2022. szeptember 24., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Regényes élet Gyergyóremetétől a nagyvilágig

Az 1970-es évektől sokan ismerték és hallgatták. A Gyergyóból indult székely lánynak sikerült meghódítania a román közönséget is, ahogy kissé rekedtes, de erős, telt, karakteres hangján pop-rock számokat, időnként lírai darabokat, magyar és román népdalokat is előadott. „Nem kell a nagyvilág” – énekelte a Boros Zoltán támogatásával megjelent kislemezén, fiatalos daccal, hogy később, az elmúlt rendszer beszűkülő életterében mégis arra kényszerüljön, hogy a nagyvilágban keresse énekesként a kenyerét. Tette ezt egészen addig, amíg családot nem alapított. Megszülető lánya miatt hagyta ott az énekesi pályát, és maga köré gyűjtve családjának tagjait, német férjével Magyarországon, Gárdonyban, a Velencei-tó partján telepedett le.


A népszerű énekesnő



Egyetemi hallgatóként az 1970-es években házibulikon énekeltük ismertebb számait, aztán a ’80-as években eltűnt, és csak a rendszerváltást követően tért vissza a fővárosba. Nagy meglepetést szerzett az X-Faktor zsűrijének, majd nem is álmodott visszhangos sikerrel lépett fel szülőhelyén, Gyergyóremetén. Ez volt az egyik vágya, a másik az, hogy Marosvásárhelyen énekeljen. Ez részben teljesül, hiszen az idei városnapok alkalmával június 25-én, szombaton este a várbeli színpadon tapsolhatunk neki. Remélhetőleg másik titkos vágyát is sikerül megvalósítania: a Kultúrpalota színpadán egy önálló esttel is szeretné bizonyítani, hogy bár eltelt az idő, a hangja nem kopott meg, jellegzetes mozgása is a régi, és tűsarkú cipőben egyensúlyozva hatvan éven túl is annyi energiát tud sugározni a színpadról, mint népszerűsége csúcspontján fiatal énekesként. 

Mivel kíváncsi voltam arra, hogy miképpen készül marosvásárhelyi fellépésére, telefonon kerestem fel, és beszélgettünk el életéről, pályájáról. 

– Tudom, hogy hatvanasnak lenni hosszú idő, tele eseményekkel, váratlan fordulatokkal. Arra kérlek, forgassuk vissza az idő kerekét egészen az indulásig! 

– Gyergyóremetén születtem. Amióta az eszemet tudom, mindig énekelni akartam. Pici gyermekként felmásztam a fára, kieresztettem a hangom, majd érdeklődtem édesanyámtól, hogy szépen szól-e. Volt egy Kovács Apollónia-lemezünk, amit rongyosra hallgattunk. Azonkívül román könnyűzene-énekesek lemezét lehetett megvásárolni, így Margareta Pâslaru lett az eszményképem, aki évek múltán egy magyar dalomat felvette a lemezére. A magyarországi könnyűzene csak később, tiniéveimben, Csíkszeredában ért el hozzám.

– Hol énekeltél nyilvánosan legelőször?

– 1968-ban tízévesen a karácsony előtti szülői bálon a gyergyóremetei művelődési ház színpadán népdalokat adtam elő jó hangosan, mert nem volt mikrofon, és be kellett tölteni a tágas termet, de volt tüdőm, és van ma is. Másnap attól „zúgott” a falu, hogy a Lázár Dénes lányának milyen szép, erős hangja van. A szereplés, az éneklés, a siker vírusával akkor fertőződtem meg, amitől soha nem tudtam megszabadulni. Harmonikán kísértem az éneket, a kis hangszeremen autodidakta módon tanultam meg játszani. Édesapám 999 lejért vette az áhított első gyermekméretű hangszert 1968-ban, amikor a kishúgom, Magdika született, ugyanis abban az időben ezer lejt adtak az édesanyáknak a harmadik gyermek születése után. Egész nap gyakoroltam, amíg feldagadt a karom, és abba kellett hagyni.

– A jellegzetes Nagy Mari-s koreográfiát kitől tanultad?

– Azt mondták, hogy úgy mozgok, mint Tina Turner, de fogalmam sem volt, hogy kicsoda Tina Turner, amikor az 1980-as években koncerteztem, és valósággal nem engedtek le a színpadról. A mozgásom vérből, zsigerekből jön, azt nem lehet megtanulni. A diszkóban is mindenki engem nézett, amikor táncoltam, sőt még Kairóban is. Amikor énekelek, egy más dimenzióba kerülök, és a taps ébreszt a valóságra. 

– Hogy tudtad megőrizni fiatalos külsőd, miből ered az energia, amit sugárzol?

