Váralmás – 1370

Épített örökségünk

A várfalak nyomát ma már csak sejteni lehet...

A várat autóval lehet a legkönnyebben megközelíteni Bánffyhunyadon keresztül, majd Váralmás községből félórás sétával érhető el. Vonattal a sztánai állomásról, Sztánán és Kispetrin át egynapos kirándulással érhető el. Az Almás völgyében, egy 447 méter magas, Csepán nevű dombon állt a bencések által alapított Almásmonostor. Első írásos említését IX. Gergely pápa 1238-ban keltezett levele tartalmazza, amelyben a pápa utasítást ad arra, hogy vizsgálják ki és helyezzék vissza birtokaikba Almásmonostor Benedek-rendi szerzeteseit – filiorum abbatis et conventus monasterii de Almas ordinis sancti Benedecti Ultrasilanae diocesis –, akiket Kán nembéli László, a monostor kegyura 1235 előtt elűzött, hogy helyükbe premontrei szerzeteseket, majd saját káplánjait telepítse. Ez a bencés monostor, melyet 1241-ben a tatárok elpusztítottak, lehetett az alapja az almási birtoknak – terra Almas –, amelyet IV. Béla király Pál országbírónak adományozott, jutalomként a tatárok ellen vívott harcokban mutatott érdemeiért.

Almás várának romjai

A Bánffyhunyadtól északkeletre, az Almás-patak bal partján fekvő községtől keletre, a Várhegy tetején találhatók Almás várának romjai. A szabálytalan alaprajzú, körülbelül 40×30 méteres felső és az ennél valamivel nagyobb terjedelmű alsó várat sánc és vizesárok övezte, amelyen keresztül fahíd vezetett a felvonóhidas kapuhoz.

A vár elrendezésére az 1627-ben felvett leltárból következtethetünk: szerepel benne a vendégház, a páter és az udvarbíró háza, a palota, a kápolna, valamint a gazdasági épületek.

Az alapfalak egy részét is föld borítja…

A várból ma már csak a nyugati, 5×5 méteres, közel két méter falvastagságú, négyemeletes torony áll, húsz méter magasságban, beomlott tetővel.

A belső falában részben még láthatók az emeleteket elválasztó födémek gerendafészkei, a második emeleten pedig a kandallókürtő maradványai.

A torony egyik sarka is leomlott már, a megmaradt részeken pedig betonkiegészítések és javítások vannak. Védőfalainak, egyéb tornyainak csak alapfalai láthatók, de ezek egy részét is föld borítja.

Ahonnan a Dezsővár név származtatható

Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájában tesz említést arról, hogy a település első neve Almásmonostora volt, a Szent Benedek-rend monostora után. 1238-ban László comes a kegyura, aki a bencéseket elűzve, premontreieket hozott ide, és saját káplánt nevezett ki.

Amint azt a felvezetőnkben röviden már mi is említettük, a település 1249-ben terra Almas néven szerepel, amikor IV. Béla Pál országbírónak, zalai főispánnak adományozta, aki a tatárok kivonulása után leszámolt az Erdélyben is elszaporodott rablókkal. Ekkor már a monostort nem említik.

A fejlődő település 1341-ben már mezőváros, oppidum Almas, amely egykori monostora után még 1434-ben is a Monostor-Almás nevet viselte.

De a birtokot nevezték még possessio Desewfalwa-nak is, és valószínűleg innen kapta a Dezsővár nevet.

Külön meg kell jegyezzük azt is, hogy Dezsőfalva mint puszta az elmúlt században is létezett Váralmás határában.

Az első datálás: 1370

A várat, castrum Almást 1370-ben említik először egy adománylevélben, amikor Bebek György királynéi tárnokmester és liptói ispán kapta meg I. Lajos királytól, vámjaival, malmaival együtt. 

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból kiderül, hogy Zsigmond király 1401-ben visszaadta pelsőczi Bebek Detre nádornak és testvéreinek, Imre vajda fiának Almás várát, melyet korábban az Abaúj vármegyei Szikszó királyi birtokért cseréltek el.

Mátyás király 1470-ben dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdának, a székely ispánnak adományozta castrum Almást a török elleni vitézségéért.

1499-ben Szapolyai István nádor és fiai, János és György iktatják be magukat zálog címén a vár birtokába, ami ellen dengelegi Pongrácz Mátyás sikeresen tiltakozott.

1501-ben viszont már a korona birtoka, mivel időközben Pongrácz – utód nélkül – meghalt.

Almás várát Török Bálint veszi körül

Szintén Kiss Gábor ír arról, hogy a várat II. Ulászló 107 ezer forintos tartozásának egyik fedezetéül Corvin Jánosnak adta, kinek halála után fia, Kristóf, majd ennek halála után Beatrix és Erzsébet nevű lánya birtokolták.

Amikor azonban 1510-ben Katalin asszony, dengelegi Pongrácz János leánya, Újlaki Lőrinc felesége leánynegyedét, anyja hitbérét és jegyajándékát követelte a várból és uradalmából, akkor már Almás vára Somi Józsa temesi ispánnak, az alsó részek főkapitányának kezén volt. Később házasság útján Balassa Imre egy Somi lány kezével a várat is megkapta.

1538-ban János király Majláth István vajda mellé még egy vajdát nevezett ki a honti főispán, Balassa Imre személyében.

A két vajda azonban szövetkezett a király ellen, mire a király 1540-ben ostrom alá vette Balassa várait.

