Sepsiszentgyörgy a YOUMIG projektben
2017-01-16 16:38:19
- Agerpres
Sepsiszentgyörgy partnerként részt vesz a fiatalok elvándorlásával és a romák integrációjával foglalkozó két nemzetközi projektben, amelyeket a Duna Transznacionális Együttműködési Program 2014–2020 finanszíroz.
Sepsiszentgyörgy partnerként részt vesz a fiatalok elvándorlásával és a romák integrációjával foglalkozó két nemzetközi projektben, amelyeket a Duna Transznacionális Együttműködési Program 2014–2020 finanszíroz. A projektek a kelet-európai fiatalok vándorlásáról és a roma lakosság integrációjáról szólnak, az eredményeket pedig be szeretnék építeni a helyi hatóság leendő közpolitikai stratégiájába.
Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere azt nyilatkozta, a YOUMIG projekt célja, hogy a fiatalok migrációjának hatásait tanulmányozza, és segítse, hogy megoldást találjanak erre a problémára.
A 2017 januárja és 2019 júniusa között futó projektben nyolc ország (Magyarország, Románia, Ausztria, Szlovénia, Bulgária, Szlovákia, Németország és Szerbia) 18 partnerintézménye vesz részt.
A 2,7 millió eurós projektből 89 ezer euró jut Sepsiszentgyörgynek. Ennek 85 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap, 13 százalékát az állami költségvetés, 2 százalékát pedig a helyi büdzsé adja. A második projekt, amelynek a magyarországi Máltai Szeretetszolgálat a lebonyolítója, a délkelet-európai romák munkaerőpiaci integrációját hivatott segíteni.
A kétmillió eurós RARE-projektben ugyancsak nyolc ország képviselői vesznek részt. Ennek Sepsiszentgyörgyre eső része 124.700 euró, amelynek 85 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap adja, 15 százalékát pedig a központi és a helyi költségvetésből fedezik.
A projekt abból indul ki, hogy a roma az Európai Unió legnépesebb kisebbsége, és a társadalmi integrálásukra irányuló korábbi erőfeszítések nem jártak eredménnyel.