Hónapok óta tervezhették a berlini támadást
Csütörtöki német lapjelentések szerint hónapok óta tervezhették radikális iszlamista körök a hétfő este Berlinben egy karácsonyi vásáron végrehajtott támadást.
Csütörtöki német lapjelentések szerint hónapok óta tervezhették radikális iszlamista körök a hétfő este Berlinben egy karácsonyi vásáron végrehajtott támadást. A Der Spiegel című hírmagazin értesülése szerint gyűlöletre uszító németországi muszlim hitszónokok telefonjainak lehallgatása során a közveszélyes iszlamistaként számon tartott Anis Amriról az is kiderült, hogy hajlandó öngyilkos merényletet elkövetni. Azonban a rögzített beszélgetéseken nem tett eléggé egyértelmű kijelentéseket ahhoz, hogy őrizetbe vegyék. A nemzetközi körözés alatt álló tunéziai férfit nemcsak azért gyanúsítják a hétfő esti merénylet elkövetésével, mert megtalálták tárcáját és befogadott menedékjogi státusát igazoló iratát a kamionban, hanem azért is, mert rögzítették ujjlenyomatát a kamion ajtaján. Amri tavaly nyáron érkezett menedékkérőként Németországba. A gyanúsított – akinek kézre kerítésére 100 ezer eurós nyomravezetői díjat tűztek ki – októberben eltűnt a hatóságok elől, és ugyan a tartományi és szövetségi hatóságok közös terrorelhárító központja (GTAZ) még novemberben is foglalkozott vele az Iszlám Állam terrorszervezethez fűződő kapcsolatokra utaló jelek miatt, nem tudták megállapítani, hogy hol tartózkodik.