Nagy Attila: Balázs, 1996. április 19.
Ma éppen húszéves lennél, Kisfiam.
Ma éppen húszéves lennél, Kisfiam.
Egy napot sem éltél s azt is szilvakéken –
Ma sem tudom, mi tartott féken,
Hogy szét ne verjem az inkubátort,
Amelyben, mint parton a hal –
Nem lévén más az intenzíven,
Előttem, bennem haldokoltál…
Nem volt esélyed itt a Földön, Kisfiam.
Míg Anyád vére keringett át,
A nem gyanított szívhibád
Elfedte előlünk az echográfon
A pozíció, amelybe elforogtál
S a nekünk üzenő élénk mosolyod…
Testben a test voltál. Eljövendő. Álom.
Ha életről van szó, Kisfiam:
Nem földiek a paraméterek…
Nem ismertem fel: hiába rohangálok
Bemérni szíved adatait –
És hiába dobtam le magamról az inget
S szorítottalak szívem rendetlen ritmusára…
Szomorú arcok viharát űzi messze
Azóta is a kéklő pára…