Ezzel az István, a király című rockoperában elhangzott – történelmi gondolkodásra sarkalló – zárómondattal reflektálnék a hét végén Zsukménesen megtartott 17. RMDSZ-kongresszusra, amelynek ezúttal nem volt személyi tétje, mert nem kellett tisztségviselőket választani, így amolyan nyilatkozatözönökkel tarkított seregszemle volt csupán. Egyfajta számadás, számvetés, de leginkább politikai show, amely, lássuk be, jól sikerült. Adódott sajtócsemege is, mint a Sorin Grindeanu diszkrét távozása a székely himnusz alatt, vagy Orbán Viktor miniszterelnöknek a „mulatozása”, ahol a közismert vendégmarasztaló rigmusokat énekelte, amit aztán mindenféle szempontból elemeztek.
A kongresszuson elhangzottakon túl legalább annyira fontos volt a kongresszus sajtónyilvánossága mind az anyaországi, mind az erdélyi magyar, de leginkább a román médiafogyasztók irányába. Nemcsak a kongresszust lezáró sajtótájékoztatón elhangzottak miatt, ahol Kelemen Hunor igazi vérprofiként – volt rádiósként – válaszolt a kérdésekre, hanem mindazért, ami a pulpituson is elhangzott. A kötekedőknek mondom: a politikai nyilatkozatok üresjáratain túl néhány tényt el kell fogadni. Az RMDSZ az az erdélyi magyar szervezet, amely 1989-ben kizárólag alulról jövő kezdeményezésként jött létre, még akkor, amikor az ún. „forradalomban” eldördült fegyverek ki sem hűltek. Olyan történelmi időszakban építette ki az erdélyi magyar közképviselet struktúráját, amikor tombolt a nacionalizmus, törékeny volt a demokrácia egy olyan országban, ahol ennek soha nem volt gyakorlata. És csak az tudja, akinek lehetősége volt bepillantani az akkori politikacsinálás boszorkánykonyhájának kulisszái mögé, hogy ez az építkezés milyen emberfeletti erőfeszítésbe került. Gondoljunk csak vissza! Több mint egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy elfogadtassuk a többségiekkel, hogy mi velük egyenrangú polgárok vagyunk, és megilletnek ugyanazok a jogok, amelyek őket is. Más kulturális gyökerekkel, identitással rendelkezünk ugyan, de Románia lojális állampolgárai vagyunk, akik ugyanúgy az 1918 után létrejött ország határain belül születtünk, itt élünk, itt akarunk boldogulni, és csupáncsak azokat a jussokat követeljük, amelyeket elvettek tőlünk, ahogy a görögkatolikusoktól annak idején a templomaikat. Balgaság és rosszindulat ma azt állítani, hogy az RMDSZ 35 év alatt nem ért el eredményeket. Hogy lehetett volna többet, másakat és másként a körülményekhez képest – ezt eldöntik a történészek.
A különböző megvalósítások mellett (ha körülnézünk, környezetünkben azért vannak dolgok) nem szabad elfelejteni, hogy a legnehezebb azzal a számarányos képviselettel előrelépni mind helyi, mind országos szinten (kivétel talán a többségében magyarok által lakott megyék), ahol a százalékarányos szavazás bármilyen ügyben sorsdöntő lehet. Egy korábbi parlamenti képviselő elárulta, hogy az egyébként nemcsak a kisebbségiek, hanem mindenki számára jó törvényjavaslatait, kezdeményezéseit csak úgy tudta elfogadtatni a szakbizottságokban, ha odanyújtotta a dokumentumot PSD-s vagy PNL-s (mikor ki volt kormányzati többségben) társának, és az terjesztette elő, s így a plénumban is garantált volt a szavazati többség. És sokszor a helyi önkormányzatokban is egy szavazaton múlhat bizonyos kezdeményezések kivitelezése, amelyek tárgyalások, kompromisszumok révén valósíthatók meg. Az ilyen jellegű „megoldások” nem mondhatók meghunyászkodásnak, „hazaárulás”-nak, ez a kisebbségiek pragmatizmusa.
Túl a sikereken és a kudarcokon, az RMDSZ legnagyobb sikere az, hogy a magyarok által lakott területeken – ideértve a szórványvidékeket is – sikerült egy olyan stabil közképviseleti struktúrát kiépíteni a községbéli helyi tanácsoktól a megyei önkormányzatokon keresztül a parlamentig és a közhivatalokban, amely biztosítja azt, hogy nem hagynak ki a döntéshozatalból, mi is államalkotó tényezők vagyunk és kell hogy legyünk. Mára ténylegesen elérte az RMDSZ, hogy számít, a helyhatóságoktól a parlamentig és a kormányig. Persze azzal is tisztában kell lenni, hogy ilyen számarányban bárhonnan bármikor mellőzhető. S erre volt már példa 35 év alatt, amikor „kihagyták” a döntéshozatalból országos és helyi szinten is. És ez mindenképpen visszafejlődést, féket jelentett közösségeinkben, ami senkinek sem jó. (Maros megyében, Marosvásárhelyen is tapasztalhattuk ezt.)
Az erdélyi politikusok – akik jelen voltak a kongresszuson is (pl. Ilie Bolojan – Nagyvárad, Emil Boc – Kolozsvár) nem szégyelltek hangot adni annak, hogy az erdélyi magyarok (nem csak a politikum) megbízhatóak, munkájukkal, kultúrájukkal, hozzáállásukkal mindig is bizonyítottak, és hozzájárulnak az ország sokszínűségéhez. Mert ők megtapasztalhatták azt a mentalitásbeli különbséget, amely közösségünk tagjaira jellemző, történelmi múltunk és neveltetésünk örökségeként, a Kárpátokon túli balkáni felfogással szemben. És ez nem valamiféle felsőbbrendűség, sőt a kettő ötvözése adhatja meg azt az amalgámot, amellyel ezt a roppant gazdag és szép országot kormányozni lehet(ne) mindannyiunk boldogulásáért. És ez a jelenlegi gazdasági válságban mindennél fontosabb mindenki számára.
És még egy tény. Ilyen számbeli aránnyal (az országban és a közképviseletben) – a többségiekhez viszonyítva – nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy pártoskodjunk, felmorzsolódjunk, önmagunkat gyengítsük. Persze ez egyfajta belterjes „tenyészetet” is eredményezhet, minden hátrányával együtt. Ennek kiküszöbölésére azonban „csapaton” belül kell megtalálni a gyógyírt, hiszen a jelenlegi és a jövőbéli gazdasági-politikai körülmények miatt egyre jobban megnő a felelősségteljesség és a szakmaiság igénye, szükségessége, hiszen nem lesz könnyű helytállni a kül- és belpolitikai kihívások viharában. Ember legyen a talpán, aki vállalja majd a közképviseletet. És valójában emiatt is – körön belül vagy kívül – mindannyiunk érdeke, hogy az 1989 óta kiépített struktúra erős pilléreken, mestergerendákon álljon a következő évtizedekben is.
Tetszik vagy sem (egyeseknek), valahogy úgy vagyunk az RMDSZ-szel, ahogy Szent István a rockoperában elhangzott fogadalmában Istenhez fohászkodva mondta: „Veled uram, de nélküled!”
Mindenki döntse el, hogy kit választana.