Almást enyingi Török Bálint vette körül, akinek Zsombori Mihály várnagy feladta a várat.

1602-ben Basta császári tábornok ostrom alá veszi a várat

Báthori Zsigmond fejedelem 1594-ben az almási vár fele részét és a Nagyalmáson lévő birtokait Csáky Istvánnak adományozta.

A várat 1602-ben Basta császári tábornok vette ostrom alá. Az őrség szabad elvonulás feltételével feladta a várat, de a kivonulókat a németek megtámadták, és nagy részüket lemészárolták.

Csáky István tárnokmester és fia, István országbírónak családi feljegyzései között szerepel, hogy:

„…Anno 1628 májusnak 20. napján aldott meg Isten azutan egi fiu megzattal bennünket, kit Istvánnak kereszteltünk, de fel esztendős koraban meg halvan, az Almasi városban levő sent egi hazban temettetettem…”.

A török felgyújtja a várat

II. Rákóczi György fejedelemsége alatt, 1658-ban „…az tatárságnak amelly része Kolozsvár alól a Szilágyság felé fogott vala – írja Szalárdi –, Almás várát futott néppel rakva lenni hogy jól tudná… azon várbaszorult sok népet kezére mint keríthetné... kitanulván azért azon várnak minden állapotját, situsát, fekvését... felszólította az őrséget a vár feladására... Miután ezt a védők elutasították…, nagy hirtelen a vár alsó kapujára felfordulván, elboríták, mellyet nagy hamar bevagdalván, rontván, az alsó várat a sokaság elfoglalá...” Ezután a felső vár védőit szólították fel a megadásra:

„...az várban levők látván, hogy ha ellenségesen kezdenék is magukat viselni, úgyis veszedelem volna előttük ... a sok pogányság ... rajtok könyörülni annál inkább nem kezdenének, nekik féltekben is nagy könnyen hívén, őket, a vár emelcsőjét leeresztvén, bebocsátották vala...”

A bevonuló törökök rabságba hurcolták, a várat pedig felgyújtották.

Almás várát ezután már nem állították helyre. A megmaradt falak és épületek romjait 1808-ban egy lóiskola céljaira kezdték elhordani, és ha ezt a vármegye idejében meg nem tiltja, a várból semmi sem maradt volna.

Amit a várról még tudni kell

Az 1627-es újjáépítés után a vár hadászati fontossága megnőtt, Sebesvárával együtt egy olyan várrendszer részét képezték, mely Erdély nyugati határát őrizte. II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjárata miatt az Erdélyt pusztító török-tatár seregek 1658 szeptemberében Almás várát is felgyújtották. Csáky István dédunokáinak hozományaként más családok tulajdonába került. Az almási várból csak a 447 méter magas – önmagában is védelmet nyújtó – dombtetőre épült, régi belső várba meredező öregtorony húsz méter magas romjai maradtak meg. A várfalak nyomát ma már csak sejteni lehet.

Demján László műemlékvédő építész hozzászólása:

„Idővel paloták, házak, erős várak, városok elromolnak...

Királi méltóság, tisztesség, nagy jószág idővel mind elvesznek,

Nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává nagy idővel lehetnek” – írta Balassi Bálint. 

Így van ez a hajdanvolt bencés, majd premontrei kolostor porrá lett emlékével, amelyre a helyiek elmondása szerint épülhetett Almásmelléki Dezső róla elnevezett vára. Talán még említhetnénk Sebesvár várnagyát, hiszen az erdélyi végvárak sorát erősítő befolyásos hadúr is építhette talán.  A 17. században elnéptelenedő Almás-völgy lassan a zsongó Almás várával és a Várdomb köré fejlődő településeivel újabb magyar élettérként csatlakozik Kalotaszeghez. 

A Kós Károly hagyatékaként ismert sztánai Varjúvártól északra tekintve, a messzi erdősáv felett kiviláglik a felső vár eredeti lakótornyának maradványa. Szép időket megért vára és a völgy kellemes éghajlata régtől a helyi gyümölcsösök és szőlősök híres vidékévé emelték hírnevét. 

Az Észak-Magyarországról származó Szikszai-Fabricius Balázs volt marosvásárhelyi tanár, majd a kolozsvári iskola a rektora által 1567-ben kiadott füzetben megemlíti, hogy: „...a vár alat egj nagj zeölő az aljban…oltvani fák is vadnak, zál karóval kerítettvén...” 

Almás gazdag hagyatékából talán még megemlíthetjük a mai napig őrzött és a helyi református templom sírkövei mellett kiállított faragott, félpalmetta díszítésű párkánykő töredéket, valamint az épen maradt híres zöld mázas kályhacsempeszemeket. 

A vár történetéhez kapcsolódik még Török Bálint törökverő vitéz története is, aki, miután átadta Váralmást, őt és hadvezéreit Szulejmán szultán kelepcébe csalta 1541 augusztusának végén, Budától délnyugatra felállított táborában. Innen számolják Buda elestét és az ősi Magyar Királyság területének szétdarabolását, később ez a terület Törökbálint néven lett ismert. „Hej, a Terek Bálint, az volt ám a vitéz ember!” – énekelte volt róla Tinódi Lantos Sebestyén, aki pont az ő legismertebb szervitor dalnoka volt. Talán eljőhetnek még történelmi végváraink feltámasztására az újabb Török Bálintok…  Megérdemelnénk.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek.