Újra monitorozzák Törökországot
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése úgy döntött, hogy újranyitja a monitoring eljárást Törökországgal szemben.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése úgy döntött, hogy újranyitja a monitoring eljárást Törökországgal szemben. A közgyűlés határozatát Magyarország ellenezte – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a közgyűlés Törökországról folytatott vitája után az MTI-nek telefonon nyilatkozva. Németh hangsúlyozta, Magyarország megfontolatlannak tartja a közgyűlés strasbourgi ülésén született határozatot, ugyanis az hátráltatja és kockáztatja a meglévő és gyümölcsöző együttműködést nem csak Törökország és az Európa Tanács, hanem Ankara és az Európai Unió között is. Hozzátette, a döntés nem veszi figyelembe, hogy milyen fontos stabilizáló szerepet tölt be Törökország a régióban, az európai és a nemzetközi politikában. A migrációval kapcsolatban megemlítette, hogy a nem csak Magyarország, hanem egész Európa számára fontos nyugat-balkáni útvonal biztosítása az EU és Ankara között létrejött megállapodás betartásán múlik. Emellett a Közel-Kelet stabilitásában, a régió helyzete romlásának megelőzésében is fontos Törökország szerepe – húzta alá.