2022. május 25., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A rendszer működtetéséhez szükséges számítógépes programot is meg kell vásárolni.

Európai uniós támogatásnak köszönhetően két év alatt, a prefektúra koordinálásával, megyénkben is kiépítik az e-kormányzati rendszert. Az unió régiófejlesztési alapjából, a szektoriális operatív program gazdasági hatékonyságnövelő pályázati kiírása alapján a rendszer kiépítésére a prefektúra 1.950.000 lej támogatást nyert. A program kivitelezésének összértéke: 2.406.422 lej, ebből az önrész 456.422 lej, amit a megyénknek visszautalt héából fedeznek.

 Mircea Munteanu, a prefektus kabinetvezetője elmondta, az említett összegből a megye 92 közigazgatási egységének és a prefektúrának 92 számítógépet, központi egységet, szkennert, egy információs pultot, hat szervert, két vonalkódnyomtatót, egy elektronikus telefonközpontot és öt nagy teljesítményű IP telefonkészüléket vásárolnak. Ezenkívül a rendszer működtetéséhez szükséges számítógépes programot is meg kell vásárolni. A rendszerbe 91 polgármesteri hivatalt (az összes községet), valamint a prefektúra és a megyei tanács hatáskörébe tartozó, összesen 36 dekoncentrált intézményt kapcsolnak be, de jelszó és felhasználónév birtokában bárki beléphet. Miután működésbe helyezik a hálózatot, az alábbi szolgáltatásokat lehet majd igénybe venni, illetve információk olvashatók a következő témákban: hulladékgazdálkodási engedélyeztetés, kérvények, különféle engedélyek kiváltása, közvetítése az illetékes hatóságoknak, az intézmények tevékenységi jelentésének közzététele, közvita, kihallgatási programok, vitafórum.

A belépés nagysebességű, többsávos internetes hálózathoz (broadband) való hozzáférést tesz lehetővé, ami az ügyintézést is felgyorsítja. A rendszer nemcsak a megyében, hanem az országos hálózatban is működik majd. A pályázatból támogatják a működtetőszemélyzet képzését is.

Az említett kiírásra 23 pályázat érkezett, ebből az e-kormányzati rendszer kiépítésében Maros és Beszterce-Naszód megyét támogatják. A prefektúra 2009 novemberében nyújtotta be a projektet, 2011 májusában hozzáfognak a kivitelezéshez, 24 hónapon belül a rendszer működőképes kell legyen.