Makk ász

Kártyás embernek nem kell magyarázni, mit jelent, ha „bejön” egy jó lap. Mondjuk, éppen a makk ász. Föltételezem, hogy voltak, akik meggazdagodtak egy makk ász révén, s olyanok is, akik golyót röpítettek önnön fejükbe miatta. Ki tudná megmondani, mennyi bonyodalmat okozott már a világon egy szimpla makk ász? Hogy mennyi örömet és bánatot lehetne a számlájára írni? Most bárki föltehetné a kérdést: voltaképpen mit akarok épp a makk ásszal, amikor köztudomásúlag valamennyi kártyalap egyformán fontos, ha ott van, ahol lennie kell. Nos, semmi különöset nem akarok ezzel a makk ásszal, mit is kezdhetnék véle, hiszen nincs kártyám, se kedvem a kártyázáshoz, szóval nekem nem hiányzik az életemből semmiféle makk ász. Hogy most mégis róla fecsegek, annak egyszerű a magyarázata. Évek hosszú során át, ha tehettem, vasárnaponként eljártam a bolhapiacra. Föltűnt nekem, hogy egy idős úr, ki rendszerint ott ült az ő háromlábú székén, eladó holmijai között egy makk ászt is árult, éveken át láttam azt a kártyalapot konzervnyitó, Anna Karenina, ácsplajbász, sótartó, palatábla társaságában. Egyszer fültanúja voltam, amikor valaki megkérdezte tőle, ugyanbiza meddig hozza még ki, öreg, ezt a makk ászt, azt hiszi, kell egy ilyen kopott lap egymagában valakinek? Nem szólt semmit az idős úr, csak szomorúan, reményvesztetten nézett a kérdezőre, az pedig fölényesen sétált tovább a sorok között, mint valami ellenőr. Kevés tétovázás után lehajoltam, fölvettem a kopott kártyalapot, mondván: Pont az a makk ász hiányzik nekem, micsoda szerencsém van magával... És megvettem azt a makk ászt. Kevés boldog embert láttam életemben, de ez az idős úr akkor az volt. Nem azért a kicsiny pénzért volt boldog, hanem azért, mert „bejött” neki a vevő, aki én voltam. Elmenőben arra gondoltam, ha mégis lenne egy csöppnyi szomorúság az idős úrban, annak oka csak az, hogy közben eltűnt a forgatagban a kétkedő ember, nem láthatta a nagy eseményt, amikor elkelt a makk ász. 

 

Elekes Ferenc