– A géneknek tulajdonítható, azonkívül azt mondják, hogy fotogén és „telegén” vagyok. Én úgy érzem, hogy soha nem voltam szép, és Remetén a kapafogú, duzzadt „buzájú” (ajkú) Marikaként emlegettek, ezért gyermekkori képeimen soha nem mosolyogtam. Eszembe sem jutott, hogy később az lesz a szexepilem. Amikor Kairóban éltem, naponta húsz kilométert kerékpároztam, mindenhova, ahol éltem, magammal vittem a biciklit. Néha sportoltam, de most inkább bottal gyalogolok. Soha nem diétáztam, mindent eszem, iszom, de csak mértékkel, az édességet pedig soha nem szerettem. 


Az első harmonika



– A frizurád is jellegzetes volt, a Mireille Mathieu-féle barna hajjal tetszettél a legjobban, és mi is utánoztunk. Később félig-meddig, majd egészen megszőkültél. A divatot követted, vagy a fodrászod ajánlotta? 

– A hajam mindig én vágtam, alakítottam, festettem, ugyanis a szállodákban, ahol dolgoztam, egy hajvágás kétszer annyiba került, mint amennyit egy előadásért kaptam. 

– Lépjünk még egyszer vissza az időben. Csíkszeredában fedeztek fel, hogyan történt, és hogyan sodródtál a magyar közönség által – enyhén fogalmazva – nem kedvelt Adrian Păunescu országjáró csapatába?

– 1972-től Ditróban, majd Csíkszeredában (ahova átköltöztünk) jártam iskolába, a szüleim azt szerették volna, hogy valamilyen mesterséget tanuljak. Csíkban a Vox T együttesben popzenét énekeltem a helyi ifjúsági klubban. Gyakran ismételt kérésemre édesanyám egy egész havi fizetéséből vette meg az áhított 12 húros gitárt. A hangszer megtetszett a Folk Grup 5 együttes vezetőjének, Verzár Ferencnek, aki kölcsönkérte, majd engem is meghívott énekelni. A KISZ által támogatott fiatalok zenei fesztiválján Borbély Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió zenei szerkesztője és Boros Zoltán, a Román Televízió magyar adásának zenei szerkesztője felfigyelt ránk, és bekerültünk a díjazottak közé. George Sbârcea volt a zsűri elnöke, és a Viaţa studenţească lap díját nyertük meg, majd 1977-ben a Folk Grup 5-tel (Verzár Ferenc és Csongor, Szász István, Kiss László) az Ilyenek vagyunk mi, fiatalok című számmal elsők lettünk.

1978-ban, amikor Adrian Păunescu Az antenna az önöké című műsorával járta az országot, Hargita megyében a KISZ minket küldött meghallgatásra, mert akkor már ismertek voltunk. Păunescu meghívott a Cenaclul Flacăra műsorába, de a fiúk nem vállalták, munkahelyük volt, én viszont nem mérlegeltem, hiszen érettségi után szabad voltam, mint a madár, és kisgyermekkoromtól csakis énekelni akartam, ez volt akkor számomra a legfontosabb. Azon nyáron a Republicii stadionban 30.000 néző előtt léptem fel először a Cenaclul Flacărában, és nagy sikert arattam, de egy bizonyos idő elteltével valósággal megszöktem.

Időközben 1978 őszén felvételiztem a bukaresti népművészeti iskolába, ahol a kiváló Florica Orăscu volt a tanárnőm. Miután végeztem, Titus Munteanu meghívott a televízióhoz, ahol élőben egy dalt énekeltem volna, de a vizionálás során, amikor meghallották, hogy Păunescunál énekelek, azonnal kivágtak az adásból. Ez lett volna a karrierem kezdete, de 1981-ig várnom kellett, amikor Tudor Vornicu felfigyelt rám, és meghívott, hogy jelentkezzem nála a repertoárommal. Megtettem, és ezzel elindult a lavina, ami azt jelentette, hogy koncert koncertet követett, alig tudtam eleget tenni a meghívásoknak. Közben a Constantin Tănase varietészínházhoz is bedolgoztam két éven át. 1983-ban szerződést ajánlottak: elmennék-e velük Kairóba egy hónapra egy varietészínházhoz Cornel Patrichi balettcsapatával, Alexandru Arşinellel, Stela Popescuval és másokkal? A műsorunk sikeres volt, ezért egy hónapot hosszabbítottak. 


A pálya kezdetén



– Hogyan, kinek a segítségével maradtál ott? Hol laktál, amikor hosszabb ideig szerződésed volt egy-egy szállodával?

