munkával azóta keletkezett. Döbbenetes, hogyan tud ilyen rövid idő alatt ennyire munkaigényes festményeket teremteni. De tud, mert az a tűz is benne van, amit az Allegro-barbaro is jelképez. Persze mindenik festménye külön elemzést, méltatást érdemelne. A múltra, jelenre, kultúrtörténetre, világűrre kaput nyitó Gordiusz, a különleges finomsággal és empátiával megörökített Sárika, a formai, pikturális bravúrral megfestett Oldás és kötés, a festőóriások kihívására válaszoló Kuti Botond-os normandiai Manneporte (Étretat), az elmúlásban is szépséget találó Látjátok feleim…, a merészen eredeti Coitus, az ironikus Imperator, az érzelemmel telített N’oubliez jamais és így tovább a többi is mind arra késztetne, ne hagyjam abba. De jobb lesz, ha minderről minél többen személyesen győződnek meg. Ez az a festészet, amely előtt a szó csak dadog. Reméljük, hogy a 29 éves kiállító még számtalan hasonló élménnyel örvendezteti meg a művészetkedvelőket.