„Azóta más szemmel nézem Kolozsvárt…”

Bánffy Miklós és az általa írt Erdély-trilógia. Illetve annak utóélete, fordításai és fogadtatása a német, holland és román anyanyelvű olvasóközönség körében.

Kádár Tibor festménye

Bánffy Miklós és az általa írt Erdély-trilógia. Illetve annak utóélete, fordításai és fogadtatása a német, holland és román anyanyelvű olvasóközönség körében. A fordítás szépsége, a fordítás nehézségei, az egymástól sokban eltérő, más szempontból pedig hasonló európai kultúrákhoz tartozó olvasók rajongása a néhai polihisztor báró fő műve iránt – mindezekről szó esett azon augusztus végi beszélgetésen, amely a Vásárhelyi Forgatag keretében került megszervezésre a Teleki Téka udvarán, Bánffy trilógiájának holland, német és román fordítóival.

A megjelenteket Lázok Klára, a Teleki Téka igazgatója üdvözölte, majd bemutatta a beszélgetés résztvevőit: Dávid Gyulát, aki a Bánffy-életmű gondozásával talán a legtöbbet foglalkozott – ő helyezi kontextusba a művet –, Károlyi Nórát, a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársát, aki a magyar irodalmi alkotások külföldi fordításainak szálait tartja a kezében,valamint a fordítókat: Rebecca Hermant, aki a holland fordításért felelt, Andreas Oplatkát, Bánffy műveinek német fordítóját, valamint Marius Tabacu neves román filmrendezőt, aki fordítóként is tevékenykedik. Lázok Klára a beszélgetést kezdő kérdéseiben a fordítások recepcióját, értelmezéseit, az ezekkel kapcsolatos véleményeket boncolgatta.

Első felszólalóként Dávid Gyula szólt Bánffy Miklósról. Mint mondta, a báróról mostanában elég sok szó esik, tavaly volt születésének 140. évfordulója.

– Az 1977-es iskolai tankönyvben még volt Bánffy Miklósról szóló fejezet, noha könyveit már nem lehetett megvásárolni. A trilógia kiadása ellen a Securitate is fellépett. Életéről két film is készült, 2001-ben, illetve 2012-ben, Szabó Magda pedig interjúfilmet készített Bánffy lányával, a Marokkóban élő Katalinnal. Nemrég kiállítást állítottak össze életéről, műveiről Budapesten, amely megjárta Erdélyt, Bukarestet, Kisinyovot, Hágát és Rabatot egyaránt. Bánffyt nem felfedezni, csak tudomásul venni és olvasni kell. ’98 óta itthon is sorozatban jelennek meg a művei – megemlékezései, novellái, drámái. Az író viszonya kortársaival furcsa volt, azt vetette a szemükre, hogy nem értik meg, amit mondani akar. Persze ez nem volt egészen így, hiszen a Molter vagy a Tamási kritikái észlelték mindazt, amiről a Bánffy-trilógia szól: a hármas cím egy egész nemzedék elszámoltatását jelenti. Az az osztály és nemzedék, amely az első világháború előtt meghatározó szerepet játszott a magyar közéletben, híjával találtatott, és szembe kell nézni a pusztulásával. Az 1930-as években az arisztokrácia még fontos szereppel bírt, de az egész társadalmon úrrá lett a sose halunk meg hangulat. A trianoni „Mindent vissza!” hozzáállás csak eltakarta azokat a bajokat, amelyeket az első világháború előtt nem akartak megoldani. És a következményeket az író is azok teljes súlyával érzékelte. Reményik hiányérzete – miszerint nincs a regényben egy olyan alak sem, akire bizalommal tekinthetne – jogos. Persze egy regény nem késztethette önrevízióra az akkori társadalmat. Most már más szemmel olvassuk, de máig érvényes mindaz, amit Bánffy leírt, ahogyan a célja is az: hogy a problémák valós leküzdésére irányítsa a figyelmet.

