Nemzetünk egyik ereklyéje

Épített örökségünk

A velünk élő történelem rideg és könyörtelen, de tagadhatatlanul a miénk!

Vajdahunyad vára filigrán architektúrájával mint ereklyetartó emelkedik a vaskohászati kombinát által igen megviselt város fölé. A város szürke tömegéből hirtelen kimagasló vár örömmel és csodálattal tölti el látogatóját, aki e monumentális építmény minden zugát és a benne lezajlott események kavalkádját örökre magába zárja. Hat évszázad történetének emlékét őrzi e műemlék, amit nemcsak a Hunyadiak, hanem erdélyi fejedelmek és szomorú sorsú családok birtoklása töltött meg tartalommal. A Ruszka-havasok keleti lejtőjének a Cserna folyóig benyúló lankás magaslatán fekszik a vár, a Csernába torkolló Zalasd-patak mentén. E szép, de nehezen védhető természeti környezetbe ültetett rezidenciából nemcsak a várost, de az uradalomhoz tartozó környező falvakat is jól szemmel lehetett tartani.

A vár – arányai szerint – római alapokon nyugszik

Möller kutatásai alapján megállapítható, hogy Hunyad vára a tatárjárás után keletkezett, és építője minden bizonnyal a király volt. Annyi bizonyos, hogy IV. Béla fia, V. István, Erdély hercege 1267-ben már castrum Hunod királyi várnagyának, Stepánnak adott utasítást, hogy toborozzon katonákat, és az őt támadó Kemény Lőrinc ellen siessen segítségre Feketehalomhoz.

Ezután az oklevelek 1364-ig hallgatnak a várról, amikor a várnagyot – Castellanus de Hunyad – említik meg kitétel nélkül.

1410-ben kiállítják a végleges adománylevelet

Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájában ír arról, hogy Zsigmond király 1409-ben kelt levele arra utasítja az erdélyi káptalant, hogy az akkor még jelentéktelen Castrum Hwnyad királyi birtokosa iktassa be Serbe – Szerbe – fia Vojk királyi katonát, s általa édestestvéreit, Magast és Radult, valamint unokatestvérét vagy nagybátyját, Radolt, és végül fiát, Jánost. Az erdélyi káptalan 1409. október 31-én jelentette a királynak, hogy a beiktatást ellentmondás nélkül elvégezte, így Zsigmond 1410-ben kiadta a végleges adománylevelét, és ebben Vojkot – Vajk – már Hunyadinak nevezi.

Vajk magának a régi Szapolyai családból, fiának, Jánosnak pedig a horogszegi Szilágyiak nemzetségéből hozott feleséget, és amikor 1430-ban meghalt, tekintélyes vagyont hagyott a fiaira.

A szerény vár nem elégíti ki Hunyadi igényeit

Hunyad várát János örökölte, aki ebben az időben a király kíséretének tagja volt. Már nem elégítette ki igényeit a szerény vár, ezért hozzáfogott az átalakításához, kibővítéséhez, illetve egy új vár felépítéséhez, a régi felhasználásával.

Az első várat új falakkal körülvéve megnagyobbította, a védőfalakat pártázattal, bástyáit lőrésekkel látta el. A boltozott és befedett Hímes-torony csak az Arany-ház első emeletének magasságáig épült fel.

Az Arany-házon kívül új lakóházak épültek a mai lovagterem felé eső részen. Megépült a Nebojsza torony, a kaputorony.

A kápolnát 1446-ban, míg a lovagtermet 1452-ben építették fel.

Miután a vár felépült, 1456-ban Hunyadi János új adományul kapta castrum Hunyadot a várossal és tartozékaival, a Temes vármegyei komjáti kerülettel, amit még Zsigmond király adományozott neki, és az ugyanebben a vármegyében fekvő ikusi kerülettel, melyet Albert királytól kapott.

