2025. október 31., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kutyanyelv (18)

Koppintó

Valaki lemásolta Hazudós című jegyzetemet, és beküldte a laphoz, közlésre. Úgy gondolhatta, ha nekem szabad, őneki miért ne. A kézirat végül hozzám került, és azzal napirendre is tértünk fölötte. Nem túl gyakori, de megesik az efféle. Kétféle ember tesz ilyet: aki őszintén gondolja, hogy ugyanazt a szöveget a saját neve alatt közölheti, illetve a huncutabb fajta olvasó, aki így akar borsot törni a „nagyhatalmú” szerkesztő orra alá –, hátha sikerül megtréfálni, hiszen a feje nem káptalan, nem tarthat észben minden szöveget. Aztán majd diadalmasan „leleplezi” a turpisságot, hadd derüljön a sznob világ… 

Előkerült az a levél, másfél évtizeden át kuksolt egy vastag füzetben. Nézegetem, hölgy írhatta, gyöngybetűs… Jól tettem, hogy nem dobtam el.

Ki tudja, mire vitte elkövetője. Bár úgy tűnik, nem egészen értette a lényegét. Immár mindegy.

*

Ojjé, megvan mindenem!

„Végeredményben nem panaszkodhatom. Itt élek a saját házamban, ami ki van fizetve. Dolgozószobám falát könyvek borítják a mennyezetig, erre vágytam gyerekkoromban. Reggel nem kell korán kelnem, és a munkahelyemre rohannom. Csendes környéken lakunk, idegeimet nem teszi tönkre a nagyváros zaja. Tehát optimális körülmények között azzal foglalkozom, amivel akarok: magyar irodalommal. Ha délben megéhezem, autóval kimegyek bármelyik vendéglőbe a környéken, van rá pénzem. Ha valamit inni kívánok, kiveszem a bárszekrényből. Ha elunom a munkát, elmehetek böngészni az antikváriumokba, s megvehetem, amit akarok. Ha süt a nap, kimegyek sétálni a jó levegőjű, szelídre tervezett parkba. Ha hideg van, bekapcsolom a központi fűtést, s az egész ház rögtön barátságos lesz. Ha társaságra vágyom, felhívom a barátaimat. Mióta ilyen nyugodtan élek, a gyomrom is jobb. Akkor hát mi a bajom?” 

Bumerángatódsz, Tatus?

Lányunokáim egyike a vállam fölött lesi, mit művelek. Csak nyugodtan, mondom, nem zavarsz vele. Elolvassa, aztán ezt mondja: 

– Jaj, tatám, hogy lehetsz ilyen hazudós! Először is, ez egy koszos tömbházlakás. Igaz, hogy kifizettétek, de én nem nevezném „saját házamnak”. Csak ölitek belé a pénzt. 

– A „dolgozószobád” voltaképpen a nappali; mindig olyan, mint egy feldúlt raktár; és ha nem is kora reggel, de azért bejársz a munkahelyedre, nem? 

– Csendes környéken laknál? Itt, a Dübörg negyedben, a Marin bár kocsmája fölött hat emelettel? 

– Ha délben megéhezel, autóval ruccansz ki, bármelyik vendéglőbe a környéken? Van rá pénzed, Tatus? Csak ránk nincsen? 

– S ha valamit inni kívánsz, kiveszed a bárszekrényből? Hiszen nektek nincs is bárszekrényetek. 

– Ha elunod a munkát, elmész az antikváriumba… S hogy megveheted, amit akarsz, nocsak… Hiszen nem vettél könyvet az ezredforduló óta. Amit hozol haza, mind-mind ajándék… 

– Az pedig mindennek a teteje, hogy ha süt a nap, sétálsz a jó levegőjű parkban. Mikor sétáltál utoljára? 

S ha megtennéd is: imádsz kutyagumin parádézni?!… 

– Ami a központi fűtést illeti, hányadik hete várjátok a gázórát? Hát a mestereket, azokkal a pompás rézcsövekkel? 

– Társaságod sosem volt, barátaidnak csak akkor kellesz, ha szívességet akarnak. Ingyen. 

– A gyomrodat pedig jobb, ha nem hozod szóba. Hiszen mindig jajgatsz, és nyeled a szódabikát…

*

Azzal faképnél hagy. A Jóisten mentse a szerencsétlen vádlottat, akit, ha ügyvéd, ügyész vagy bíró lesz a kicsike, megbombáz majd a keresztkérdéseivel. 

Csendben kussolok. Védekezhetnék, hogy kegyes csalás (pia fraus) esete forog fenn; aki a kedves szöveget írta, nem más, mint Czigány Lóránt (1935–2008), Pomogáts Béla szerint ő „az irodalmi nemzet szószólója”; számos fontos magyar és angol nyelvű kötet szerzője, akinek kimagasló jelentőségű műve a The Oxford History of Hungarian Literature From the Earliest Times to the Present című, 1984-ben megjelent nagyszabású összefoglalás, amely „régi igényeket kielégítve rajzol képet a magyar irodalom nyolcszáz esztendős történetéről”. 

Czigány Lóránt az angliai magyar emigráció intellektuális fórumának, a londoni Szepsi Csombor Körnek (1964–1989) is az elnöke volt. Az Írok, tehát vagyok – emigráns napjaim múlása, 1971–1981 című önéletrajzi írása 2005-ben a Kortárs Kiadó gondozásában látott nyomdafestéket. 

*

A 222. oldalon olvastam a bejegyzést, és „játszva” el is oroztam tőle. Úgy érzem, megy nekem annyira, mint őneki anno Londonban – ehejt itt, Marosvásárhelyen! 

A vád képviselője ezt meg sem hallaná. Hiszen napnál világosabb: lopós, hazudós – ráadásul sunyi és gyáva is vagyok. 

Pfuj!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató