Az igazi karácsony akkor vette kezdetét, amikor Mackó Brenyákkal és Őz Albinnal játszottak.
Ha karácsony volt, Sünödivel egy ideig nem lehetett beszélni. Világéletében ódzkodott a kilampionozott-kipapírszalagozott erdőtől, és azzal, hogy „Arkangyal jött az odúmba, fény köszöntött kis falumba”, ki lehetett volna kergetni a világból. Az ajándékokat szívesen megvásárolta a barátainak, de nem bánta volna, ha olyankor megy, amikor nem sok állat kóvályog a bevásárlóközpontban. Csakhogy nem tudta, mikor lenne „olyankor”. Előtte egy hónappal már újravájta az odúját, hogy Mackó Brenyák beférjen, és ez szintén nem gyarapította benne a megértőt.
Az igazi karácsony akkor vette kezdetét, amikor Mackó Brenyákkal és Őz Albinnal játszottak. Még nem ajándékoztak, hanem eljátszották, hogy ők maguk az ajándék, amit kapni fognak. Befeküdtek a fa alá, és gurultak a nevetéstől. Mackó Brenyák minden évben eljátszotta, hogy ő mézesbödön, holott soha mézesbödönt nem kapott ajándékba, Sünödi és Őz Albin viszont évről évre elszégyellték magukat. Sünödi egy tüskekarbantartó kenőcsre vágyott, Őz Albin pedig őznyeregre. Hiába magyarázták neki, hogy olyan nincs, ő mindig eljátszotta, hogy lovagol. Mindannyiszor megígérték egymásnak, hogy következő karácsonyra azt veszik, amire a barátjuk vágyik, és mindannyiszor megfeledkeztek az ígéretükről.
Mikor a barátai elmentek, Sünödi betette a kedvenc lemezét a Rezombik együttestől, csak úgy zengett az odúja a „Most gurul pontosan” című számtól. Aztán lefeküdt, és arról álmodott, hogy a tüskéi nagyok, fényesek, csillognak-villognak, és világítanak az éjszakában.
*A szerző Sünödi és a trallalla című, Eperjesi Noémi rajzaival illusztrált kötetéből
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató