2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szombat délelőtt 56 csapat várta Marosvásárhely főterén a szászrégeni fúvószenekar érkezését, közben a műsorvezető szerepét betöltő Kozsik József színművész tette oldottá a hangulatot.


„Én azt teszem, amit te nem tudsz megtenni, és együtt csodálatos dolgokra leszünk képesek” – Teréz anya szavaival nyitotta meg a hét végén a civil szervezetek kilencedik vásárát a főszervező Divers Egyesület elnök asszonya, Koreck Mária. Szombat délelőtt 56 csapat várta Marosvásárhely főterén a szászrégeni fúvószenekar érkezését, közben a műsorvezető szerepét betöltő Kozsik József színművész tette oldottá a hangulatot, majd a zenészek színrelépése után, némi késéssel kezdetét vette a hagyományos felvonulás. Ezt követően Lokodi Edit, a megyei tanács elnök asszonya és Koreck Mária szólt az egybegyűltekhez.

– A virágóra, ami mellett állunk, a város egyik büszkesége, önök a másik büszkesége – kezdte beszédét az önkormányzati vezető. Lokodi Edit örömét fejezte ki, amiért Marosvásárhely egy ilyen nagy közösséget tudhat magáénak az önkéntesség terén, majd megígérte, hogy támogatni fogja a Maros megyei szervezeteket abban, hogy jövőre, a tizedik vásárra egy európai fórumokon bemutatható közös projekt létrejöhessen.

– Fiatal és cselekedeteivel a gyermekeket és az ifjúságot támogatja – ez a Maros megyei önkéntes profilja, ez lesz a jövőnk – mondta Koreck Mária, majd arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos szerepük van a pedagógusoknak abban, hogy a nemkormányzati szervezetek üzenete a fiatalabb generációkhoz eljusson.

Az ünnepi beszédek után szinte egyszerre indult el az élet az 56 szervezet 52 sátra alatt. A legkisebbek az Alpha Transilvană Alapítvány, illetve a Caritas játszóházában múlatták az időt, akinek kedve támadt, a Talentum „portáján” bábozhatott, az orvosnak, csendőrnek készülő gyerekek izgatottan vehették kézbe jövendő mesterségük munkaeszközeit, a mozgékonyabb kicsik és nagyok bicikliversenyre nevezhettek be – az egyik fordulóban egy négyéves lányka is együtt tekert a felnőttekkel, – de nem hiányzott a jól ismert ütközésszimulátor sem, közben persze sakkozni, baseballozni, kézműveskedni is lehetett, és az sem csalódott, aki inkább zenei élményekre vágyott. A hagyományhoz híven az idei vásár sem telt el díjazás nélkül. Az év önkéntesét első ízben választották meg, a kitüntetést egy 12. osztályos dicsőszentmártoni diák, a hátrányos helyzetű kiskorúak ügyét felkaroló Buckner Alapítványnál tevékenykedő Mireuţ Claudiu kapta. A délutáni órákban díjazták a standokat.

– A legszebb standért járó díj odaítélésében nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen valamennyi szervezet kitett magáért. Ezt a kitüntetést az Alpha Transilvană Alapítvány kapta, nemcsak ízlésesen berendezett sátoráért, hanem azért is, mert ez az alapítvány évről évre gazdagabb kínálattal várja a látogatókat. Úgy gondoljuk, jövőre egy új kategóriát kell létrehoznunk a legszebb stand díjazása helyett, mert ebben a ketgóriában nagyon nehéz dönteni. A leginteraktívabb stand díját egy ifjúsági szervezet, az Actus Dramaticus kapta, a Novum díjat az irodalomnépszerűsítő, a vásáron virágóra körüli olvasást szervező Amper, a Veterán díjat a Caritas kapta – tájékoztatott Koreck Mária.

A tegnap délutáni bálon kihirdették a közösségnek, illetve a civil szervezeteknek nyújtott támogatásért kitüntetett szervezeteket – az internetes szavazás és a szervezők szavazatai alapján ezt a két díjat a Vöröskereszt, illetve a Hifa kapta –, a legjobb médiakapcsolatokat kialakított szervezet díja a SMURD-ot illette meg.

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató