2022. augusztus 11., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szintet lép idén a Székely Kerékpáros Körverseny, amely a tavaly után ismét érinti Marosvásárhelyt és Maros megyét. Az igazi újdonság azonban, hogy a verseny idén ötszakaszosra bővül az eddigi négy helyett, mi több, mint ahogy a nagy körök, a Tour de France vagy a Giro d’Italia esetében szokás, az első etapot nem csupán nem Székelyföldön, de nem is Romániában, hanem Debrecenben szervezik. A cívis városi futam után teszi át a sátorfáját a mezőny Marosvásárhelyre, ahonnan a 2. szakasz augusztus 10-én indul, és Nyárádszereda érintésével, a Bekecsen át haladva, Szovátánál hagyja el a mezőny Maros megyét Csíkszereda irányába. Mielőtt azonban befutnának Hargita megye székhelyére, a főútról tesznek egy kis kitérőt a lövétei kapaszkodó irányába. Talán jövőre egy befutót is sikerül Marosvásárhelyre hozni...

A versenyre idén a tavalyi félig járványos verseny után ismét népes mezőnyt várnak, néhány kontinentális csapattal és nemzeti válogatottal. A verseny hagyományaihoz híven hat megkülönböztető mezt osztanak ki: az összetettben vezető vöröset, a hegyi pontversenyben első helyezett zöldet, míg a pontverseny első helyezettje sárga trikót viselhet. Ezenkívül a legjobb U23-as versenyző piros ujjú fehér mezt kap, a legjobb román versenyzőnek kék, a legjobb magyarnak pedig világoszöld mez dukál.

A székely körverseny augusztus 9-e és 13-a között zajlik, és mindhárom székely megyét érinti. A kerékpársport iránt érdeklődők részletesen is tanulmányozhatják a tervezett útvonalat és programot, amelyet cikkünkhöz mellékelünk.


Fotó: a rendezvény honlapja




A Székely Kerékpáros Körverseny programja

Augusztus 9., 1. szakasz: Debrecen körpálya, 7x13,1 km, összesen 91,7 km (rajt: 10 óra).

Augusztus 10., 2. szakasz: Marosvásárhely–Nyárádszereda–Szováta–Székelyudvarhely–Szentegyháza–Lövéte–Csíkszereda, 161,6 km (rajt: 13 óra, Rózsák tere).

Augusztus 11., 3. szakasz: Csíkszereda–Tusnádfürdő–Sepsibükszád–Bálványos–Kézdivásárhely–Kovászna–Sepsiszentgyörgy (három 3,6 km-es kör a városközpontban), 136,8 km (rajt: 13 óra).

Augusztus 12., 4. szakasz: Sepsiszentgyörgy–Árapatak–Barót–Homoródszentpál–Székelyudvarhely–Szentegyháza–Hargitafürdő, 144 km (rajt 13 óra).

Augusztus 13., 5. szakasz: Székelyudvarhely–Zetelaka–Gyergyóalfalu–Gyergyószentmiklós–Marosfő–Csíkszentdomokos–Csíkszereda (öt 5,6 km-es kör a városközpontban), 149,8 km (rajt: 13 óra).