Hova jártak shoppingolni a marosvásárhelyiek száz évvel ezelőtt?

*Fotók: Mezey Sarolta

Véget értek a nagy bulik, fergeteges koncertek, lejárt az idei Marosvásárhelyi Forgatag. Ahogy a szervezők ígérték, mindenki megtalálhatta a számára érdekes, értékes és tartalmas kikapcsolódást, a szórakoztató perceket. A Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség és a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület idén is a bensőséges és a város sokszínűségét hirdető rendezvényt, a zsidó-örmény gasztrokulturális mixet választotta, hiszen előző évben is pozitív visszhangra lelt ez a rendezvény. Aki a város régi kereskedőinek történetébe szeretett volna betekintést nyerni, olyan ismereteket szerezhetett, amilyenekről nemigen esik szó manapság. 

A kínált program változatos volt, az Iskola utcai zsinagóga melletti épületben a zsidóság életéhez köthető kifejező szobrokat, kisplasztikákat, grafikákat, köteteket tartalmazó Pollák-gyűjteményt lehetett megtekinteni. 

Miközben egyesek a kiállítást szemlélték, az udvaron a fák árnyékában gyülekezők az örmény kereskedőkről kifüggesztett régi fotókat szemlélték. 

A vendégeket dr. Dub László, a Zsidó Hitközség elnöke és dr. Puskás Attila, az örmény egyesület elnöke köszöntötte. Elmondták, hogy a vásárhelyiekhez hozzátartoznak azok a történelmi nemzetiségek, amelyek évszázadokon át gazdagították a várost, kezdetben gazdaságilag, utána kulturálisan. Ma a zsidóság és az örmények többsége is magyar anyanyelvű, kettős identitásúként élnek a városban. A zsidó és az örmény közösség létszáma történelmi okokból csappant meg és veszített gazdasági jelentőségéből, ennek oka az első világháború kimenetele, a trianoni szerződés, majd a második világháború. 

Az örményeket is kuláklistára tették, megfosztották vagyonuktól, s jobb volt hallgatni arról, hogy valakinek örmény felmenői vannak. 

Az örmény közösség azonban túlélte a történelem viharait, mindamellett, hogy a negyvenes évek végétől a kilencvenes évek végéig örménységről nem igazán beszéltünk Marosvásárhelyen. 

– Ezért tartjuk fontosnak, hogy az örmény és a zsidó hitközséggel szervezett rendezvényekkel ezt az öntudatot felelevenítsük Vásárhelyen, és a jelenlegi lakosság megismerje a kulturális és gasztronómiai események révén is, hogy kik a zsidók, kik az örmények, mit adtak Marosvásárhelynek. Hálásak vagyunk azért, hogy Marosvásárhelyen van egy közösség, amely kíváncsi a történelmi múltra és erre kultúrára – fogalmazott Puskás Attila. 

Örmény kereskedők a főtéren

A marosvásárhelyi örmény kereskedőkről vetített képes előadást hallhattunk a zsinagógában Puskás Attila jóvoltából. Láthattunk képeslapokat, amelyek az egykori üzleteket és ezek reklámjait ábrázolják, s megtudhattuk, hogy hová jártak „shoppingolni” a marosvásárhelyiek száz évvel ezelőtt vagy még korábban. Kiderült, hogy hol vettek ünnepi ruhának valót, kelméket, hol vásároltak fűszereket, kik voltak a bankok alapítói, kik működtették a különböző egyesületeket. 

– Azok az emberek, akik a főtéren üzleteket működtettek, általában ismeretlenek a vásárhelyiek előtt. A megtalált képeslapok, kereskedések reklámjai árulkodnak arról, kik voltak a kor kereskedői. A korabeli képeslapok az 1800-as évek végéről és az 1900-as évek első feléből valók. Jóllehet az örmények az 1600-as évek második felében már kereskedtek Vásárhelyen, a főtéren egy Patrubány nevezetű kereskedő bérelt sátrat, Vásárhely csak a 18. században „fogadja be” őket. Ez azt jelenti, hogy házakat is építhetnek, itt lakhatnak. Azért is fogadják be őket, mert pénzt, gazdasági fellendülést hoztak – fogalmazott az előadó. 

A Dudutz-sarki fűszer- és csemegebolt

 1848 után hihetetlenül virágzó kereskedelem kezdődött el Marosvásárhelyen, a főtér nagy részének üzleteit örmény kereskedők működtették a zsidók és mások mellett. Az erzsébetvárosi Csiky Emil egyik kereskedése a főtéren, a plébánia mellett volt, a jelenlegi Eldi üzlet helyén. Ő főként fűszerrel és csemegével kereskedett. A másik üzlete a polgármesteri hivatallal szemben volt, itt most is a Csiky család leszármazottai laknak. Az első kereskedő volt, aki Előpatakról szállította a borvizet a város lakosságának. Aztán a borszéki borvízre tért át.

További kereskedők: Lukács János, Petelei János, Petelei Márton, aki bőr- és fegyverkereskedést vitt, nádfonatgyárat üzemeltetett, termékeit exportálta, Bogdánffy István, aki rövidáru-, díszmű- és divatkereskedést folytatott, Izmael János női és férfidivatcikkeket árult, Izmael Ferencz szövetekkel és selyemmel kereskedett, Pototzky Péter és Fogolyán Bogdán divatüzletet működtetett, Bocsánczy Márton piperével és rövidáruval kereskedett, Dudutz János bőr- és vegyeskereskedést vitt, Dudutz István és Ferencz fűszer-, festék- és gyarmatáruval kereskedett. 

A Dudutz névre sokan ma is felkapják a fejüket, hiszen ma is él a Dudutz-sarok elnevezés, ahol Dudutz Ferencz fűszer- és csemegeboltja volt. 

Ángádzsábur leves és csólent

Az érdeklődők az udvaron megkóstolhatták az örmény hurutos ángádzsábur levest, a diós édességet, a dalauzit, a zsidó csólentet. Nagy keletje volt ezeknek a finom étkeknek, hiszen sorban álltak az emberek, mindenki meg akarta kóstolni ezeket a különlegesen finom ízeket. A hurutos levesbe több mint 3000 tésztafülecskét bögyörgettek és töltöttek meg darált marhahússal. A leves főszakácsai Kántor Éva és lánya Anna, valamint Mánya Enikő voltak. A csólentet Rosenberg Dezső készítette és szolgálta fel a jelenlevőknek. Elmondta, hogy ezt szombatra szokták készíteni, amikor a zsidók nem dolgoznak, ezért pénteken szokták megfőzni, s éjszakára a sütőkemencébe tették, hogy másnapra is meleg maradjon. Paszulyból, gersliből (árpagyöngy), marhahúsból főzik, jó fűszeresen, 10-12 órán keresztül. Nem mellékes, hogy a rendezvényen kedves emberek kellemes beszélgetésekbe feledkezve kellemes órákat töltöttek együtt a zsinagóga udvarán.