Magáncégre bízzák a parkolók üzemeltetését
2017-05-07 15:49:04
- Menyhárt Borbála
Versenytárgyalást írnak ki és magáncéget bíznak meg a marosvásárhelyi parkolók üzemeltetésével – erről döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a városi tanács.
Versenytárgyalást írnak ki és magáncéget bíznak meg a marosvásárhelyi parkolók üzemeltetésével – erről döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a városi tanács. A közel ötórásra nyúló ülésen ugyanakkor leszavazták a tervezetet, amelynek értelmében az egyes egyházaknak nyújtott volna támogatást a város. Az erre szánt összegek nagy része az ortodox egyházé lett volna.
Miután közel három órán át vitatkoztak a katolikus iskola ügye kapcsán, ezt követően is több olyan határozattervezet szerepelt a napirenden, ami ismét vitát szított a tanácsosok körében. Az egyik az egyházaknak nyújtandó támogatásról szóló határozattervezet volt, ugyanis Radu Bălaş, a Szabad Emberek Pártjának képviselője szóvá tette, hogy az egyes egyházak jelentős összegeket kérnek például a templomokbeli falfestményekre, és nem tartja tisztességesnek, hogy az adófizetők pénzéből erre áldozzanak.
– Egyetértek azzal, hogy nyújtsunk támogatást az egyházaknak javítási munkálatokra, a templomok karbantartására vagy szociális tevékenységekre, de a falfestményekre szerezzenek pénzt szponzoroktól vagy a hívek hozzájárulásából – adott hangot véleményének. A képviselőnek a tanácsülést megelőzően a közösségi oldalon közzétett bejegyzése szerint a javasolt összegek nyolcvan százaléka az ortodox egyháznak ment volna, és egyes egyházközségek hatszázezer lej körüli összegeket kértek falfestményekre.
Moldovan Călin liberális képviselő felháborodásnak adott hangot, szerinte a falfestmények művészi értékűek, ugyanakkor, mint mondta, nem kell elfelejteni, hogy sok egyházközség jótékonykodik is, tehát megérdemlik a támogatást.
Erre reagálva Radu Bălaş hangsúlyozta, ő maga is ortodox vallású, és egy szóval sem vitatja, hogy a falfestmények művészi értékűek, csupán úgy véli, hogy ezeket nem a helyi költségvetésből kell fedezni. – Ha az adott ortodox egyházközség szociális központot szeretne létrehozni, és erre kér pénzt, biztosítom őket a szavazatomról – fűzte hozzá Radu Bălaş. Több javaslat is született, többek között, hogy halasszák el a szavazást, amíg jelentés készül arról, hogy minek alapján osztották le az összegeket az egyes egyházközségeknek, illetve, hogy vegyék ki a falfestményekről szóló tételeket, de végül az egyházak támogatásáról szóló határozattervezetet elutasította a testület. Ennek hallatán az ortodox egyház teremben ülő képviselői csalódottan kivonultak.
A rendszer fejlesztésére fordítják a bevételt
A városi parkolás terén három lehetőség közül kellett választaniuk a képviselőknek: vagy létrehoz a polgármesteri hivatal egy szakosztályt, amely a közterületeken lévő parkolóhelyeket üzemelteti, vagy versenytárgyaláson kiválasztanak egy erre szakosodott magáncéget, és arra bízzák a szolgáltatást. A harmadik opció a köz-magán partnerség lett volna. A testület végül a második variáns mellett tette le a voksát, versenytárgyalást szerveznek, és kiválasztanak egy céget, amely üzemelteti majd a parkolókat. Gyakorlatilag az eddigi rendszerben megy minden tovább, mint amikor a Tracia Trade volt megbízva ezzel. Tehát várhatóan két-három hónap múlva lesz ismét fizetős a parkolás a város területén. Peti András ülésvezető javasolta, hogy emeljék meg a parkolók üzemeltetéséből a városkasszába befolyó összeget, és azt fordítsák a parkolórendszer fejlesztésére, amire a testület rá is bólintott.
Mark Christian Hermann, a Szabad Emberek Pártjának tanácsosa szerint a városnak lennének erőforrásai, hogy létrehozzon egy szakosztályt, amely a parkolókat üzemeltetné, és kollégájával, Radu Bălaşsal Nagyvárad és Kolozsvár példáját hozták fel, ahol ez a modell működik, és évi 6-8 millió lejes bevételt hoz a városkasszába.