Károlyi Nóra elmondta, egymás kultúrája megismerésének nagyon egyszerű és praktikus módja a fordítás. Ezt ismerte fel nagyon sok kis nyelv állama, amelyek a múlt század hetvenes éveitől kezdve létrehoztak fordítástámogatási irodákat. Magyarországon ez 1997-től működik, és anyagilag segíti a fordítások elkészültét. A külföldi kiadók náluk tájékozódnak, majd eldöntik, hogy mit kívánnak megjelentetni. Ekképpen történt a Bánffy-trilógiával is. Először egy angol fordítás született, amelynek kezdeményezője Bánffy Katalin volt. Ez 1999-ben, valamint 2000-ben és 2001-ben jelent meg. Hatalmas siker lett Angliában, a fordítók fordítói díjat is kaptak érte. Ezután következett a francia, majd a spanyol fordítás, utóbbit többezres példányszámban adták el. Olaszra 2006-ban, holland nyelvre pedig 2012-ben fordították. Elkészült a kínai fordítás is, összesen nyolc nyelven jelent meg eddig a trilógia. És Marius Tabacu is lefordított már több száz oldalt román nyelvre a Petőfi Irodalmi Múzeum támogatásával.

Ami a fordításokat illeti, Rebecca Herman elmondta, eleinte nagyon félt attól, hogy milyen lesz a könyv fogadtatása Hollandiában. – Nálunk nincsen kultúrája, múltja a nemességnek, igencsak modern ország vagyunk, aggódtam, hogy érdekelni fogja-e az ottani olvasókat Bánffy trilógiája. És nagy meglepetésemre nagyon tetszett nekik, ódákat zengtek róla. Egész oldalas cikkek jelentek meg a könyvről országos napilapokban, nemcsak Hollandiában, hanem Belgiumban is. Rögtön felfedezték. Ez nagyon meglepett, és nagyon jól is esett – bevettük Hollandiát.

Andreas Oplatka hozzátette: a német nyelvterület jóval nagyobb, mint a holland. A bécsi Zsolnay Kiadó vállalta a regény megjelentetését, mert a könyv az osztrák arisztokráciáról és az utolsó, békében eltöltött tíz évről is szól. Ugyanolyan lelkes fogadtatásra talált, mint Hollandiában, és nagyon sok, meglepően részletes kritika, beszámoló jelent meg a nyolcszáz oldalas első kötetről. Hatezer példányt adtak el belőle, és az idén piacra bocsátották zsebkönyvként is, ilyen formában lényegesen olcsóbb. A regény társadalomképét, a történelmi ábrázolásait Németországban, Ausztriában és Svájcban is elismeréssel és csodálkozással vették tudomásul. Hiszen igen sokan semmit sem tudtak arról, hogy létezett-létezik egy nagy, közös történelmi univerzum ezen országok között – a nemesség. Ilyen szempontból a trilógia akár Erdély Drakula-korrekciójának is tekinthető.

A román fordítással kapcsolatosan Marius Tabacu megemlítette, hogy a kötet még nem jelent meg, ő is hitelbe fordított le 360 oldalt – elkapta a gépszíj. De a fordításból 40 oldal már megjelent egy rangos, román nyelvű kolozsvári irodalmi folyóiratban, és pozitív visszhangot kapott. – Nagy reményeket fűzök a könyv román nyelven történő megjelenéséhez, mert egy olyan világról szól, amely tőlünk egy karnyújtásnyira van, mégsem tudunk róla semmit. Magam sem sokat. Látjuk ugyan a kastélyokat, az udvarházakat, de amióta elolvastam a könyvet, más szemmel nézem Kolozsvárt, és átérzek valamit abból, amiről nemigen beszélek. Például a határtalan szomorúságból, ami ebben a könyvben van. És ha én így érzem, akkor mi lehetett annak az embernek a lelkében, aki leírta, hogy a társadalma mekkora tánclépésekben közelít a tragédiához? – tette fel a kérdést Marius Tabacu a fordítások megannyi nüanszát, nehézségét is boncolgató, a Bánffy alakjával, életművével részletesen foglalkozó, igencsak érdekes beszélgetés folyamán.