A birodalmat Corvin János hercegnek adományozták

Hunyad vára nagy hibája volt, hogy távol feküdt az ország központjától, Buda várától, és amikor Hunyadi János meghalt, fia, az 1458. január 23-án királlyá választott Mátyás, az ősi birtokot elhagyva,  Budára költözött.

Idővel magához vette anyját, Szilágyi Erzsébetet is, aki az óbudai királynéi várban rendezkedett be.

1482-ben  Hunyad várát „…mint atyai és örök birtokát, amelynek tulajdonjogában boldog emlékezetű atyja: János és testvére László éltök végéig benne voltak, valamint ő is benne volt, Hunyad városával és más városokkal, birtokokkal, pusztákkal, vámokkal, só-, arany-, ezüst- és más fémbányákkal együtt…”. Beatrix királyné beleegyezésével fiának, Corvin János liptói hercegnek és hunyadi ispánnak adományozta.

A hunyadi vár újabb tulajdonosai

Kiss Gábor világít rá arra, hogy Mátyás király halála után az 1490. június 17-én kelt farkashidi egyezség a várat örökjogon Korvin birtokában hagyta meg, ő azonban 1494-ben tartozékaival együtt Kinizsi Pál országbírónak, temesi ispánnak és feleségének, Magyar Benignának zálogosította el 10 ezer forintért. Ők a zálogjogot 1496-ban Bakócz Tamás egri püspöknek és rokonainak adták át, akik viszont nem tudták birtokba venni, mert amikor 1508-ban az erdélyi káptalan a vajda embereivel a vár előtt megjelent, hogy a beiktatást elvégezzék, Hunyad várának várnagya, Nagy György embereivel az időközben elhunyt János herceg özvegye és leánya nevében elzavarta őket.

Amire a királyi kúria utasítása emlékeztet

Corvin János, majd fia, Kristóf halála után a herceg özvegye, Frangepán Beatrix 1508-ban II. Ulászló királytól adománylevelet kapott Hunyad várára és uradalmára, de ezzel egyidejűleg feleségül kényszerítették Brandenburgi György őrgrófhoz. Beatrix 1509-ben meghalt, és a hatalmas birtokot az őrgróf szerezte meg, akitől azonban erőszakoskodásai miatt 1519-ben hűtlenség címén elvették birtokait.

A királyi kúria utasította Szapolyai János erdélyi vajdát, hogy ha kell, fegyverrel is, de a várat foglalja el, és adja át a Bakócz családnak. A rendelkezésnek azonban nem tudtak érvényt szerezni, és az őrgrófnak továbbra is a birtokában maradt a vár, amíg Ansbachba nem költözött. Távozása előtt Hunyad várát és birodalmát enyingi Török Bálintnak adta el, aki 1536-ban adománylevelet is kapott rá János királytól.

1605-ben a szerencsi országgyűlés Török Istvánt hűtlennek nyilvánította, és elvett birtokait Bethlen Gábornak adományozta.

Nemcsak Erdély, hanem egész Magyarország egyik legszebb várává alakítják át

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból  megtudjuk, hogy az új tulajdonos, iktári Bethlen Gábor nagy költséggel restauráltatta a várat.

A délkeleti sarkán emelt rondellával, az északkeleti részen a pártázatos, Bethlen-terasznak nevezett falszoros bővítésével a várat nemcsak Erdély, hanem egész Magyarország egyik legszebb ilyen épületévé alakíttatta át. A várat ifjabb Bethlen Istvánnak adta. István 1627-ben vette feleségül Széchy Máriát, akivel itt élt 1633-ban bekövetkezett haláláig.

1685-ben elveszik Thököly Imre javait

Hunyad vára és uradalma 1633 után a Bethlen Péteré, majd pedig nővére, Zólyomi Dávidné Katalin birtoka lett, kinek halála után gyermekei, Zólyomi Miklós és Mária, Barkóczy Sándorné örökölték.

Amikor ők örökösödési szerződést kötöttek egymással, Thököly István – aki Bethlen István másik nővérét, Gyulaffyné leányát vette feleségül – 1667-ben Barkóczynéval a Hunyad várának őt illető részét elcserélte Illye váráért.

