Mindig aktuális

Nagy Pál-emlékkiállítás

A marosvásárhelyi Bernády Ház nyári szünet előtti utolsó tárlata a Nagy Pál életművét felidéző kiállítás volt. A város tragikusan elhunyt jeles alkotó egyéniségének munkásságát ezúttal magángyűjteményből válogatott képekkel mutatták föl a Marosvásárhelyi Napok joggal kiemelt, június 27-i eseményén. A 95 éve született és 45 esztendeje gépkocsibaleset áldozatává lett alkotó festményei és grafikái a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület kezdeményezésére kerültek újra a tárlatnyitó helyszínét zsúfolásig megtöltő közönség elé. A fő érdem természetesen a műgyűjtő dr. Madaras Sándoré, aki – mint beajánló beszédében hangsúlyozta – rendkívül nagyra értékeli Nagy Pál művészetét, az azt kibontakoztató kivételes tehetséget és tudást, sokoldalú művészetelméleti felkészültségét, kísérletező kedvét, emberi tartását, művészpedagógusi elkötelezettségét, meggyőzőerejét. Ezek jegyében vált a festő alkotásainak szenvedélyes gyűjtőjévé, és mondhatja el, hogy műkollekcióját legnagyobb számban a Nagy Pál szignójú munkák gazdagítják.

Örvendetes jelenség Marosvásárhely művészeti életében, hogy az utóbbi időben a műgyűjtők mind gyakrabban teszik lehetővé, hogy ilyen kiállítások révén a tárlatkedvelők betekintsenek kollekciójukba. A Bernády Ház ezeknek a tárlatoknak is szívesen nyújt otthont. Ezeken mindig kiderül, hogy az igazán értékes alkotások, mint ez esetben is, mindig időszerűek. A Madaras-gyűjtemény Nagy Pál-anyagának minden darabját helyhiány miatt nem lehetett kiállítani, de amennyit szellősen, elegánsan el lehetett helyezni a Bernády Galéria egymásba nyíló földszinti termeinek falain, az jól illusztrálja, miért tekinthették a festő-grafikust a múlt század hatvanas, hetvenes évei meghatározó egyéniségének. A kiválogatott művek közel egyharmada eddig még nem került a nagy nyilvánosság elé. Válogató szempontjait taglalva, a műgyűjtő kitért arra, hogy nemcsak a művész tehetsége volt meghatározó, hanem példás szorgalma, munkakedve, igényessége is. Lankadatlan kísérletezőként ismerték, tisztelték a diákjai, barátai, kollégái, sosem fogyott ki az ötletekből. Mondhatni megelőzte korát, hiszen olyan időszakban próbálta elfogadtatni az újító izmusokat, amikor Romániában még a szocreál volt a fő elvárás. Ehhez igazodva neki is kellett ilyen jellegű munkákkal is előrukkolnia, de kompromisszumos megoldásai is előremutatóak voltak. Belső viaskodásai, önreflexiós vergődései visszatükröződnek önarcképein, amelyekből többel is találkozhattunk a kiállításon. Fő műveiből, főleg a téli ihletésűekből is megcsodálhattunk néhányat, és akik eddig erre nem figyeltek fel, most megbizonyosodhattak, milyen kiváló tájképfestő volt a művész ifjabb korában, kiérdemelve akkoriban a nagy elődre utaló Nagy Pál László baráti címkézést. De a legeredetibbet talán a hálós aktjaival alkotta. Azzal a groteszkbe hajló hálós, rajzos játékkal a testi ábrázolásból átment az absztraktba, és e gazdag sorozattal tényleg mintha előrevetített volna újabb korszakot, még a számítógépes világ hódításai előtt ízelítőt adott a napjainkban divatos hálós, hálózatrendszeres univerzumból. Nem csoda, hogy szinte mindenik egykori művészeti középiskolás tanítványa úgy emlegeti, mint mesterét, és egész művésznemzedékek elindítójaként hajtanak főt előtte.