2025. január 24., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kutyanyelv

Hosszú, keskeny papírlap, főként szerkesztőségi, nyomdai kézirat(ok), ideiglenes feljegyzés(ek) céljára. Könyvjelző, papírcsík, cafat, foszlány, papírfecni, cédula, cetli.

Kisebb zsákra valót „mentettem” haza, mikor nyugdíjba vitt a bűnöm. Cikkentyűtémaként afféle puskának készültek: valahányszor érdekesnek vélt akármire bukkantam, kutyanyelvre raktam. Az „alapanyagot” éjszakai ügyeleteim alkalmával oroztam a nyomdából (amikor „tisztafej” voltam). 

Most, öregkori nagytakarításkor mindet könyörtelenül ki kellene dobni, de éppúgy sajnálom valamennyit, mint azt a néhány  kéziratot, ami lakásváltásaink kavarodásából megmenekült; vagy a könyveimet (már ami még megvan belőlük). 

A depressziót nehezen kerüli el az ember a ködös, hidegrázós világban, amikor hatványozottan érvényes az egykori kollektív gazdaság szebb napokat és jobb klímát látott idős mérnökének ismeretterjesztői stílben kelt védekezése a felsőbb szervek előtt (hogy ti. miért olyan kicsik a hozamok, mitől olyan gyenge a termés): elvtársak, a mi viszontagságaink közepette igen kevés a fény-óra... – nos, ezért, s az öngyógyításon túl, egykori ötletvadász-, ihletkurkász múltamhoz is híven, sajnálom kidobni életemnek ezt a részét, íróasztali fiókjaim szerény, de annál hasznosabb vendégeit, ezeket a megfakult lelki falvédőket...

*

Tübejka

A kábelkorcsomában épp egyik kutyanyelvet böngészném... Nehezen olvasható, kapkodva jegyeztem le – minden kósza ötlet írásképe ilyen kusza volna? –, ízlelem a bor tizennyolc lejes vörös árnyalatát, azt próbálom kitalálni, mit rejt ez a töredék, hogy „tübejkát visel” – amikor csak odacsapódik a terem sarkában dangubázó asztalomhoz (Kedei Zoltánt és Nagy Pált várom, és mindig Ráduly Jánost, ha bejönne Kibédről) egy fószer, ócska turki tréningben, tocsogó papucsban. Már amikor belépett, lehetett sejteni a rosszat, hogy direkt ide tart, és jó, ha csak egy decit kér.

Vazze.

Oké, bólintok. Ha megmondod, honnan van rajtad ez a tübejka.

Mosolyognék fensőségesen.

A derék kunyeráns rögtön felfogja, hogy nálanál is idiótább alaktól próbál koldulni. 

Tu bé mi? Kérdi báván.

Tü-bej-ka.

Legyint. S eloldalog megverten.

Ott maradok a semmi árnyalatú borommal meg a titokzatos, megfejtetlen tübejkával.

*

Nehéz kihátrálni

Kétnaponta hív, amíg ez működik, élünk. Mióta meggyengült a látása, nehezen teheti papírra gondolatait. Beszélgetéseink rendszerint az időjárással indulnak, aztán olvasási élmények következnek. Felesége olvas fel rendszeresen, és megbeszélik az elhangzottakat. 

Az is napirenden van, ami szűkebb s tágabb környezetünkben történik. De már neki is, akárcsak nekem: minden valamiről egy másik valami jut az eszébe, és azzal az első valami már el is veszítette a jelentőségét.

Belül zajlik (ismét)  minden, minden.


*

A cédula vitézül dacolt az idővel – és nyert. 

Nem köti össze az írásjeleket,  inkább rajzolja, apró fekete (tus-)betűkkel. Éles látással – ezt éppen 2005. július 11-én.

„Lehetséges, hogy valaki már végigjárta az agyát – képletesen »végigautózott« minden tekervényen, de szerintem képtelenség kihátrálni egy zsákutcából, ha valaki hátulról nem integet, és nem mutogat ujjal, hogy hol van a határt jelölő cövek...

Uram, azt a szürke anyagba ágyazott labirintust a magad szórakoztatására teremtetted-e, vagy arra, hogy magunk keressük meg a kiutat, ha másfelé nézel? –; mert lehetetlen pontosan betájolni, merre vagy.

Annyian utánozzák a hangodat, hogy gyakran valóságosnak tűnik a visszhang.

