Értékvesztett generáció

Közösségépítés   

A búzásbesenyői római katolikus egyházközség csupa kerek évfordulót ünnepel. 120 éve építették a templomot, 90 évvel ezelőtt bővítették, 50 éve pedig leány- egyházközségből önálló plébánia lett, saját plébánossal. Ma az 1200 lelket számláló faluból 600-an katolikusok, 200-an rendszeresen járnak templomba. A történelmi múltból kiindulva arról beszélgettünk Czikó László plébánossal, hogy miként lehet ma az internet világában egy Marosvásárhely közelében levő faluban egyházat, közösséget építeni. 

– Azt mondják, hogy hagyományosan egy erdélyi magyar közösség – falu – életét három ember határozta meg: a pap, a tanító és a bíró (polgármester). Így van ez ma is? 

– Minden közösségépítő tevékenység emberfüggő. Nem tudok csak felekezetben gondolkodni, hanem az egész faluközösség pásztorának tartom magam. Ami néha egy kicsit furcsa is lehet. Merem állítani, hogy a túlnyomórészt reformátusok által lakott vidéken, Ludastól Vásárhelyig miénk a legnagyobb katolikus egyházközség a környéken. A falunak majdnem fele, mintegy 600 lélek tartozik hozzánk, a templomba 120–200 ember jár rendszeresen vasárnaponként. Ez egyszerűen annak a következménye, hogy rövid történetünk során a községben mindenki nagyon határozottan védi saját felekezetének az értékét, de békésen együttműködünk más felekezetek tagjaival is. 

– S mindez annak ellenére alakult így, hogy nem rendelkeznek több száz éves múlttal, mint más olyan települések, ahol akár Árpád-kori templom is igazolja az egyházi jelenlétet. 

– Nagyon érdekes a búzásbesenyői katolikus közösség története, amelyet a tavaly kiadott, általam szerkesztett kötetben is megírtam (sz. m.: Ifj. Czikó László: Katolikus egyházközség és hitélet Búzásbesenyőben). Búzásbesenyő római katolikus hitéletének kialakulása a XI–XII. századra tehető, ugyanis egyházi vonalon a falu a kezdetekben a telegdi esperességhez tartozott, a kerelőszentpáli leányegyházhoz. Egy 1497 októberében keltezett okiratban szerepel, hogy ebben az időben volt temploma, amely elpusztult. 1635-ben a mikházi kolostor ferencesei látták el a besenyői katolikusok lelki szolgálatát. A XVIII. században a reformátusok elfoglalták a besenyőiek katolikus templomát. 1720 és 1724 között nyílt konfliktus és összetűzés volt a két felekezet tagjai között. Az erről szóló jegy- zőkönyveket még nem is dolgozták fel teljes egészében. Ezt követően ugyanis a katolikusok „csórén”, templom nélkül maradtak. Úgy tartja a helyi szóbeszéd, hogy a XIX. század közepén gróf Károly Klára találkozott egy búzásbesenyői asszonnyal, aki sírva ment az úton. Megállította, és megkérdezte tőle, mi történt. A válasz az volt, hogy meghalt katolikus fia, és csak akkor harangoz lelki üdvéért a református pap, ha ad neki egy forintot. A grófnő adott egy forintot a gyászolónak, majd készíttetett egy harangot, és elküldte a besenyői katolikusoknak. Ezt azonban nem volt ahova tenniük, és egy fára akasztották, majd egy keresztet helyeztek alája, ami most is megvan a falu központjában, ahova összegyűltek, imádkoztak és miséztek. Így lett újra katolikus közösség Búzásbesenyőn. És kész csoda, hogy 120 év alatt sikerült templomot építeni, bővíteni, iskolát felhúzni (ami később kultúrotthon lett), és ma már a legnagyobb közösség vagyunk a környéken.

– Lesz-e a kerek évfordulón megemlékező ünnepség? 

