Nagy József Levente: De profundis
gyolcsba kötve hozom csontjaim – épen
sosem volt borda- kéz- vagy lábtörésem
ágyékomból kirohadt a kín élv öröm
(csak tudnám hol vagyok melyik délkörön)
és az agyamat szívemet májamat
mindent s ami a tüdőmre rátapadt
felfalták a nemlét rusnya férgei
Uram – ki bennem a reményt élteti –
nézd a gerincem még egyenes maradt
bár sokszor görnyedtem mázsás súly alatt
csigolyákból is tégy néhány darabot
a mérlegre amin sóhajnyi lelkem
várja hogy örök végzete beteljen
és táncba vigyék szerelmes angyalok