Kilenc évvel ezelőtt jártunk Hollandiában (főkedvenc). Most úgy hozták a körülmények, hogy unokánkat kísértük el Hágába. És nagy volt a kísértés: nem hagyhattuk ki a kínálkozó alkalmat, hogy kiruccanjunk kedvelt helyeinkre. Akkor, 2016-ban több városba elvetődtünk, kortyonként ízleltük az országot és tüneményes szépségeit, nyugalmát. Ezúttal igazából két várost tüntettünk ki (szerénység – bújj el) jelenlétünkkel: Hágát (Den Haag) és Leident. Na persze kitekintettünk az Északi-tenger partjára Katwijkben (Katwijk aan Zee) egy forró délutánon, és egy kínai étterem kényeztetett el pompás kínálatával Wassenaarban. És ha már az étkek felkerültek a képernyőre (a nyomtatott újságoldalra), akkor el kell árulnom, hogy egy nyugalmazott egyetemi professzor (távol-keleti nyelvek tanára) meghívására egy indonéz étteremben is megízleltünk 18-féle fűszeresebbnél fűszeresebb fogást. Nem kérdezd a nevüket, mert jobban ízlett annál, minthogy bármelyiket is megjegyeztem volna. Elégedj meg annyival, hogy volt a kínálatban zöldség, hal, marha-, sertés- és majorsághús, köretek, szószok és mártások. Előmelegített tálak, tálkák, névtelen, az ízlelőbimbókat kihívással sértegető finomságok.
A nagy melegben – ami a derék hollandusokat is kiakasztotta – sok sört gurítottunk le. Apró dobozos (Jan Hertog) és poharas, csapolt egyaránt volt a napi fogyasztói kosárban.
Na de mi magunkat – szerénytelenül – kultúrturistának, művelt utazónak tartjuk, és mostanig csak hedonisztikus örömökről fecsegtem. Szóval barátaink elvittek a 450 esztendős leideni egyetem (Universitas Lugduni Batavorum – középkori címzésben) botanikus kertjébe. Az egyetem máskülönben Hollandia legősibb egyeteme, melyet 1575-ben alapítottak. Mint a vikipedagógus írja: „Az intézmény a holland aranykor során vált híressé, amikor egész Európából jöttek diákok a Holland Köztársaságba az itt tapasztalható intellektuális tolerancia miatt.” Több száz erdélyi magyar és erdélyi szász ifjú tanult ezen az egyetemen, köztük felkereste az intézményt s előadásait hallgatta gr. Teleki Sámuel, a Téka-alapító is.
A botanikus kert változatos: ősfáktól és különleges növényektől kezdve számos fafajta és virágos növény található itt. A kert végét csatorna határolja, a fűbe le lehet heveredni, vagy árnyas ligetes tisztásokon, padokon üldögélni, a kert tele rajongókkal, tajcsizókkal, a látogatóközpont gazdag. Van persze pálmaház és a növényvilág fejlődését bemutató didaktikai élő és élőhelyi mintasorozat. Sőt egy derék botanikus a hollandusok nemzeti eledelét, krumplit is termeszt egy kisebb parcellán. Vendéglátónk, aki különben a Holland Kir. Könyvtár (Nemzeti Könyvtár) nyugalmazott munkatársa, a botanikus kertben önkéntesként tevékenykedik. Gyomlál, ápol, és a honfitársai örömére krumpligulyást avagy paprikás krumplit is készített, hadd ismerkedjenek derék barátai a magyaros ízekkel.
Hágában felkerestük a Mauritzhuist, mely a város középpontjában áll. Hatalmas tónak veti hátát, árnyas park övezi. (Ez különben egész Hollandiára jellemző – parkok, zöldövezetek, sétányok, sportpályák, csatornák, tavakkal és erdőcskékkel tarkállik a táj.) A ház nevét korábbi tulajdonosáról, János Móric nassau-siegeni grófról kapta. A múzeum tulajdonában számos híres németalföldi festő műve található, többek között Jan Vermeer van Delft, Rembrandt van Rijn, Jan Steen, Paulus Potter, Frans Hals és ifjabb Hans Holbein képei. Rembrandt önarcképei vagy Tulp doktor anatómialeckéje előtt nem állt annyi ember, mint a múzeum emblematikus festménye, Vermeer Nő fülbevalóval c. műve előtt. Sőt némely látogatók – esetünkben japán csajok – kötött nyuszibábokkal fényképezkedtek, mindenki más elől szemtelenül eltakarva a látványt.
Kétnapos Rembrandt-ünnepség zajlott Leidenben. A festőóriás ugyanis itt született. És a város vezetése minden lehetséges helyszínen, a Péter-katedrálisban, a szűk középkori utcákon, a Rajna-csatorna mentén, az egyetem környékén, a régi vásártéren megrendezte a fesztivált. Korabeli viseletbe öltözött meglett férfiak és nők, ifjak jelenetekben elevenítették meg Rembrandt és a németalföldi 16-18. századi festők zsánerképeit. Láttunk ítélethirdetést örömlányok felett – szabályos bírósági tárgyalással, védőügyvéddel, bekiáltó közönséggel és felháborodott tanácsurakkal, pestismaszkot viselő doktort és segítőit, akik a járvány áldozatait kísérték utolsó útjukra, vásárosokat, kofákat, léha ifjakat, mulatozókat, zenészeket, a rembrandti Éjjeli őrjárat megelevenítését. Ez már az ötödik alkalommal megrendezett ünnepség, amelyre mindenünnen sereglettek a nézők. A városban szinte moccanni sem lehetett azon a szombaton.
Mondanám, könnyű nekik, hiszen a németalföldi piktorok minden valamirevaló élethelyzetet megfestettek, precíz kordokumentumok, illusztrációk az írott források mellett, amit sikerrel lehet rekonstruálni és elfogadtatni, testközelbe hozni a mai ember számára.
Talán lehetne nálunk is próbálkozni, pl. Segesvárott már történt is rá kísérlet, de akár Vásárhelyen is kivitelezhető, egy jövendő Forgatagon vagy városnapon, ha nem mást, hát a 19. század végi „bolond kisvárost” (Molter Károly szavai) idézve meg.
