Sindzó az EU és Japán közötti szabadkereskedelmi megállapodást szorgalmaz
„Mielőbb meg kell kötni az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi megállapodást, az ugyanis kiállást jelent a terjedőben lévő protekcionizmus ellen.”
Mielőbb meg kell kötni az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi megállapodást, az ugyanis kiállást jelent a terjedőben lévő protekcionizmus ellen – jelentette ki Abe Sindzó japán kormányfő kedden Brüsszelben. A közös sajtótájékoztatón Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elmondta, a japán féllel folytatott tárgyalások döntő és remélhetőleg végső szakaszba érkeztek, ezért biztos benne, hogy még az év vége előtt tető alá tudják hozni a szerződést. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a közös értékek fontosságáról beszélt, leszögezve, hogy az Európai Uniót és Japánt szorosan összeköti a „nyitott, szabad és tisztességes kereskedelem fenntartása melletti elkötelezettség”.