Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
„Ezt a verset, úgy érzem, muszáj továbbítanom. Egy törékeny, szárnyait próbálgató diáklány írása, aki másodjára veszíti el az Anyát” – ezzel a Facebook-üzenettel ajánlotta figyelmembe kedves ismerősöm, Bálint Etelka magyar szakos tanárnő Székely Tímea május első vasárnapjára írt alkotását. Szerettem volna megismerni a megható sorok mögött rejlő tizenévest, és Timi nyitott volt a beszélgetésre.
– Mesélsz kicsit az életedről és arról, mikor kezdtél el verseket írni?
– Sokáig nem vettem észre, mennyire szerencsés a helyzetem, hogy Isten a legjobbat hozta ki belőle. Hetedikes koromban kezdtem rájönni erre. A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar tagjaként, a kórus és a karvezetők segítségével jutottam erre a felismerésre. Akkortájt írtam az első versemet is, ami voltaképpen zongoratanulmányaimért született meg, egy dallamra. Az első zongoratanárnőmnek ajándékoztam. Az első szakasz még tisztán él bennem: „Téli zúzmarán lépked / a gyönge madárka, / Istenem, segítsd meg őt / meleg hazával!”
– Neked kislányként mit jelentett a haza, az otthon?
– Kétéves koromig a nagymamám nevelt. Hirtelen hunyt el, és én a nagybátyám családjához kerültem, ahol most is élek. Az igazi szüleimről keveset tudok, mindössze annyit, hogy nevelőapám húga a szülőanyám, aki születésemtől magamra hagyott. A nevelőanyám, akihez az Édes véremmé tettél című verset írtam, a közelmúltban szó nélkül elhagyott minket. Most kettesben élünk a nagybátyámmal, ő erős támaszom. Korábban a szovátai iskolába jártam, az idei tanévtől, tizedik osztálytól különbözeti vizsgával vettek fel a Művészeti Líceumba, színészmesterség szakra.
– Milyen a művészetis diákélet?
– A Művészetiben levő emberekért, a diákokért meg a tanárokért, illetve a hangulatért szeretem leginkább ezt az iskolát. Nehezen tudok igazán kibontakozni, és a színészszakma segít ebben. Nem tartanék sehol sem lelkileg, sem a tanulmányaim szempontjából jó néhány ember nélkül, akiket Isten terelt az életembe. Úgy érzem, a pedagógusoktól és a diákoktól is sokat tanultam, és ezért hálás vagyok. Bár ebben az időszakban nehéz napokat is megéltem, amikor megkérdőjeleztem önmagammal, illetve a világgal kapcsolatban szinte mindent, amit csak el tudok képzelni.
– Mivel töltöd legszívesebben a szabadidőd?
– Olvasok, zongorázom, festek, művelődöm, a természetet meg egyszerűen csodálom, sokszor az ad bármiben is ihletet vagy motivációt. A népzene, a néphagyomány is közel áll a szívemhez, erről is örömmel tanulgatok.
– Hogyan látod a jövőt? Elképzelhető, hogy a színészet lesz a te utad?
– Mivel a művészet összes formája mozgat, érdekel, mindenképpen a későbbiekben is hatalmas teret szentelek ennek. A jövőt az Úrra bízom, a terveim kicsinyek az Övéihez képest.