2025. augusztus 1., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*A termék le van védve, de az utóélete a fontosabb – hangzott el a beszélgetésen
Fotó: Gligor Róbert László



Jelmondata: Becsülettel, természetesen!


A vártnál több időt vett fel, de végül jóváhagyták a Nyárádmenti Termék márkanevet, így ezt hamarosan használhatják a termelők. Az erről szóló bemutatóval hivatalosan is megnyitották a Nyárádmente Fesztivált szerda este Nyárádszeredában.


A helyi inkubátorházban tartott beszélgetésen jeletette be Tóth Sándor polgármester, hogy szinte minden kétséget kizáróan hivatalosan is használható a Nyárádmenti Termék márkanév. Ennek folyamata azonban a reméltnél jóval több időt vett fel. A Nyárádmente Kistérségi Társulás és a nyárádszeredai önkormányzat egy 2020-ban megnyert EU-s pályázat keretében dolgozta ki a márkanév tervét, de annak bemutatása óta szinte két év telt el, amíg ezt sikerült is levédeni a hazai találmányokért és márkanevekért felelős országos hivatalnál (OSIM). A benyújtott dokumentáció ügye lassan haladt, 2023 végén visszautasították, ezért tavaly egy ügyvéd segítségével vették fel újra a folyamatot, és idén május 15-én megszületett a hivatalos döntés a márkanév bejegyzéséről. Mivel a két hónapos fellebbezési időszak alatt senki nem nyújtott be ellenkeresetet (legalábbis nincs tudomásuk róla), már jogilag bejegyzettnek tekinthető. A hír bejelentésének időpontját (Nyárádmente Fesztivál megnyitása, szerdai nap) azért mostanra időzítették, mert a nyárádmenti termékek és a nyárádszeredai piac olyan szellemi és tárgyi értékek, amelyek ehhez a vidékhez köthetők, a Nyárádmente identitásának meghatározó részei. Ez a márkanév és minden, amit ez takar (elsősorban a termékek és a Murokország megnevezés) évszázadok óta adott volt, létezett, nem kellett kitalálni, csak egy „ernyő” alá kellett terelni. Ezt tíz évvel ezelőtt meg kellett volna már tenni, de még ma sem késő – véli a kisváros polgármestere Porcsalmi Bálint, a márkanevet kidolgozó Ribukom cég alapítója és vezetője elismerte: sokkal több szív és lélek van ebben a munkában, mint sok más projekt esetében, mert ezen a vidéken „jó emberek és jó termékek vannak”. A helyi termékek az aranykorukat élik, sokan tudatosan keresik azokat, így ezek értékesítésének egy jogi keretet adtak a márkanév megalkotásával.

A márkanév egyszerre jelenít meg egy terméket, egy vidéket, egy minőséget és egy mindezekkel társítható érzést, és elsősorban nem a helyieknek, hanem a vásárlóknak üzennek vele. A megalkotás, megjelenítés és az értékesítés során pedig nemcsak maga a termék a fontos, hanem a gazdák, az emberek is, akik a termék mögött állnak – jelentette ki a szakember. 

A Rubikom ezzel a márkanévvel tavaly áprilisban ezüstérmet nyert a Transform Awards Europe 2024 márkaversenyen Londonban, ami egyrészt a márkanév alaposságát és szakmai komolyságát jelzi, másrészt az első díj, amellyel romániai mezőgazdasági-vidékfejlesztési márkanevet jutalmaz egy elismert szakmai zsűri, és ez az egyik legrangosabb megmérettetés, amely a világ legjobb, legkreatívabb és innovatívabb márkáit értékeli és díjazza.

A Becsülettel, természetesen! jelszóval ellátott márkanév utóélete azonban csak most kezdődik, az önkormányzatnak, a kistérségi társulásnak és a nyárádmenti termelőszövetkezetnek ki kell dolgoznia az értékesítési stratégiáját. Egyelőre már létezik egy honlap a termelők és termékek bemutatására, ezt interaktívvá teszik, mind a vásárló, mind a termelő követni tudja majd azt is, hogy egy adott termékből mennyi létezik a lerakatban. Ugyanakkor az első lépésben az értékesítés érdekében egy hagyományos boltot, kisüzletet hoznak létre Nyárádszereda főrterén (amihez az önkormányzat ajánlja fel a helyiséget), azután létrehozzák a digitális (online) üzletet is. 

A bemutató előadás és az azt követő beszélgetés keretében szó esett a működési szabályzat kidolgozásáról (ki, miért, hogyan kaphatja meg a márkanév használatának jogát), minőségi termékekről, üzletetikáról, előnyökről és kötelezettségekről is.

Az eseményen jelenlevők közül a helyi Gyümölcsfészek kertészet társtulajdonosa, Kacsó István a Népújságnak elmondta: mint egyéni termelő, lát potenciált a kezdeményezésben, egy új értékesítési lehetőséget hozhat, egyben egy olyan marketing is, amit ha a termelő kellene kifizessen, az rengeteg pénzbe kerülne. Ha viszont egy már meglévő márkanévre építkezik, az jóval könnyebb, és nagy segítség annak, aki hosszú távon gondolkodik. Őt személyesen mindenképp érdekli a márkanévvel járó értékesítési lehetőség, de személyes tapasztalatával, tanácsaival is segítené mindezt. Úgy véli: nagyon oda kell figyelni a termékminőségre, mert ha csak egyetlen termelő vagy feldolgozó hibázik, az a többiek a nevét is veszélyezteti; akik ezt a márkanevet használják, könnyen elveszíthetik a vásárlók bizalmát – mutatott rá a nyárádmenti termelő.


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató