Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-10-22 15:00:00
Október 21-én, kedden ünnepelték a marosszentgyörgyi Angyalka bölcsőde fennállásának tizedik évfordulóját. A rendhagyó ünnepségen az intézmény munkatársai és kis lakói is részt vettek.
Az egybegyűlteket a bölcsőde múltbéli és jelenlegi igazgatói, Szakács-Mikes Júlia, valamint Babos Laura Brigitta köszöntötték, kiemelve a gyerekeket és szülőket, akik nélkül az eseménynek nem lett volna létjogosultsága. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az elmúlt évtizedben az intézmény munkatársainak rengeteg örömben, szeretetben és nevetésben volt része, azonban a kihívások sem maradtak el. „A bölcsőde az első közösségi intézmény, ahová a kisgyerek bekerül. Ez óriási változás számukra, hiszen a biztonságot nyújtó családi környezetből ismeretlen helyre, idegen emberek közé csöppennek. Az itt dolgozó kollégák mind elhivatott szakemberek, akik segítenek nekik átvészelni ezt a nagy változást. Az elmúlt tíz évben mintegy 600 családnak – és ugyanennyi gyereknek – lehettünk a támaszai” – emelték ki.
Fotó: Sófalvi Szabolcs Facebook-oldala/Rozsnyai Hunor
A Maros megyei óvodai oktatásért felelős Kovács Júlia szaktanfelügyelő köszöntőjében többek között úgy fogalmazott, hogy az elmúlt tíz év nem csupán számokban mérhető, hanem mosolyban, ölelésekben, apró lépésekben és első szavakban. „Az Angyalka bölcsőde több mint egy intézmény – a jövő embereit neveli, és egy olyan hely, ahol minden mosoly a közösség összetartó erejéről szól” – hangsúlyozta a szaktanfelügyelő.
A község polgármestere, Sófalvi Szabolcs elmondta, hogy az Angyalka bölcsőde egy merész álomnak és egy sikeres pályázatnak köszönhetően épülhetett fel. Kiemelte, hogy a projekt legfőbb célja, hogy segítse a családokat. „Annak a településnek, ahol támogatják a családokat, lesz jövője, mi pedig azt szeretnénk, hogy Marosszentgyörgy is ilyen község legyen” – hangsúlyozta.
2015-ben Marosszentgyörgy azon kevés vidéki településekhez tartozott, ahol bölcsőde működött. A polgármester lapunknak elmondta, hogy a kezdetekben nehéz volt fenntartani az intézményt, hiszen a költségek 80 százalékát a polgármesteri hivatal fedezte – törvénymódosítás következtében ennek ma már nagy részét állami költségvetésből biztosítják. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az oktatásba, a gyerekek nevelésébe fektetni mindig kifizetődő. „Az intézmény tíz éve gyerekzsivajjal van tele, és szívből kívánom, hogy ez még hosszú ideig így legyen” – mondta Sófalvi Szabolcs, hozzátéve, hogy a község egyik leggyümölcsözőbb beruházásáról beszélhetünk.
A bölcsőde jelenleg több mint 60 kisgyereknek ad otthont, a várólista pedig sosem üres. Kérdésünkre, hogy szükséges-e az intézmény bővítése, Sófalvi Szabolcs úgy nyilatkozott, hogy alapos igényfelmérést végeznek majd, mivel az épület manzárdrésze megengedi 2-3 új terem kialakítását, azonban a bizonytalan gazdasági helyzet miatt a közeljövőben kevés pályázati lehetőségre számítanak – ezek nélkül pedig lehetetlen dolgozni.
A jubileumi ünnepséget a marosszentgyörgyi Szent György Általános Iskola néhány osztályának zenés, táncos előadása tette még emlékezetesebbé. Az est zárásaként a bölcsőde egykori és jelenlegi lakói, a szülői közösség tagjai, valamint az intézmény munkatársai lufikkal, süteménnyel és közös tánccal ünnepeltek a kultúrotthon színpadán.