Kántorné Engelhardt Anna neves színésznő sírját az idén 35. éve fennálló és a közművelődést szolgáló Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület gondozza. Szekeres Erzsébet elnöksége alatt, Csorba András színművész, rektor, majd Vári Attila író biztatására, kérésére az egyesület Kántorné Engelhardt Anna (Nagyszeben 1791 – Marosvásárhely 1854. február 28.) sírkövét felújíttatta. A sírra Izsák Márton készítette el bronzból azt a plakettet, amely a nagyszerű színésznőt ábrázolja. Miután a bronzplakett eltűnt, Náznán Olga elnöksége alatt Balogh József Cubi öntödéjében egy alumíniumot utánzó műanyag plakettet öntettek.
Kántorné megpróbáltatásokkal teli élete, művészete és emlékezete előtt 2025. február 28-án tisztelegtek az egyesület tagjai, és elhelyezték a kegyelet koszorúit. Emlékbeszédet Kilyén Ilka színművész, az egyesület alelnöke mondott.
Kántorné nehéz időkben, a vándorszínészet korában szolgálta alázattal és tehetséggel a magyar színjátszás ügyét. Szász család gyermekeként látta meg a napvilágot, korán árvaságra jutott, cseléd lett, de megtanult magyarul, a színpad szerelmese lett, és amíg az egészsége engedte, szerepek sokaságát játszotta el. Nagyszerűen alakította Szapphót, ő volt az első Gertrudis a Bánk bánban az ősbemutatón is, Shakespeare-hősnőket alakított nagy drámai erővel.
Játszott Kassán, Tokajban, Eperjesen, Kolozsváron, Debrecenben, Székesfehérváron, Egerben, Pesten és Budán, a két város között a Duna jegén gyalog járt át.
Lexikonok szerint 1845-ben vonult vissza a színpadtól. Marosvásárhelyen volt a búcsúelőadása. A Kegyencek vagy II. Katalin orosz cárné szerelme című darab címszerepét játszotta.
Milyen lehetett valójában Kántorné Engelhardt Anna? „Magas termet, nagy terjedelmű, olvadékony érces hang, gondolatot és szenvedélyt híven és könnyen visszatükröző arc és szem” – mondja róla Szigligeti Ede, első életrajzírója.
Rexa Dezső irodalomtörténész így jellemzi: „Mi volt ő a magyar színészetnek? Első nagy fáklyahordozója, első papnője, első szolgálója, örökös dicsősége. Tragikus szerepeiben megdöbbentő, szívet-lelket megreszkettető erő. Amikor komikus szerepekben lépett fel – mindent elfeledett és elfeledtetett –, csupa kedély volt, szív és szeretet.”
Szegényen, árván nőtt fel, és „mindenektől elfeledve, szegényen, a nyomortól és szenvedéstől felőrölve” hunyt el. Jeltelen sírjára két évvel később Prielle Kornélia helyeztetett emléktáblát. A sír tönkrement. 1941-ben újították fel. Ekkor emlékbeszédet Molter Károly és Fedák Sári mondott.
Az LZSKE és minden kultúraszerető marosvásárhelyi kegyelettel hajt fejet a hajdanvolt tragikus sorsú nagy színésznőnk emléke előtt. Tegye nevét áldottá az emlékezés!
Kiss Julianna
