Izgalmas, meglepetéseket tartogató nyomozómunkára vállalkozott Kuti Márta, amelynek eredménye a csütörtökön este a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében bemutatott kötet.
Izgalmas, meglepetéseket tartogató nyomozómunkára vállalkozott Kuti Márta, amelynek eredménye a csütörtökön este a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében bemutatott kötet. A rendezvénynek a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület volt a házigazdája, amelynek elnöke, Puskás Attila köszöntötte a szerzőt. A Kincsünk a szó a kolozsvári Világhírnév Kiadó újságíró szerzőket felsorakoztató Fehér Holló sorozatában jelent meg.
A sorozatot és annak szerzőit Szabó Csaba szerkesztő, az RTV kolozsvári munkatársa mutatta be a marosvásárhelyi közönségnek. A kötetet Bodolai Gyöngyi méltatta, majd a szerző felolvasta az örmény kisebbségről és nyelvről írt jegyzetét és dedikálta a könyvet. Az alábbiakban Bodolai Gyöngyi méltatásából idézünk.
Egyed Emese költő, egyetemi tanár a hétfői kolozsvári bemutatón, amelyre a Sapientia Napok keretében került sor, nyelvművelő publicisztikának nevezte a Kicsünk a szó című kötetben összegyűjtött írásokat. Találó ez a műfaji besorolás, hisz Kuti Márta a Népújság Színes Világ című mellékletében közölt cikksorozatából állította össze a kötetet. Pontosabban abból a hatvan jegyzetből, amelyek tárgya a nyelv, az anyanyelv, a miénk és a magyarnál is kisebb és néhány annál nagyobb nép anyanyelve. Az a csodálatos valami, amit Németh László a
„lélek örökítőanyagának” nevezett.
Kuti Márta, aki magyar nyelv és irodalom szakot végzett tanárként került az Igaz Szó című szépirodalmi folyóirat szerkesztőségébe, szerencsés embernek mondhatja magát. A lap korrektoraként, majd olvasó-, kép- és tördelőszerkesztőként, később könyvszerkesztőként az erdélyi irodalom legkiválóbb képviselőinek szövegeivel dolgozott, s ahogy Egyed Emese megjegyezte, igényes szerkesztőként hasznos tanáccsal látta el a szerzőket. Ezért is aggasztja a mai sajtó nyelvének állapota és az átlagolvasó egyre szegényedő szókincse, amit jegyzetíróként is nemegyszer szóvá tett. De nem elégedett meg ennyivel. Ma is emlékszem, milyen örömmel újságolta 2006-ban, hogy sikerült megvásárolnia a Magyar etimológiai szótárat, s hogy mennyire érdekes olvasmányt jelent számára a szavaink eredete körüli vizsgálódás.
Mivel arra gondolt, hogy az átlagembernek nincs pénze a szótárra, s ideje sincs arra, hogy szavaink múltjáról, jelenéről, jövőjéről „böngészkedjen”, megteszi ő helyettünk, s közben ízelítőt ad arról, hogy milyen kincs birtokosai vagyunk, illetve lehetnénk, ha jobban odafigyelnénk erre a csodálatos eszközre, amely nélkül érzéseinket és gondolatainkat sem tudnánk kifejezni. Nyomozómunkája során megismertet gyakran használt szavaink – anyanyelv, nép, nemzet, áldás, átok, könyv, dicsőség, ördög, kölcsön, természet, gazdag, szegény, néz, tekint stb. – és különleges szavaink – pernahajder, pletykafészek, maszlag, csáva, sznob, csór, csóró, baki stb. – származásával, jelentésének alakulásával. Az ismerkedés kapcsán pedig művelődéstörténeti ismereteinket bővítve, az olvasóval összekacsintva szórakoztat is.
S mintegy vigasztalásképpen, hogy nem is olyan kicsi nemzet a magyar, a miénknél kisebb népek nyelvéről – baszk, katalán, okcitán, ír, abház, grúz, kartvéli, ruszin, rután, oszét, jász, alán – is beszámol, s olvashatunk az örmények, osztrákok és a vlachok nyelvéről, és arról is, hogy ez utóbbi megnevezése valójában az olasz szóból ered.
A bevezetőben elmondja, hogy diákkorában csodálta, de nem értette Szabó T. Attila professzorát, aki hihetetlen odaadással, türelemmel és lelkesedéssel gyűjtötte a Szótörténeti tár anyagát. Ma már saját kutakodásaiból kiindulva úgy érzi, hogy „minden felfedezett szó a játékos szenvedélyével örvendeztette meg” egykori tanárát.
Írásait, amelyben fontos szerepet játszanak az állatok, madarak is, a nyelvi ki mit tudok sikeréből kiindulva jó játéknak szánja. Ehhez annyit tehetnénk hozzá, hogy olyan érzés kötetbe szerkesztve újra találkozni ezekkel a frappánsan, a jelenlegi helyzetünkhöz igazítva megírt, finom iróniával, humorral fűszerezett nyelvművelő jegyzetekkel, mintha az anyanyelv „dirab-darabjainak” birtokában „nyelvünk erdőzúgásába” (Sütő András) hallgatnánk bele.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