Zólyomi Miklós azonban a Portára szökött, ezért 1670-ben birtokaitól megfosztották, és a várban bírt részeit I. Apafi Mihály fejedelem 1673-ban Thököly István fiának, Imrének és leánytestvéreinek adományozta.

Később a hűtlennek kikiáltott Thököly Imre javait 1685-ben elvették, és I. Apafi Mihály fejedelem Hunyad várát fiának, II. Apafi Mihálynak adományozta. Ennek halála után, 1713-ban özvegye, gróf Bethlen Kata örökölte, akiről 1725-ben a kincstárra szállt.

Hunyad várát a kincstár nem magyar érzelmű hivatalnokai vették „kezelésbe”, a termeket átalakították, falakat építettek benne, a freskókon keresztül ajtókat vágtak, ha kellett, vakoltak, meszeltek, így törekedve arra, hogy a várból „hivatalt” alakítsanak ki.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

„…hol van Mátyás? hová leve László? 

Hol van az egykori fény? hol van az egykori zaj?

–  Nincsenek – így dörmög falaidnak kriptai csende…” 

– írta volt Kazinczy Ferenc.

A velünk élő történelem ilyen rideg és könyörtelen, tagadhatatlanul a miénk!

Világhíres lovagvárunkat már két nemzet marcangolja. Egy várlegenda, egy uralkodó nemzet és két rakoncátlan nép. Honfoglalásunk óta mi laktuk be, majd otthont biztosítva a Rajna vidéki szász telepeseknek, a népdúlás után meg a szerb és oláh pásztornépeknek. A brádi, hajdan a szláv „érc” jelentésből Rudafalvának nevezett és a Zsil-völgyi bányák megnyitásának kezdetén betelepülő olasz, lengyel, cseh, német bányászcsaládok tették sokszínűvé Hunyad környékét. A mai vártól délebbre fekvő Szent Péter-hegyi palánk, majd kővár volt a mindenkori Hunyad-vár őse. A sziklaszirtre telepített mai várkomplexum vigyázza a még fennmaradt bányásznépek etnikai torzóit. Mára az erőszakkal betelepítettek vehették át az uralmat nemcsak a politikai-gazdasági erőt képviselő világukban, már a természet egyensúlyát is károsították ezen a csodálatos tájegységünkön. 

Az 1900-as évek elején még arányban álló ősi és a telepes lakosok idején is keserves feljegyzésben említi meg Gál Sámuel református lelkipásztor, hogy a pünkösdi szertartáson csak hat fő vesz úrvacsorát a több mint százfős gyülekezetből. Mennyire furcsa és ellentmondó a valóság. Manapság átlagvasárnaponként is több mint száz fő az Isten igéjét hallgató reformátusok száma. A római katolikus felekezetűeknél is létezik egy több mint kétezer fős létszám, összefogás és kohézió jellemző rájuk. 

Ugyan a hajdan városba telepített csángók már rég elkeveredtek a valósággal, sajnálatosan napjainkban a vajdahunyadi magyarok csángósódnak, színmagyar szülők gyerekei válnak egynyelvűvé, inkább az állam nyelvét beszélőkké. Vajdahunyad magyarjait tönkretette az erőszakos iparosítás. 

A százhúsz éves Magyar Királyi Vasművel indított nagyipari vas- és acélfeldolgozót huszonhat évvel ezelőtt végleg bezárták, maradványa hirdeti a szocializmus dicső rozsdatemetőjét. Csatamezőként otthagyott romtelep látképe rontja ugyan a Lovagvár környezetét, mégis mementóként hirdeti nemzetünk és örökségünk dicső fennállásának több mint hatszáz esztendejét.

A velünk élő történelem ilyen rideg és könyörtelen, tagadhatatlanul a miénk!

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítésznek, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Tekintettel a vár mai állapotára és helyzetére, összeállításunkat – szakemberek hozzászólásával – a jövő heti lapszámban még kiegészítjük.