Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Nagy Attila
Anyám tereget babos ruhában,
A mindig szép, a mindig szorongó –
Angyal sem tudna szebben, puhábban
Szellőt becézni, és Apámnak ingét…
(Ó, még ifjúkorában!)
Apám – még Torján – figyeli csendben…
Fenyők zúgják a tavaszt, a napfényt!
Édesül ajkán a gyantaillat –
Anyám dúdol, és abban ringat
Szerelmet és jövendő gyermekét.
Idő suhan, majd elül,
Egybefonja, mi szerte hűl,
Mert a délutánt este váltja:
A csillagégtől dús a pára –
S minden, mi remény, egyre gyűl!
Kézenfogva lépnek a tájba,
Az érintések otthonába:
Anyám, a mindig szép szorongó,
S Apám, a boldog –
Ő sosem borongó...