Régi jóbarátok

Örömmel olvastam Nagy Miklós Kund írását Szotyori Anna kiállításáról a Bernády Házban. Igaz, már jó 37 éve otthagytam Vásárhelyt, de életem talán legszebb évei oda kötnek, ott töltöttem 18 évet, ott dolgoztam, ott kötöttem barátságokat, még ma is legalább hetenként olvasom a Népújságot. Igaz, az utóbbi időben az Új Hét előnyben részesül, de ez lényegtelen. Ha azonban véletlenül kihagyok egy fontos hírt, Virág Gyuri barátom jóvoltából mindig pótolhatom.

A Szotyori család valamikor kedves szomszédunk és kedves barátunk volt, gyakran összejártunk egy kávéra egy filmet nézni, vagy csak beszélgetni. Szerencséseknek mondhatjuk magunkat, mivel négy Szotyori-grafika tulajdonosai vagyunk, és tulajdonképpen ez adta az ötletet, hogy írjak egypár sort, mert gondoltam, nem sok Szotyori-kép, grafika került ilyen messze, miután bejárta a fél világot. Nem egy amerikai ismerősünk, barátunk csodálta meg őket a nappali szobánk falán.

Ritka rendes, becsületes emberek voltak, egy régi jellemző történet jut hirtelen eszembe nevük kapcsán. Miután 1988-ban egy hivatalos kiküldetés alkalmából elfelejtettem hazamenni az Amerikai Egyesült Államokból, hazaárulónak nyilvánítottak, hét és fél évi börtönbüntetésre, valamint vagyonom elkobzására ítéltek. Ekkor a Szotyori család feleségemnek, Katinak felajánlotta, hogy vigye át hozzájuk minden értékes dolgomat, nehogy azokat elkobozzák. Akkor Ernő magas beosztásban a megyei párthivatalban dolgozott. Ugyanakkor egy másik szomszédunk, akikkel szintén összejártunk, és azt hittük, barátok vagyunk, az utcán leszólította Kata leányomat, és jó hangosan megdorgálta – hogy sokan hallják –: „hogyan tehetett ilyet apád, hogy elárulta Romániát, amikor itt mindene megvolt!” Szegény Kata sírva ment haza, mintha ő tehetett volna a dolgokról. Hát ilyenek a barátok és a Barátok. Most is gyakran emlegetjük Szotyoriékat, hiányoznak, egyre ritkábbak az ilyen emberek.

Fodor Lajos

Ui: Mellékelve Szotyori Anna egy-egy grafikája, melyeket féltve őrzünk.