Szotyori Anna kiállítása a Bernády Házban

A képek közös nevezője: a város maga

Sokszor írtunk már az elmúlt évtizedekben Szotyori Anna alkotásairól, Marosvásárhely arcait már-már védjegyszerűen felmutató, kitartó munkásságáról, a Bernády Házban 2025. február 11-én nyílt egyéni kiállításán mégis meg tudta lepni a képeit jól ismerő és kedvelő közönségét is. Az utóbbi időszakban készült kis színes Bosch-interpretációkkal is, de azzal az elképesztően tiszta, lenyűgöző emlékező- és mesélőképességgel még inkább, amivel a méltatója kérdéseire válaszolva régi élményeit, pályája fontosabb állomásait, ihletőforrásait felelevenítette. Azzal pedig, ahogy a 95. születésnapjához közeledve elmondta József Attila Talán eltűnök hirtelen című versét, mindenkit levett a lábáról. A művésznő azt is bevallotta, hogy ifjúként a színészet, a versmondás is legalább annyira vonzotta, mint a rajz, a képzőművészet, aztán mégis az utóbbi mellett döntött. És milyen jól tette! Olyan életművet teremtett magának, ami joggal töltheti el elégtétellel. A művészetére vonatkozó visszajelzések megerősítik, hogy szeretett szülővárosa megbecsüli azt az értéket, amit több mint hat évtizeden át létrehozott és folyamatosan gazdagított, bővített, árnyalt, egyediségében is igen sokrétűvé dúsított. „Ifjúságom, e zöld vadont/ szabadnak hittem és öröknek…” – vallotta a költő szavaival, miközben minden jelenlevő számára nyilvánvaló volt, hogy Szotyori Annának a mai napig sikerült megőriznie lelki fiatalságát, és fizikailag, szellemileg is páratlanul fitt.

Az idei kerek évforduló jó alkalom a visszapillantásra, a kiállított mintegy félszáz festmény, grafika, rajz, metszet a hetvenes évekig visszamenően villantja fel, mi foglalkoztatta, késztette alkotómunkára élete különböző periódusaiban, és hogyan. Sokrétű volt ez a tevékenység, mégis volt egy közös nevezője: a város maga. Múltja, jelene, megőrzött hagyományai, tragédiái közt is jól érzékelhető vitalitása, derűje, előremutató humanizmusa. Úgy rajzolta meg Vásárhely képi krónikáját, hogy a historikus, urbánus arculat felmutatása mellett a saját művészi hitvallását, önmaga emberi, alkotói portréját is fel tudta vázolni. Metszetei több síkon mutatnak meg egy-egy városrészt, benépesítve azt lakóival, kiemelve mindazokat a részleteket, amelyek hozzátartoznak akár egy vásártér, akár a történelmi városközpont mindennapjaihoz. Szotyori Anna mindig is ragaszkodott a történelmi hűséghez, a metszetek készítése közben már jól tudta, ezek kordokumentumok. Ennek ellenére mindig fontosak maradtak számára saját esztétikai elvárásai. Úgy alkotott, és teszi ezt ma is, hogy a rajzon ott legyen mindaz, amit fontosnak tart. Metszeteit színezni is kezdte, úgy érezte, hogy temperában, akvarellben több melegséget árasztanak magukból a terek, az épületek.   

Kigyógyíthatatlan lokálpatriótaként sosem unja meg a környezetében felkínált látnivalót, de nyilván ezekbe a képekbe beleálmodja a maga hangulatait, érzelmeit, s amit lát, azt a képzelete is feldúsítja. Mindenhez kapcsolódik valamilyen emlék, élmény is, és reméli, hogy grafikáinak a szemlélői is így vannak ezzel. Ez a szubjektivitás sokkal erőteljesebb Szotyori Anna szabadon szárnyaló, asszociatív, fantáziadús rajzain, könnyed, friss, hangulatos, kollázsszerűen összetett, néha elnagyolt, máskor rendkívül aprólékosan kivitelezett lapjain, freskószerűen töredékes tusjátékain, amelyek teljesen mai életérzést, fiatalos kötetlenséget sugároznak. Sok-sok lehetséges történet, sztori rejlik bennük, csak fel kell fedezni. Múlttal, történelemmel telítettek viszont azok a munkák, amelyeken a család, a felmenők, a különböző nemzedékek, a néhai vásárhelyiek sejlenek fel olykor éppen arctalanul, mégis beszédesen, meséket sugallva. És külön vonzerővel kötik magukhoz a nézőt az előbbiekben már említett Hieronymus Bosch festmények után készült miniatűr akvarelljei, amelyek egyazon lapra csoportosítva bizonyítják, a művészben igazán előrehaladott életkorban is ellenállhatatlanul dolgozhat a megújulás igénye. Az a vidám színtobzódás, ami a gyermekvilágot megelevenítő képein annyira tetszetős, ezeken a groteszkbe hajló jeleneteken is magával ragad. És persze melegen felragyog abban a teremrészben, ahol a művésznő csendéletei pompáznak. Társuljon mindehhez a művésznő ünneplőinek egyértelmű elismerése!