– Meglátott egy ügynök, és 1984-ben, amikor Romániában egyre jobban beszűkültek a lehetőségek, szerződést ajánlott. 1984 januárjában utaztam vissza Kairóba, és ezzel az itthoni karrierem félbeszakadt. Ott viszont megismertem egy Párizsban nevelkedett, jóképű arab műépítészt, akit nagyon megszerettem. Ő vitt el Párizsba, és mindent megvett nekem, amit csak óhajtottam, de amikor öt év után kiderült, hogy nem lesz házasság a kapcsolatunkból, elváltak az útjaink. Felejthetetlen élményt jelentett számomra, hogy énekelhettem Omar Sharifnak, aki napokig eljött este a bárba, és hallgatott. Ennek emlékére egy kép is készült vele. Kilenc év után, amikor 1993-ban kiéleződött Egyiptomban a terrorizmus, búcsút intettem Kairónak, és Marrákesben kötöttem ki. Marokkóba az Autostop együttesből magammal vittem Dán Pétert és Szőcs Jánost. Casablancában énekeltem Károly hercegnek, és Sting is meghallgatott egy este. Az angol és a francia mellett megtanultam az arab utcai nyelvet is. Akkor már édesanyám Marosvásárhelyen élt, én oda tértem haza külföldről, és mindennel segítettem, hogy ne szenvedjenek a húgommal együtt semmiben hiányt. 

Marokkóban, bár luxusszállodákban énekeltünk, volt, amikor ott is laktam, máskor lakást béreltek számomra. Egy idő után egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy visszafelé megyek a pályámon, akárcsak a rák. Az otthoni zenei világgal pedig teljesen megszakadt a kapcsolatom, mivel az ismerősök közül, akikkel korábban együtt dolgoztam, sokan elhagyták az országot, mások meghaltak, nyugdíjba mentek. Elkönyveltem magamban, hogy az énekesi pályafutásomnak vége, otthon már nem fogok színpadra állni.

– Ez mégsem így alakult, a rendszerváltás után érkeztek a meghívások, és egészen jó interjúk is készültek veled. 

– Valóban hívtak, és mentem is a rendszerváltáskor, de édesanyámat teljesen tönkretette és engem is nagyon elkeserített egy újságcikk, amit a helyi lapban írtak rólam. 

1996 őszén ismertem meg dán nemzetiségű első férjem, 1997-ben Marosvásárhelyen szültem meg a lányomat, Júliát. Második férjemmel 1999-ben telepedtem le Magyarországon. A nővérem költözött ki először a három gyermekével Magyarországra. A lakásuk mellett volt egy üres telek, amit megvásároltam, és házat építettem. Amikor készen volt, magammal vittem Vásárhelyről édesanyámat és a húgomat, és eldöntöttem, hogy a gyermeknevelés marad az egyetlen foglalkozásom. Azt akartam, hogy a gyermekem a magyar ábécével kezdje, legyen magyar kultúrája, aztán majd ő döntse el, hogy tovább hogyan alakul az élete. Jelenleg a szegedi orvostudományi egyetemen tanul, verset ír, fest, szépen zongorázik és zenét szerez.

2012-ben, amikor a lányom már felcseperedett, bejelentkeztem a Facebookon, és kezdtek szivárogni a visszajelzések. Amikor eljöttem Gyergyóremetére az 50 éves kortárstalálkozóra, Boros Veronka egy szép interjút készített velem Sánta Ádám operatőrrel a Román Televízió magyar adásának, amit a Duna Televízióban is kétszer műsorra tűztek. 2012-ben a román adásban is készült interjú velem, 2014-ben a RTV-től Mariana Almăşan felhívott, azóta évente kétszer-háromszor megyek énekelni Bukarestbe. A Constantin Tănase színpadára is meghívtak 40 év után, a gálaünnepségre, amelyen Anda Călugăreanura emlékeztünk.

– A hét végén Marosvásárhelyre utazol. Hogyan szólt a meghívó?

– Felhívtak a polgármesteri hivatalból, hogy elmennék-e, amire büszkén rábólintottam. Nagy megtiszteltetés 40 év után újra Marosvásárhelyen énekelni a várban. De egy kívánságom még maradt, szeretnék egy másfél órás önálló koncertet tartani a Kultúrpalotában, amire meghívnám a barátaim, és amelyen csakis Nagy Mária lennék, és nem Románia Bonnie Tylere vagy Tina Turnere. Azt szeretném, hogy a magyar közönség is jobban megismerjen, legyen egy igazi Nagy Mária-slágerem, amit időnként játszanak a rádióban, televízióban. Egyelőre keresem a szponzorokat, hátha sikerülni fog, és lesz hallgatóság is azok köréből, akik még nem felejtettek el, vagy szeretnének ezután megismerni. Nagyon remélem, hogy sikerül. 

Nagy Mária regénybe illő életének sok más részletéről is beszélgettünk, de talán legközelebb visszatérünk arra is. Addig is ne felejtsék, június 25-én, szombaton este 7 óra után a várszínpadon találkozhatunk az örökifjú énekesnővel.