Székely-Benczédi Endre”


*

Mennyei élvezet

Micsodás örömökkel jár az újságírás. Egyszer valamilyen „kiszállás” alkalmával úgy elgyávultam, hogy mindenki eltávozott már az esemény színhelyéről... A svédasztalról még „elmentettem” egy palack bort, aztán kiléptem a csillagos éjszakába, és elindultam lefelé, mert könnyebbnek tűnt. Mint kiderült, helyes volt a döntés, az állomásra csaknem egy óra múltán érkeztem, atomcsend fogadott, sem füst, sem mozdonylihegés, sem vasutaskoslatás, tolatás...  Egyetlen lámpa világít, a menetrendből megtudom, hajnalban lesz vonat, addig muklész. 

Mindegy, jegyet, ha majd felszállok, a kalauztól.

Félárnyékban ücsörgök a padon. Jegyzőfüzetem mellett találok néhány cetlit. Multifunkci (ügyeleti, turkálói, terepjáró) trencskóm belső zsebében jól megférnek, mikor viseltem ezt az öltözéket, ki tudja. Mikor kerültek oda a fecnik.

Üdvös, hogy előkerültek, kivel társalkodnék éjjeli kettő és hajnali öt között.

Szerencsére nincs hideg, az augusztusi éjszaka még itt, a havasok lábánál is elviselhető, s amíg a bor tart, izzadhatok egy kicsit. 

Cikkvázlat arról, hogy bánt  a tyúkszem. Az élet, vetettem papírra a nyomdában, s most olvasom, ebben a süket térben – s merengek: az élet 90 százaléka védekezés (minden ellen), és (szerencsés esetben) tíz százalék élvezet. Elütő kérdés, forrásjelölés nélkül: szerelemben a szlovák nők miért nyögik, hogy joj? 

Ejnye. Jól jön rá a korty. 

Több éve: maga alkoholista? Hogy mindig isznak az írásaiban. Ó, nem, legfeljebb kissé iszákos. Lényeges a különbség. 

Mert ő segít. Beszervez a  bónuszpásztorba, le lehet szokni.

Minek, asszonyom, minek? Tudja, kedves, a vegetáriánus nem eszik olyat, aminek gyereke lehet.

Nem tud mit kezdeni az infóval, lecsapja.

Azt hiszem, aludtam egyet. Fázom, könnyítek, fél üveg bor még megvan. 

Nahát, ezt a cetlit! Nem is kell megerőltetnem magam, ha igazat írok az eseményről, ahonnan ide tévedtem. A szervezők mindig elégedettek, a közönség mindig jobbat vár, mindig van rossz idő, mindig van közlekedési zavar, sőt káosz is, mindig vannak és lesznek ügyeskedők, a közpénzek mindig eltűnőben, öröm  a levegőégben. 

Tűzijáték, szűzi tájék. Égbe lövellő ideológia.

Fúvósbanda és mazsorettparádé.  

Vízizene a Küküllőkön és a Maroson s az Olton. 

*

Elfogyott az italom, alig három óra. Annyi lehet, hiszen az órámat is elhagytam valahol.

Didergek, fázom. Feladom. Vissza a lépcsőkön, fel, amerről érkeztem.

A magas mart tetején fut az országút. Nem fut, alszik. Elfogytak az autók.

Ideges fény vibrál. Muramista, benzinkút. 

Van-e benne benzintyúk.

Csak lesz valaki...

Van. Egy alak a kocsi csomagtartóját babrálja. Barátságos. Nincs senki, mondja. Annyi benzinje maradt, Parajdig felmehet.

Hát én Vásárhelyre.

Ja. Akkor arra aláfelé. 

Hogy megrakna ez, ha kedélyesen meghívnám egy sakkpartira.

Miközben felveszem a sóváradi irányt, egy másik kutyanyelv ugrik be. Milyen lehet, amikor valaki sóhajtásnyira van a Himmelchen nevű orgazmustól. 

Pontosan emlékszem a kifejezésre, de totál hasztalan. 

Nem tudok németül.


Hogyan tudnék élni nélküled? 6 órával korábban

Közlemény 6 órával korábban

No komment 6 órával korábban

Mit üzen a Kegyelemkenyér? 6 órával korábban

35 éves a Helikon 6 órával korábban

LOJÁLISOK a Bernády Házban 6 órával korábban

Varázslatos világ 6 órával korábban

Még velünk lehetne 6 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató