Székelyabod nagy ünnepe

Falutalálkozó és zászlószentelés

Nyolc évnyi szünet után ismét falutalálkozóra került sor az alig nyolcvan lakost számláló Székelyabodban. A múlt hét végi eseményre sokan hazatértek a világ minden tájáról a Makfalvához tartozó kis településre. Számos régi porta megújult az elmúlt időszakban, sokat pedig kitakarítottak, kapuikat kitárták, hogy a nagyvilágból hazatérő elszármazottak behajthassanak autóikkal a családi udvarra. Sokan a közösségben, sokan otthon, családi körben ünnepeltek múlt szombaton, a lényeg az volt, hogy hazatértek a szülőföld hívására. A másodszor megrendezett falutalálkozót és falunapot Makfalva önkormányzata, a székelyabodi református egyházközség és a Szent László Társaság (1861) és Rend szervezte.

Hazatérés, identitás

Az ünnepi istentiszteleten Fodor Örs lelkész arra emlékeztetett: „Megajándékozott Isten ezzel a nappal, amikor a megpróbált, megfogyatkozott közösség összegyűlhet, és örvendezhet még a létezésének. Még létezik az eredeti fészek, az ősi gyökerek otthona, ahová vissza lehet találni, oda, ahol születtünk, ahol felnevelkedtünk, ahol anyanyelvet kaptunk” – hangsúlyozta a tiszteletes.

Nemcsak az itthonmaradottak és hazatérők örvendezhettek, hanem az abodiak és makfalviak magyarországi barátai is jelen voltak: Alattyán küldöttsége Kockás Gábor volt polgármester vezetésével egy angyalos, címeres nemzeti zászlót adott át az egyházközségnek, míg Makfalva önkormányzata egy székely zászlót. A nemzeti lobogóra a bánhorváti Földvári István kötött fel szalagot: a településen állított emlékmű innen szállított kőből épült, ezt szerették volna megköszönni az emlékszalaggal, amely ermlékezteti az ittenieket, hogy anyaországi barátaik nem feledkeztek meg róluk. Az ünnepi alkalomra elkészült a falu címeres zászlója, amelyet a Szent László Társaság (1861) és Rend adományozott a közösségnek. Székelyabod címerét Pécsi L. Dániel anyaországi címertervező művész készítette el, felső mezejében a nap és a hold, dombokon álló körtefa öt gyümölccsel, míg alsó jobb mezejében a Biblia és írótoll, bal mezejében ekevas található. A Székely Nemzeti Tanács a közösségnek egy székely zászlót adományozott, amelyet előzőleg már felállítottak a templom udvarán. A négy lobogót megáldó lelkész Isten hatalmára és szeretetére emlékeztető jelképekről és történelmi emléktárgyakról szólt, amelyeket felemelünk az ég és föld közé, hogy azokkal identitásunkat fejezzük ki. Ez alkalommal avatták fel és áldották meg a templom bejáratánál azt a Győrben készült két emléktáblát is, amelynek egyike az egyházközség rövid történelmét mutatja be, a másik pedig a helyi lelkészek neveit sorakoztatja fel 1741-től a mai napig.

Az ünneplők egy perces néma csenddel adóztak a múlt hétvégén elhunyt dr. Kincses Előd emlékének, majd Izsák Balázs, az SZNT elnöke számolt be a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés vitájáról, amely a napokban zajlott Brüsszelben, az Európai Parlament regionális fejlesztési bizottságában. Döntés csak ősszel várható arról, hogy az EP kíván-e jogszabályt alkotni a nemzeti régiók ügyében, de Izsák Balázs szerint „bármi történik szeptemberben, a küzdelem folytatódik”.

Az ünnepség a templom előtti két kopjafa megkoszorúzásával, valamint a Szózat és a Himnusz eléneklésével zárult.