– Tulajdonképpen a tavaly elkezdődött az az ünnepségsorozat, amelyet szeptember 14-én a búcsún, illetve 15-én zárunk le. Szőcs Csaba fog misézni, majd a templomban elhelyezünk egy emlékplakettet, amin feltüntetjük, miként alakult ki a katolikus egyházközség, és természetesen megemlítjük azt, hogy az önálló egyházközség első plébánosa Jakab Antal, a későbbi püspök volt. Tavaly októberben a közösség megkapta a püspök nevét viselő emlékdíjat. 2013-ban felújítottuk a templomot, új orgonát hoztunk. Úgy érzem, méltón zárjuk le az eseménysorozatot. 

– Hogyan lehet ma, az internet világában közösséget építeni? 

– Talán az egyházközség történetéből eredendően is, van egy szokás nálunk. Mise után vagy ünnepkor a kereszt körül összegyűlnek az emberek, és beszélgetnek, sokszor több mint fél órát is. Már az is jó, hogy az emberek személyesen is elbeszélgetnek egymással. Persze van kórustalálkozó, nemrég megrendeztük a község elöljáróival közösen az első Gyöngykoszorú találkozót. Voltunk a nőszövetséggel egy kolozsvári találkozón. Készülünk az egyháztanács tagjaival egy szemináriumra Csíkszentimrére. Tavalytól működik a Kolping család közösségünk. Nekünk nem kell különösebb reklám, mert van saját internetes honlapunk, a www.besenyoplebania.ro, ahol minden tevékenységünk követhető. Ezenkívül, mivel a faluban nincs mobiltelefonjel, whatsappon tartjuk a kapcsolatot az egyháztanács tagjaival. Ha szükséges, rögtön jelzem, operatívan intézkedünk. 

– Talán ennek a korszerű kommunikációnak köszönhetően sikerül a fiatalokat is megnyerni? 

– Legkönnyebb a fiatalokról beszélni, de megszólítani, megtartani őket egy közösségben a legnehezebb feladat. A fiatalkor a mai világban nagyon gyors átmenetet jelent. Míg korábban a középiskolásokat (a IX–XII. osztályosokat) tartottuk az ifjú nemzedék tagjainak, mára már a VI–IX. osztályosokat kell megcéloznunk. A másik tényező, amivel számolnunk kell, az az, hogy mire a fiatalokat egy közösségi ügy mellé állítanád, már egyetemre, dolgozni mennek, családot alapítanak, netán külföldre távoznak. Még szerencse, hogy falunkból kevesen járnak külföldre dolgozni. Az is tény, hogy a mai fiatal nemzedék nagyon össze van zavarodva. Nagyon gyorsan munkába állnak a fiatalok. Nehezen fogadják el a szülők tanácsait, de elvárják, hogy az elődök irányt mutassanak számukra. De ki az, aki megteheti ebben az értékvesztett világban? Amióta itt vagyok, voltak évek, amikor jobban ment a fiatalokkal való foglalkozás, volt, amikor nem. Jártunk sízni, kirándulni a Hargitára, nemrég szerveztem volna ingyen egy tábort az Outward Bound szovátai táborába, de 8-10 jelentkező volt. Azt is tapasztaltam, hogy nem tudtunk olyan komoly témákat felvetni, mint amiről a Kolping család közösségben szoktunk beszélni, mert ehhez még nem elég érettek… Ez nem azt jelenti, hogy nem próbálkozunk. Volt ifikörünk, filmklubunk. 2015-ben rekordlétszámban 38 fiatal bérmálkozott. Azt tervezzük, hogy szeptember 15-én a búcsú után egy jótékonysági kosaras bált tartunk, aminek bevételével jozzájárulnánk a templom újrafedéséhez. Már megbeszéltem egy búzásbesenyői lemezlovassal (DJ-vel), hogy ő szolgáltatja a zenét. Remélem, sokan leszünk, és nagyrészt fiatalok.