Csodálatos emberek egy rettenetes korban

Időutazás – e címet viseli Kovács Levente novelláskötete, és nem véletlenül.  

Fotó: Vajda György

Időutazás – e címet viseli Kovács Levente novelláskötete, és nem véletlenül. Az igen ízléses kötésű, megjelenésű kiadvány a marosvásárhelyi rendező hatvanas években írt, évtizedeken keresztül kéziratként megmaradt írásait tartalmazza: novellákat az átkos kor kissé felszabadult évtizedének Vásárhelyéről, annak tereiről, alakjairól, történeteiről.

A szerda délutáni, Bernády Ház-beli könyvbemutatón tűt sem lehetett leejteni, a teljes telt házas közönség kettős eseményre érkezett: nemcsak szerzőavatásnak (lévén Kovács Levente első szépirodalmi jellegű kötete), hanem egy új kiadó bemutatkozásának is helyet adott a Baross Gábor utcai épület nagyterme. A könyvet megjelentető Lector kiadó képviseletében Gálfalvi Ágnes és Szőcs Katalin fogadta a megjelenteket, akiket – a házigazda szerepében – Nagy Miklós Kund üdvözölt. Mint bevezető beszédében elmondta, a Kovács Levente kötetében van Csótánymese, Szamármese, Tündérmese, annak ellenére, hogy azokban az időkben, amelyekről szól, csak azt lehetett mondani: mese nincs!

Szőcs Katalin az új kiadó születéséről, illetve céljaikról szólt. – Sokféle irodalom és sokféle olvasói réteg létezik, sokfajta elvárással. Nekünk három baráttal-ellenséggel kell megküzdenünk. Az egyik a szerző, aki vagy hozza a kéziratot, vagy nem. A másik a pénzintézmény, amely vagy támogat pályázataink után, vagy nem. A harmadik pedig az olvasó, aki vagy megvásárolja a köteteinket, vagy nem. Mi a szépirodalom mellett valóság- és fordításirodalmat szeretnénk kiadni. Nagyon sok könyvünk van előkészületben, ezek közül kettőt a közelgő marosvásárhelyi könyvvásáron mutatunk be. Arculatunk szerint valamiféleképpen a másságot képviseljük – szabad, nyitott kiadó vagyunk, nem vagyunk elfogultak, nincsenek névlistáink és van egy értékrendszerünk, aminek a minőség az alapja. Mottónk a viking hajós imája: „Uram, megsegítesz vagy elveszejtesz, de a hajót akkor is úgy fogom kormányozni, ahogy kell!”

Koszta Gabriella színművésznő, a kötet szerkesztője elárulta: nagy örömmel vett részt az új kiadó megalakulásának folyamatában. – A marosvásárhelyi értékeket nagyon fontosnak tartom. A hatvanas évek közepétől ismerem Kovács Leventét, én is időutazó vagyok. Ez már szinte történelem. Meggyőződésem szerint az igazi irodalom dolga, hogy tanúskodjon, beszámoljon. Ezúttal a hatvanas évek úgymond enyhén liberalizálódott korából, koráról.

A kötetet Spielmann Mihály történész méltatta.

– Kovács Levente hozzátartozik a vásárhelyi városképhez. Kötete olvasásakor megfogott a hatvanas-hetvenes évek illata. Vagy inkább bűze. Az emberek csodálatosak, a kor rettenetes volt. Ez az elegáns kis kötet egy lehetséges Forrás-kötet, amely kimaradt a Forrás-kötetek sorából. A tíz novellában lépésről lépésre érzem, miként hódította meg a szerző az irodalmat. Ugyanolyan értelmiségi írások, amilyen értelmiségi Levente. Olyan mondatok vannak benne, amelyek nem illettek a hatvanas évek imidzséhez, mert alattuk ott van a véres valóság. Nőalakjai mind idealisták, napba öltözöttek. Mintha legendából lettek volna szőve. Férfialakjai ellenben olyanok, mint mi, hús-vér emberek. Ebből látszik, hogy nagyon fiatal szerzőről van szó, aki még nem ábrándult ki a másik nemből. Számára megadatott a lehetőség, hogy színházat csináljon, ez az élmény belejátszik a kötetbe, amelyben egy nagy regény sorozatképei fedezhetők föl – mondta a méltató, aki – értékelését követően – a szerzővel bocsátkozott beszélgetésbe. Mint azt Kovács Levente válaszaiból megtudtuk, olyan korszaka volt ez életének, amikor még nem talált rá arra az útra, amelyet a színház jelentett. Novelláit báró Kemény Jánossal osztotta meg először, nagyon kedvesen emlékezett a néhai íróra, a vásárhelyi és kolozsvári színházak nagy mecénására.

– Kemény János kért tőlem először novellákat, vele beszéltem meg ezeket először. Borzasztóan élveztem. Minden rossz eltűnt körülöttünk, amikor vele beszélgettem, műveltsége, jóindulata, meglátásai nagyon nagy hatással voltak rám. Amikorra összeállt volna a kötet, ő meghalt. És akkor valami eltörött bennem. Nem mutathattam már meg neki, nem volt többé ambícióm. Aztán rám talált a színház, és elkezdődött a további életem. Nem foglalkoztam többé a novellákkal. 2010-ben, az életrajzi kötetem írásakor kerültek elő. Dombi Kata elolvasta, és javasolta, hogy adjuk ki őket. Arra gondoltam, hogy ha egy fiatal lány számára érdekesek, akkor talán van bennük valami. Ez a novelláskötet az interjúkötetem irodalmi melléklete. Nagyon sok valóságelem van benne, sok létező figura, akiknek csak a nevét változtattam meg, és természetesen szerepelnek a lapjain összevont alakok is. Úgy fogalmaznék, hogy ez a vásárhelyi valóságirodalom mellé tett irodalom. Koszta Gabriellának húszéves tapasztalata van a pécsi Jelenkor kiadónál, amely például Esterházy műveit adta ki, a bátorítása is biztatott. A szövegeken nem másítottam, csak egy keveset javítgattam rajtuk, hiszen mai szemmel teljesen másképp írnám meg őket. De akkor nem lenne időutazás. Így olyanok, mint egy-egy időkapszula – mondta a számos történettel, sztorival gazdagított, jókedélyű beszélgetés során Kovács Levente, aki elárulta, a hazai és világirodalom szerzői közül Kenéz Ferencet, Szilágyi Domokost, Joseph Hellert, Graham Greene-t, Tennessee Williamsot „irigyelte”.

A jó hangulatban, poénokban nem szűkölködő szerző- és kiadóavatás rádiószínház-szerű felolvasással ért véget. Kovács Levente novelláiból Badics Petra és Kilyén László színművészek olvastak fel részleteket.