Kártérítés az elítélteknek
2017-02-20 17:29:56
- Agerpres
Összesen 1,6 millió euró kártérítést ítélt meg 2016-ban az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) romániai raboknak a börtönviszonyok miatt indított perekben.
Összesen 1,6 millió euró kártérítést ítélt meg 2016-ban az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) romániai raboknak a börtönviszonyok miatt indított perekben – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az Országos Börtönigazgatóság vezetője, Marius Vulpe. Az igazgató szerint tavaly 313 olyan ítéletet mondott ki az EJEB, amelyekben elmarasztalta Romániát a fogvatartási intézetekben uralkodó állapotok miatt. Vulpe hangsúlyozta, a bírságok a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságával, illetve azzal magyarázhatók, hogy az elítéltek megtanulták követelni a jogaikat, ugyanakkor az állam áthágja a büntetés-végrehajtással kapcsolatos törvénykezést. Hozzátette: jelenleg mintegy 8.500-zal több elítélt van a börtönökben, mint ahány fő befogadására képesek lennének.