Lovagavatás, kitüntetések

A jeles alkalommal Székelyabodban tartotta idei rendezvényét a Szent László Társaság (1861) és Rend is, amely idén egy új tagot vett fel soraiba, és kitüntetéseket adott át. A fogadalomtételi imában az érintettek ahhoz kérték Isten segítségét, hogy „ezeréves örökségünkhöz ragaszkodjunk, hogy első magyar szentjeink és szent királyaink példáját követve igaz szeretettel szolgáljuk magyar népünket, őrizzük vitézi hagyományainkat, és azokkal embertársainkat gazdagítsuk”. Ezután a rend főkapitánya, vitéz Imre László pallossal illette és a rend lovagjává avatta a helyi Székely Zsoltot, majd eddigi munkája elismeréseként a rend nagykeresztjét adományozta Kázmér Sándor központi széktartónak, továbbá a helyi Nagy Miklós zászlóstiszt a rend érdemkeresztjét kapta meg, Bíró Vilmos lovagi keresztet vehetett át, vitéz Bereczki Domokos a rend hűségkeresztjét érdemelte ki. Az ünnepségen jelen volt a Történelmi Vitézi Rend szovátai-sóvidéki széke, a Bekecsalji Székely Lófők és a 9. Württemberg huszárezred hagyományőrző lovasai, akik toborzóval indították az abodi ünnepnapot.

A kis falu nagy napja

Az ünneplés délután szabadtéren folytatódott, ahol Vass Imre makfalvi polgármester köszöntötte az abodiakat és elszármazottakat, kifejezve örömét, amiért a falu összefogott és megélénkült, ami remélhetőleg „nem csak egy fellángolás, hanem valaminek a kezdete”. Az alattyániak mellett az anyaországból itt volt Szelevény küldöttsége, de nem volt jelen Tiszasüly, amely az első falunap alkalmával, 2017-ben lett Abod testvértelepülése, és akkor került ki a falu végére az a tábla, amely „jelzi, hogy itt székely emberek élnek, és ha kevesen is, de élni akar ez a falu” – mondta el a polgármester. 

A téren helyi és községbeli csapatok bográcsos étkeit szolgálták fel, de a szórakozásra és szórakoztatásra is volt alkalom, színre léptek az erdőszentgyörgyi Százfonat kis népzenészei, a Nyugdíjasok Jóbaráti Társasága, Miklós Szilvia nótaénekes és nótás kedvű barátai, majd Sziki Károly és Balázs Árpád könyvét is bemutatták, aztán ismét a nótázásnak adták át a teret; Dósa Béla és Kutasi Zoltán érkeztek zenekaraikkal, később az alattyáni Deák család slágerekkel szórakoztatta az ünneplőket, este pedig retródiszkóra került sor. Délután sorsjegyeket is lehetett vásárolni, nyereményekkel is lehetett gazdagodni.

Nagy Miklós, a falu volt önkormányzati képviselője, a szervezők egyike lapunknak elmondta: nem volt egyszerű megszervezni ezt a napot, mivel kevesen élnek a faluban, de egyben teszt is volt, hogy kiderüljön, lesznek-e még egyáltalán vendégek, vannak-e még, akik hazajöjjenek. Majdnem egy évvel ezelőtt megszólították és meghívták a helyieket és elszármazottakat, és ez nem történt hiába: kellemesen kellett csalódniuk, mert a reméltnél sokkal többen hazatértek a világ minden tájáról, mindenki jól érezte magát, ezért sikeres rendezvényként könyvelik el ezt a rendkívüli alkalmat.

Nagy Réka Németországból tért haza a nagy napra. Tökéletesen érezte magát, mint mindig, hiszen itt van számára a világ közepe, és itt a legszebb az élet – állítja. Ezért a lehető leggyakrabban jön haza, és mindig szívesen. Ezen a hétvégén találkozhatott a rokonokkal, gyermekkori jóbarátokkal és olyan ismerősökkel is, akikkel már húsz éve nem. „Nagyon jól megszervezett rendezvény volt, és remélem, hogy máskor is lesz a közeljövőben” – tette hozzá.