Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-01-30 17:00:00
A Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetsége (UNCJR) hétfőn megvitatta a jelenlegi mandátum kihívásait és feladatait, valamint új elnököt választott a szövetség élére Alfred Robert Simonis, a Temes Megyei Tanács elnökének személyében.
Az első alelnöki feladatokat Adrian-Ioan Veștea, a Brassó, valamint Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke látja el. A 40 éves Simonis a szövetség eddigi legfiatalabb elnöke, és megválasztása mellett szólt a nagy közigazgatási tapasztalata, ugyanis volt már a Képviselőház elnöke is.
A közgyűlésen a megyei tanácsok elnökeivel közösen összegezték a múlt évet, megvitatták a 2025-ös esztendő költségvetését és lehetőségeit, valamint jóváhagyták az idei évre szóló tevékenységi tervet – közölte közösségi oldalán Péter Ferenc.
Székfoglalójában a szervezet új elnöke a megyei tanácsok közötti együttműködés és közös képviselet fontosságát emelte ki, illetve azt, hogy folytatni fogják az intézmények közötti párbeszédet, az átláthatóságot, hatékonyságot, továbbra is figyelembe veszik a helyi közösségek érdekeit, hogy az állampolgárok valós szükségletei tükröződjenek a mindennapi politikában.
A Bukarestben tartott közgyűlés a fentiek mellett megválasztotta az országos igazgatótanács új tagjait (alelnököket) is kilenc tanácselnök személyében, köztük Tamás Sándor kovásznai megyeelnök is a vezető csapat tagja lett.
A Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetsége, mint közhasznú civil szervezet, 1993-ban jött létre, és Románia minden megyéjének van képviselője benne.