Véget ért a légiforgalom-irányítók sztrájkja
A több mint háromórás munkabeszüntetés a romániai és nemzetközi járatok tucatjainál okozott késést.
Több mint háromórás munkabeszüntetés után kedden kora délután felfüggesztették a reggel kilenc órakor meghatározatlan időre meghirdetett sztrájkot a légiforgalom-irányítók, miután követeléseik egy részének teljesítéséről megállapodást írtak alá a közlekedési miniszterrel.
A több mint háromórás munkabeszüntetés a romániai és nemzetközi járatok tucatjainál okozott késést. A bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren mintegy hatvan érkező, illetve induló járatnál regisztráltak legalább félórás késést, a Ryanair légitársaság pedig törölte is hét járatát.
A légiforgalom-irányítók sztrájkja a nemzetközi légiforgalomban is késéseket, a légitársaságoknak pedig többletkiadást okozott: a Flightradar24.com honlap valós idejű radartérképén a sztrájk idején az látszott, hogy a repülőgépek többsége – nemcsak az ukrajnai konfliktusövezetet, hanem Románia légterét is kikerülve – a szerb és bolgár légteret használta.
Gabriel Tudorache szakszervezeti vezető szerint egy új menedzsmentterv elkészítéséről állapodtak meg a közlekedési miniszterrel, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a munkakonfliktus nem ért véget, a sztrájkot csak felfüggesztették, és bármikor újrakezdhetik, ha a megállapodás egyes tételei nem teljesülnek.
A szakszervezeti vezetők azt állítják: nem nagyobb fizetésekért sztrájkolnak, hanem a vállalat vezetőségének leváltását, illetve létszámbővítést is kérnek. Azt mondják, a forgalom növekedése miatt a légi irányítók túlterheltsége komoly biztonsági kockázattá vált.
A bukaresti közlekedési minisztériumnak alárendelt, költségvetési támogatás nélkül gazdálkodó légiforgalom-irányító szolgálatnál 552 légiforgalom-irányító dolgozik. A News.ro hírügynökség szerint az állami szektorban itt vannak a legnagyobb fizetések, amelyeket bónuszok nélkül átlagosan havi bruttó ötezer euróra becsültek.